Nem kasszasiker

Kovácsné, az átlagos magyar gyógyszerfogyasztó, körülbelül 120 eurót, azaz majdnem 32 ezer forintot költ évente pirulákra, és ennek a másfélszeresénél valamivel több állami támogatást kap mindehhez. A délelőttjét a zsúfolt rendelőben töltve azon dühönghet, hogy betegtársainak egyharmada a szakszerűtlen gyógyszeres kezelés okozta problémák miatt duzzasztja fel a sort. A patikák pultjához pedig azzal a tudattal állhat be, hogy az öt előtte álló közül valamelyik, úgy, ahogy van, a szemétbe dobja a megvásárolt gyógyszereket. A gyógyszerforgalom 20 százalékát ugyanis soha nem használják fel.

ALTERNATÍVA. Kovácsné a mindennapi megpróbáltatásaiért most talán némi elégtételt érezhet, amikor azt hallja: immár kormányrendelet szentesíti, hogy a gyógyszereket – és nem csak az államilag támogatott, vényköteles készítményeket – április elsejétől a a szaktárca szerint majd’ másfél évvel ezelőtti, a gyártók szerint viszont öt-hat évvel korábbi szinten befagyasztott hatósági áron veheti meg a patikákban. Ám amikor legközelebb megint betér a gyógyszertárba, végképp nem érti majd, hogy esetleg miért kell mégis többet kiperkálnia, mint tavaly. Semmiképpen sem azért, mert a 180 napra, azaz majdnem fél évre elrendelt hatósági árszabásnak alternatívája is volt: amelyik gyártó vállalta, hogy a támogatott gyógyszer-körbe eső forgalmának 15 százalékát visszacsorgatja a gyógy-szerkasszába, az továbbra is maga határozhatja meg termé-keinek árait. Ez ugyanis csak azon cégek számára reális válasz-tási lehetőség, amelyeknek elenyésző a támogatott forgalmuk, vagy amelyek érdemi versenytárs nélkül vannak jelen a piacon.

Csodálkozásával azonban Kovácsné nincs egyedül: valójában még az ágazati elemzők sem értik, miként lehet, hogy a 8 százalék körülire tervezett áremelkedésnek jelenleg majdnem a duplája sújtja a fogyasztókat. A lakosság terheinek ilyen mértékű növekedése volt az egyik fő indok a drasztikus intézkedések mellett a forrásokat végső soron allokáló Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium (ESZCSM) részéről. Tóth Judit, a szaktárca szóvivője szerint az árak a nem támogatott gyógyszerek körében szaladtak el így, ezért is vonatkozna azokra is a hatósági árszabás. A GKI Egészségügy-kutató Intézetében viszont arra a következtetésre jutottak, hogy inkább a gyógyszerár-támogatás szerkezetének átalakulása, illetve az orvosok új (a drágább, de általában kevesebb mellékhatással járó szereket preferáló) gyógyszerrendelési szokásai állhatnak a háttérben. A minisztériumi tervek alapján a „befagyasztott” fél év alatt átfogó megállapodásnak kell születnie arról, hogyan tovább. Azaz olyan finanszírozási rendszert kell kialakítani, amely mind a lakosság, mind a kormányzat terheit elviselhetővé teszi, egyúttal a piaci szereplők számára is elfogadható.

MEGINT VIS MAJOR. E terveknek van egy szépséghibája: a megvalósításukhoz vezető első lépést nem először teszi meg a kormányzat, a történelem ismétli önmagát. Amikor tavaly ősszel, a minisztérium segélykiáltására, hosszas huzavona után a hazai gyógyszergyártók vállalták, hogy az év hátralevő részében a bizonyos szintet meghaladó forgalmuk után befizetnek a gyógyszerkaszszába, a megállapodásban kiemelt helyen szerepelt, hogy ez kivételes és megismételhetetlen eljárás – eltekintve természetesen a vis majortól. „Hát most vis major van” – jelentette ki Tóth Judit. Az eddig rendelkezésre álló adatokból a szóvivő két aggasztó tendenciát lát kibontakozni: egyrészt az év elejétől példátlan mértékben, közel 20 százalékkal növekedtek a lakosság gyógyszerkiadásai. Másrészt pedig óvatos számítások szerint is 40 milliárd forintra nőhet a kassza hiánya az év végére, ha minden marad változatlanul.

Ám ha figyelembe vesszük, hogy 2001 óta minden évben majd’ 20 százalékkal nőtt a kifizetett gyógyszertámogatás összege, ehhez képest viszont az idén példátlanul alacsony, az előző évi teljesítést nominálértékben is mintegy 12 milliárd forinttal alulmúló keretet fogadott el a parlament, nem sok okunk van csodálkozni. Ráadásul ennek az összegnek már a gyógyszerekre januárban ráterhelt 5 százalékos áfát is fedeznie kell. Így öszszességében a tavalyinál körülbelül 10 százalékkal alacsonyabb keret, az áfa nélkül 229 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Továbbá a tavalyi szerződést aláíró gyártók szerint egészen másra vonatkozott a vis majorra hivatkozó megjegyzés: hogy tudniillik a felek előre nem látható körülmények felmerültekor közös megegyezéssel módosíthatják annak feltételeit.

A minisztérium hosszú idő óta jellegzetes, kétpillérű érveléssel támasztja alá a gyógyszerpiaci offenzíváit. Az egyik ezek közül a gyógyszerpiac dinamikája. Talán ennek értelmezésében vannak a legélesebb ellentmondások a kormányzat és a gyógyszergyártók között, látványosan demonstrálva, hogy mindkét fél kiművelődött a nyers adatok értelmezésének számmisztikájában. A döntéshozók indokolatlan és példátlan növekedésről beszélnek, a gyártók és az elemzők pedig az elmaradott piacszerkezetre, az abszolút és a relatív növekedés közti ellentmondásra, és a lakosság egészségi állapotára hivatkoznak.

Jellemző a viszonyokra, hogy a magyar gyógyszerpiacon az utóbbi években lezajlott folyamatok többé-kevésbé jól működő frontot kovácsoltak a két gyógyszergyártói (az innovatív, illetve a generikus, azaz másodlagos készítményeket előállító) érdekcsoportból, jóllehet köztük normál körülmények között valószínűleg inkább az ellenérdekeltség dominálna. Székely Krisztina, a még szabadalmi védelem alatt álló, új szerek gyártóiból alakult Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (IGYE) elnöke szerint a magyar gyógyszerpiac mozgásai elsősorban annak tudhatók be, hogy az uniós államokra jellemző fogyasztási szerkezet (a korszerű, ám drágább gyógyszerek túlsúlya) nálunk most kezd csak kialakulni. Fekete Tibor, a Magyarországi Gyógyszergyártók Szövetségének (Magyosz) szóvivője pedig ehhez azt teszi hozzá: igaz ugyan, hogy az Európára jellemző 7 és 9 százalék közötti növekedési ütemet lényegesen meghaladja a magyarországi piac évi 17–19 százalékos bővülése, ám egyes elemzők szerint 20–30 százalékos ütemre volna szükség ahhoz, hogy elérjük az unió tagállamainak szintjét.

Az IMS Health gyógyszerpiaci elemző cég adatai szerint ugyanakkor a közép- és kelet-európai régión belül Magyarországon a legnagyobb a gyógyszerpiac növekedési üteme, jóllehet az egy főre jutó fogyasztás tekintetében csak Szlovénia előz meg minket. Fenntartásokkal kell kezelni az európai piacok volumenéhez való konvergenciát is: nem bizonyítható egyértelműen, hogy a nagyobb kiadások jobb egészségi állapotot, a drágább gyógyszerek szignifikánsan hatásosabb módszereket tükröznek.

MAGAS NYERESÉG? Nem véletlen tehát, hogy a másik klasszikus hatósági érv a gyógyszergyártás nyeresé-gességét, a magas promóciós és reklámköltségeket állítja pellengérre. A minisztérium által hangoztatott adatok szerint átlagosan 20 százalékos a gyógyszeripari cégek profitrátája, termékeik népszerűsítésére pedig árbevételük 15–20 százalékát fordítják. Ez igazán elég ahhoz, hogy egy kicsit (most éppen 10–15 százaléknyit) lefaragjunk belőle – hangzik a minisztériumi érvelés. A szaktárca adatai szerint a támogatott gyógyszerek árában különösen magas, általában 20–30 százalék közötti a reklámköltség, miközben a gyártás költségei sokszor a 10–15 százalékot sem érik el. Emellett tavaly a gyógyszergyártók 20 százalékos bevételnövekedést értek el a tb által támogatott gyógyszerek körében, míg ez az EU tagállamaiban átlagosan 5–8 százalék. Némiképp ellentmond mindennek az az elemzés, amely szerint a támogatott gyógyszerek kumulált áremelkedése 1995 óta 5–10 százalékponttal elmarad a kumulált inflációtól, miközben többször (tavaly például 320 termék esetében) árcsökkentés is volt.

A tárca szerint a cél nem egyszerűen a kiadások csökkentése, hanem a gyógyszerfelhasználás ésszerűsítése és a lehető legnagyobb egészségnyereség elérése lenne. Magyarországon az egymást kioltó – vagy éppen együttesen káros – hatású készítmények egyidejű szedése okozza a belgyógyászati jellegű panaszok közel 30 százalékát. Ez az arány nemzetközi felmérések szerint a fejlett országokban csak 8–10 százalékos.

AGGÁLYOK. Korondán Gábor közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő szerint azonban a kormány mostani, tisztán büdzsé elvű, azaz a kiadási plafonon kívül semmilyen más szempontot nem érvényesítő beavatkozása nem okvetlenül hoz majd valódi megoldást, még rövid távon sem. Közgazdaságtani trivialitás, hogy aminek csökken az ára, az iránt – kevés kivételtől eltekintve – nő a kereslet, ami összességében kiolthatja az árcsökkenés okozta megtakarítást. Aggályos az intézkedés piacpolitikai hatása is, hiszen az árbefagyasztás teljesen eltérően érinti a különböző gyógyszercégeket, illetve a más-más hatástani csoportba tartozó szereket, ezért a következmények gyakorlatilag kiszámíthatatlanok. Mindezek tetejében a gyógyszerkassza gondjai még az intézkedés tökéletes sikere esetén sem oldódnak meg: a most 40 milliárdnyira kalkulált hiánnyal csak 20–25 milliárd forint megtakarítás áll szemben. Korondán rámutat: a legfőbb kérdés mégis az, miért kellett idáig eljutni, amikor már a költségvetés tervezésekor nyilvánvaló volt, hogy legalábbis konfliktusos év áll előttünk. Meglepetésről tehát aligha beszélhetünk.