Sikergenerátor

A társadalmi kapcsolatok fontosságát az életben való boldoguláshoz a “laikus közvélemény” is elismeri. A december elején végzett Medián-felmérésben az öt felsorolt tényező közül a legtöbben a “jó kapcsolatokat” tartották az életben való boldoguláshoz leginkább szükséges elemnek. A kapcsolathálók a felső vezetők és a teljes lakosság véleménye szerint is mind az életben általában, mind az üzleti életben konkrétan fontosabbak a sikerességhez, mint a szorgalom, a tehetség, a megfelelő iskolai végzettség vagy a biztos családi háttér. A “jó kapcsolatok” azonban mind a két csoportban a lista végére kerülnek, amikor arról kérdezzük az embereket, hogy a sikerhez szükséges tulajdonságok közül ők maguk mivel rendelkeznek. A kapcsolati tőke tehát olyan társadalmi erőforrásként él a többség fejében, ami nagyon fontos az életben, de amit tipikusan inkább mások birtokolnak.

Bizonyos társadalmi jellemzők esetében elég egyszerű összevetni az emberek énképét a tényleges helyzetükkel. Például az, hogy ki mit gondol arról, rendelkezik-e a sikerességhez szükséges megfelelő iskolai végzettséggel, könnyen összevethető és igen szoros összefüggést is mutat a ténylegesen meglévő iskolai végzettséggel. A “jó kapcsolatok” esetében azonban nem ilyen egyszerű a helyzet. Annyi bizonyos, hogy az emberek saját magukról e “tárgyban” kiállított “bizonyítványa” gyakorlatilag semmilyen összefüggést nem mutat azzal, hogy hány barátjuk vagy segítőkész ismerősük van. Úgy tűnik, a “laikus közvélemény” ebben a kérdésben is hasonlóan gondolkodik, mint a társadalmi kapcsolathálókat vizsgáló szakirodalom: e szerint ugyanis a kapcsolati tőke nagyságát nem mérhetjük a meglévő társadalmi kapcsolatok számával. A fő kérdés az, hogy ezek a kapcsolatok milyen társadalmi különbségeket hidalnak át.

Kissé leegyszerűsítve a kérdést, megkülönböztethetünk erős és gyenge társadalmi kötéseket. Az erős kötések a valóban fontos, érzelmileg telített társadalmi kapcsolatok, mint például a családi viszonyok vagy a barátság. Ilyen jellegű kapcsolata majdnem mindenkinek van a magyar társadalomban. A felnőtt lakosság 80 százaléka nem egyedül él, bő háromnegyedüknek vannak barátai (minden másodiknak három vagy annál több), és mindössze 8 százalékot tesz ki azoknak az aránya, akik teljesen magányosan, elszigetelten élik az életüket.

Az emberek általában a magukéhoz hasonló társadalmi helyzetűekkel alakítanak ki erős kötéseket, szoros emberi kapcsolatokat. A kutatás során arra kértük a válaszadókat, hogy néhány társadalmi jellemző segítségével írják le a legjobb barátjukat, vagy ha ilyet nem tudnak megjelölni, akkor azt, akivel a leggyakrabban szoktak találkozni. Tíz esetből kilencben a legjobb barát a megkérdezettel azonos nemű, többé-kevésbé azonos életkorú, s hasonló iskolai végzettségű volt. Az erős kötések létét elsősorban nem a társadalmi hierarchiában elfoglalt hely, hanem az életkor határozza meg: a 70 évnél idősebbek között például csak minden második embernek vannak barátai, s közülük minden harmadik teljesen magányos.

GYENGESÉGEK. Az erős kötések “gyengesége” épp az erejükből származik: abból, ugyanis, hogy olyan embereket kötnek össze, akik társadalmi helyzetüket tekintve eleve közel állnak egymáshoz. Az erős kötések természetesen nélkülözhetetlenek az élhető emberi élet szempontjából, ám bizonyos célok elérését nem feltétlenül segítik elő. A “jó kapcsolatok” kifejezés alatt a közvélemény sem ezeket érti, hanem azokat, a szakirodalom által gyenge kötéseknek nevezett kapcsolatokat, amelyek általában véve kevesebb érzelmet, de adott esetben több praktikus segítséget jelenthetnek az emberek számára.

A Medián szakemberei megkérdezték az emberektől, hogy négy különböző élethelyzetben a közvetlen családtagjaikon kívül körülbelül hány ember segítségére számíthatnának. Világosan kiderült, hogy minél kevésbé van szó olyan segítségnyújtásról, amely erős kötést feltételez, úgy csökken azoknak az aránya, akik számíthatnak valaki közreműködésére. Nagyobb ház körüli munkára a felnőtt lakosság csaknem háromnegyede be tudná fogni valamelyik ismerősét, ám például egy állás megszerzéséhez csak minden második remélne segítséget valakitől. A munka világában kamatoztatható társadalmi kapcsolatok birtoklása ráadásul nem kompenzálja, hanem inkább felerősíti az iskolai végzettségből adódó lehetőségeket. A munkaerőpiacon kiszolgáltatott helyzetű alacsony iskolai végzettségűek túlnyomó többségének nincs olyan ismerőse, akinek segítségével esetleg javíthatná az esélyeit, míg a diplomások háromnegyedének van legalább egy-két olyan kapcsolata, aki valószínűleg tudná segíteni az érvényesülését a munka világában. Az ebben a szférában kamatoztatható kapcsolatok természetesen az átlagnál sokkal inkább jellemzőek a vezető beosztásban lévőkre. Az üzleti szférában a tíznél több beosztott munkáját irányító vezetők többségének három vagy annál több olyan ismerőse is van, aki adott esetben hasznára válhat a “munka frontján” – átlagban négyszer anynyi, mint ami a teljes felnőtt népességre jellemző.

FONTOS BARÁTSÁGOK. Az, hogy a munkaerőpiac és az üzleti élet tipikusan a gyenge kötések világa, nem jelenti feltétlenül azt is, hogy az erős kötések működése eleve kizárt lenne. Amikor a munka világában “hasznosítható” kapcsolattal rendel-kezőket megkérdeztük arról, hogy ki az az ember, aki a legna-gyobb valószínűséggel tudna nekik segíteni a munkahelyi érvé-nyesülésben, akkor 70 százalékuk a legjobb barátját említette. Közöttük azonban az átlagot messze meghaladó arányban találunk olyanokat, akiknek a legjobb barátja náluk magasabb foglalkozási presztízsű, illetve olyanokat, akik eleve a társadalmi hierarchia magasabb fokain állnak. Az erős kötések tehát elsősorban azért nem kamatoztathatóak a munka világában, mert általában azonos helyzetű embereket kötnek össze, s így az alacsonyabb státusú emberek esetében bizonyos értelemben a “vak vezet világtalant” effektust idézik elő.

A felső vezetők társadalmi kapcsolathálója viszont jelentősen különbözik az “átlagemberekétől”: jóval kiterjedtebb és sokszínűbb. Az erős kötések tekintetében nincs igazán nagy különbség, bár egy vezetőnek ezzel együtt is átlagban másfélszer annyi barátja van, mint amennyi a lakosság egészére jellemző. A társadalmi hierarchia tetején azonban a szoros emberi kapcsolatok is másképpen alakulnak, hiszen a felső vezetők közül sokan – már csak a nagy számok törvénye miatt is – “lefelé” barátkoznak. Bár a vezető beosztásúak közül minden másodiknak a legjobb barátja a magáénál alacsonyabb foglalkozási presztízsű, a felső vezetőkkel kialakított barátságok aránya így is csaknem a hússzorosa a felnőtt lakosságra vonatkozó átlagnak. Ennek ellenére a felső vezetők körében elég ritka, hogy valakinek a legjobb barátja egyben a legfontosabb üzleti kapcsolata is lenne, pedig – mint azt korábban láttuk – az országos átlag 70 százalékában ez a helyzet. Ez azért lehet így, mert a vezető beosztásúak kiaknázható társadalmi kapcsolatai jóval kiterjedtebbek a többiekénél: 60 százalékuk legalább három olyan személyt tudott megnevezni, aki segítségére lehetne valamilyen munkahelyi, üzleti ügyben.

ADOK-KAPOK. Ezzel együtt is a vezető beosztásúak többször segítenek másoknak üzleti dolgokban, mint ahányszor nekik segítenek – ami természetes is, hiszen elsősorban ők vannak abban a helyzetben, hogy ezt megtehetik. Az elmúlt két évben 60 százalékuk segített valakinek állást szerezni, s 40 százalékuk egyengette valakinek a munkahelyi előrelépését. Az “adok-kapok” leginkább az üzleti megbízások megszerzésekor érvényesül, az ilyenek kapcsán nagyjából egyforma arányban mondták azt a megkérdezett felső vezetők, hogy ők segítettek másoknak, mint ahányszor nekik segítettek. (Bár az előbbiről így is többen számoltak be, ami valószínűleg egy sajátos “szelektív” memóriával magyarázható.) Öszszességében tehát a tíznél több beosztottat irányító vezetők harmada-negyede szokott több-kevesebb alkalommal a személyes kapcsolatait felhasználva üzleti megbízásokat szerezni. Hogy ez sok vagy kevés, azt nehéz lenne megmondani. Miként azt is, hogy a kapcsolati tőke a valóságban milyen hatással van a vállalatvezetők sikerességére. Az bizonyos, hogy a legalább három, az üzleti életben hasznosítható kapcsolatról beszámoló vezetőknek a felmérés során “bevallott” jövedelme csaknem a kétszerese a többi vezetőének, az viszont nem egyértelmű, hogy a nagyobb kapcsolati tőkéből adódik a nagyobb fizetés, vagy épp fordítva. Annyi azonban bizonyos, hogy a “jó kapcsolatoknak” kisebb a szerepük az üzleti sikerességben, mint ahogyan azt a közvélemény gondolja. Sőt, úgy tűnik, sokaknak a kapcsolati tőke jelentőségének misztifikálása kínál lelki egérutat, ha nem elégedettek a saját sikereikkel. Ez többek között abból is látszik, hogy a vezető beosztásúak közül éppen azok tartják a legfontosabbnak az üzleti életben a “jó kapcsolatokat”, akiknek ezekből a legkevesebb van.