Február hónapjának első pénteki napján Schröder német kancellár lemondott a Zöldekkel koalícióban kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökségéről. Úgy döntött, hogy a kancellári posztot megtartva, a kormány vezetésére összpontosítja minden erejét.
Döntésével Schröder arra vállalkozott, hogy az Európai Unió vezető hatalmának élén állást foglal egy sor, egész Európa jövőjét meghatározó és a szociáldemokrata pártokat mélységesen megosztó kérdésben. Mindezzel a közeljövőben befolyásolhatja (egyebek között) Magyarország gazdasági fejlődését és politikai erőviszonyait.
Schröder merész, nagy politikai bátorságra valló elhatározásának sorsa más szociáldemokrata pártok számára is adhat valamilyen választ arra, hogy a globalizáció viszonyai között megőrizhető-e a jóléti állam – s ha igen, milyen áron? Ebből fakadóan megmutathatja azt is, mennyire éleződhetnek ki az elkerülhetetlen konfliktusok a szociáldemokrata pártokon belül, valamint a párt és a szakszervezetek között. S ami nem kevésbé kényes feladat: oldhatók-e ezek a konfliktusok a választások – és ezzel a kormányzati hatalom – elvesztése nélkül?
A Schröder-lemondás előtörténete bizonyítja: egy sor más, szociáldemokraták által kormányzott országban is megdöbbentően azonosak a gondok és feladatok.
ÚJ VÁLSÁGSZAKASZ. Schröder távozása a pártelnöki posztról egy régóta húzódó válság új szakaszát nyitja meg. Ennek a folyamatnak a kezdete az Agenda 2010 elnevezésű gazdasági program, amelyet a kancellár a múlt év karácsonya előtt “nyomott keresztül” a parlamenten. Ez a terv annak a beismerése volt, hogy a Németországban felépített és szociális szempontból példamutatónak tartó jóléti állam nem finanszírozható. Ezért Schröder és a párt “reformerei” olyan gazdaságpolitikai csomagot dolgoztak ki, amely a népjóléti és egészségügyi szolgáltatások kereteit radikálisan csökkenti, szigorítja a munkanélküli-segély jogosultsági feltételeit és megkönnyíti a vállalatok vezetése számára az alkalmazottak elbocsátását – korlátozva ebben a viszonylatban a szakszervezetek eddig rendkívül hatékony beleszólási jogait.
Az Agenda 2010 persze a kényszer gyermeke volt, célja az lévén, hogy növelje Németország versenyképességét és megadva a kezdeti lendületet, kiemelje a gazdaságot a stagnálásból. Schröder azonban – más szociáldemokrata vezetőkhöz hasonlóan – tévesen ítélte meg az európai gazdaság helyzetének alakulását. Tavaly ősszel az Agenda 2010 elfogadásáért folytatott politikai harcban még arra a prognózisra támaszkodott, hogy az export vezette német gazdaság stagnálása hamarosan véget ér, és a gazdaság erőteljesebb növekedése letompítja a megszorító reformcsomag negatív társadalmi hatásait. A valóság tagadó választ adott a kancellárnak. Az euró erősödése ránehezedett az exportra, miközben a csomag által előidézett aggodalmas légkörben a belső kereslet is csökkent.
IRÁNY A KÖZÉP. A szociáldemokrata párt balszárnyán – és mindenekelőtt a szakszervezetek soraiban – valóságos lázadás söpört végig. Ennek kezdeti jeleként már tavaly drámai vereségek érték az SPD-t a tartományi választásokon. A párt elvesztette alsó-szászországi “erődjét”, noha ez a tartomány volt Schröder hatalmi bázisa. Hessenben a kereszténydemokrata ellenzék abszolút többséget ért el, végül pedig szeptemberben Bajorországban az SPD gyengébben szerepelt, mint bármikor a második világháború óta. Január végére a szociáldemokraták országos támogatottsága 25 százalékra csökkent. Schrödernek lépnie kellett. Döntése megfelelt annak az általános irányzatnak, amely (a jelek szerint tartósan) a szociáldemokrácia klasszikus pozícióitól a közép felé sodorja ezeket a pártokat. Ez az áramlat előrehaladása közben törvényszerűen élezi a konfliktust a kormány és a szakszervezetek között.
Schröder a kormány mellett döntött. Lemondása napján elismerte: “Nehézségek merültek fel, amikor meg akartam értetni a reformok fontosságát a lakossággal. Gondok voltak azzal is, hogy a pártot meggyőzzük a reformok szükségességéről.”
A kancellár döntésének ára lesz. Hogy mekkora, az először február 29-én, a kétmilliós hamburgi városállamban tartott választásokon derül ki. Egy hónappal Hamburg után, március végén egy rendkívüli pártkongresszus végleg eldöntheti a kancellár nagy játszmájának sorsát a párton belül. Ma csak azt mondhatjuk: Schröder a kor és a nemzetközi szociáldemokrata mozgalom fejlődési irányzatának szellemében döntött – és ezért kockára tette politikai és személyes presztízsét.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
