A MOMA plakátja…
ombol a tavasz Közép-Európa legnagyobb metropoliszában, Berlinben. Ha csak a Kudammon suhanó kabriókat, a pirszinges – minimum egy sárkány tetkóval ékesített – görlöket és a rózsaszín ingben kávéházak teraszán laptopon zongorázó, egyszerre hörpölő és szörföző menedzsereket látja a halandó, azt is hihetné, hogy unalmas, megszokott medrében hömpölyög az élet a (19 százalékos munkanélkülisége ellenére sem komor) Spree-cityben. S akkor vihart kavar a 3,5 milliós porosz „faluban” két tárlat, amelyek miatt külön-külön is megérné a turistának elugrania elfelejtett Berlinébe!
Hét hónapra a régi-új német fővárosba költöztette 200 remekművét a New York-i Museum of Modern Art. Jó dolog, hogy a 75 esztendős MoMA tatarozása idején nem rejtettek el minden szobrot, festményt a publikum szeme elől, hanem irány Németország! A szeptember derekáig látható alkotások zöme az öreg kontinensről került a XX. században az Újvilágba. Jómagam a ‘90-es években a keleti parton zömüket már megcsodáltam, de így ismét találkozva Rodin, Cézanne, Van Gogh, Matisse, Picasso, Dalě, Tanguy, Miró, Moholy-Nagy, Pollock, Lichtenstein, Warhol, Flavin és társaiknak az 1880-as évektől született, s 1929-től a modern művészetek múzeumában mustrára bocsátott remekeivel, felötlik a kérdés: miért van az, hogy most még jobban tetszenek, mint anno? Talán mert kényszerből (helyszűke, szállítás, biztosítás) koncentrálták az amúgy is magas nívót a MoMA és a Neue Nationalgalerie szakemberei. A tengerentúlról érkezett, s Európában csupán Berlinben látható vendégtárlat megtekintésére átlag 2-4 órás sorban állás után keríthetnek sort a 12 euróért belépőt váltók, de aligha bánják meg. 
…és a kínai katonák. Két kuriózum egy időben, Berlinben.
A másfél évtizeddel ezelőtt falaitól megszabadított Berlin keleti fele is tartogat kulturális meglepetést e hetekben. Talán egyetlen középületet sem becéztek-gúnyoltak annyit a DDR-es időkben, mint a Palast der Republikot. Az NDK Népi Kamarájának otthont adó Köztársasági Palota elhíresült „Erich lámpaboltjaként” – utalva Honecker fényáradatban úszó parlamentjére -, csúfolták Palazzo Prozzónak, vagyis proccos palotának, míg mások Balast der Repulikra, a köztársaság balasztjára varázsolták át a ‘70-es években emelt országház nevét. Az azbeszttől és a DDR címertől mentesített, belülről vázszerkezetre szétszedett, lebontásra váró szocreál acél-betonüveg förmedvény egészen tavaszig üresen tátongott. Azóta az első kínai császár, Qin Shi Huang Di agyag hadseregének harcosai népesítik be. A három évtizeddel ezelőtt kútfúrás közben felfedezett, életnagyságú ázsiai terrakotta katonák és paripáik másolatai mágnesként vonzották Frankfurtban, Mannheimben, Bonnban, Hamburgban és Oberhofban is a publikumot. Az Alexanderplatztól kőhajtásnyira lévő tárlat június végéig vendégeskedik Berlinben.
