Ön az első európai a Boston Consulting Group élén. Hozzá tud tenni bármiféle európai “pluszt” e globális vállalat menedzs-ment-kultúrájához, vagy éppen ellenkezőleg, 100 százalékban amerikaivá kellett válnia ahhoz, hogy elnyerje ezt a meg-bízatást? 
– Nem hiszem, hogy a vezérigazgató nemzetiségének komoly jelentősége lenne. Mára a világgazdaság, még ha egyelőre nem is vált teljesen globálissá, feltétlenül nemzetközivé érett, ennek következtében a siker kritériumai szerte a világon fölöttébb hasonlóak. Vannak természetesen apróbb kulturális különbségek, de nem hiszem, hogy az európai és amerikai mentalitás olyan végletesen különbözne egymástól. Az európaiak manapság egy kicsit szkeptiku-sabbak, kevésbé ítélik meg kedvezően a közeljövőt, mint az amerikaiak. Európában ma még igen szerény a gazdasági növekedés, miközben az Egyesült Államok egyre nagyobb sebességbe kapcsol. Ez azonban semmiképpen sem marad így hosszú távon. Számtalan növekedési lehetőség van az európai gazdaságban: ha végre összeszedjük magunkat és végrehajtjuk a szükséges strukturális reformokat az egészségügyben, a nyugdíjrendszerekben és más hasonló területeken, akkor mi is sokkal gyorsabban leszünk képesek előrehaladni, mint az elmúlt két-három esztendőben.
– Bár most az európai gazdaságban rejlő fejlődési lehetőségekről beszél, egy minapi interjújában egyik legfőbb személyes céljaként kínai nyelvtudása tökéletesítését jelölte meg…
– Ó igen, emlékszem. Az újságíró azt kérdezte, hogy mihez kezdek, ha letelik a mostani megbízatásom, mire én azt feleltem, hogy újra el akarok kezdeni kínait tanulni. Még az egyetemi éveimben foglalkoztam vele először, azóta viszont nem gyakoroltam, és szinte mindent elfelejtettem. Így igazán méltó kihívás lenne, hogy folyékonyan megtanuljak kínaiul. Ám ezzel még várnom kell legalább 6-8 évig.
– Miért éppen a kínai? Mit jelent ma Kína a világgazdaság, és mit a BCG számára?
– Kína természetesen ma rendkívül fontos. Ezért is volt a Boston Consulting az első nemzetközi tanácsadó cég, amely mintegy tíz évvel ezelőtt irodát nyitott Sanghajban. Éppen úgy, ahogyan annak idején Japánban is elsőként jelentünk meg. Kína iránt ma európai, amerikai és persze ázsiai vállalatok ezrei érdeklődnek. A fejlődés hihetetlenül dinamikus, Sanghajban például manapság több felhőkarcoló épül évente, mint bárhol máshol a világon. Csak idő kérdése, hogy Kína az Egyesült Államok mellé felnőve a világ legjelentősebb gazdaságainak egyikévé váljon.
– Térjünk vissza Európába. Vezérigazgatói kinevezését megelőzően Ön a pénzügyi szektorra összpontosított. Mindezek alapján miként vélekedik arról, hogy a nagy nemzetközi bankok Nyugat-Európában ma rendre veszteséggel zárnak, olyannyira, hogy a Dresdner Bank a közelmúltban úgy döntött, kivonul Kelet-Európából, pedig a globális pénzintézetek itteni “leányai” jobbára masszívan nyereségesek? Meddig folytatódhat ez a tendencia?
– Biztos vagyok benne, hogy a Dresdner Bank távozása a szabályt erősítő kivétel, semmiképpen sem válik általános trenddé. Számos európai és jó néhány amerikai bank változatlanul úgy tekint erre a régióra, mint olyan piacra, ahol Magyarországtól kezdve Csehországon és Szlovákián át Lengyelországig helyi bankok felvásárlásával és organikus terjeszkedéssel erős franchise hálózatot építhet ki. Sőt, ez a folyamat egyre ígéretesebben beindul Romániában, Bulgáriában, Horvátországban és a Balkán más országaiban, így például előbb-utóbb Szerbiában is. Később pedig valamikor majd Ukrajna is sorra kerül. A lakosságszámot tekintve ez a régió egy hatalmas piac, ahol napról napra nő az igény a pénzügyi termékek és szolgáltatások iránt. A nemzetközi bankok többsége már itt van, ami persze azzal jár, hogy akiknek nem sikerül kellően stabil pozíciókra szert tenniük, és így a piac marginális szereplői maradnak, egy adott pillanatban a visszavonulás mellett dönthetnek. Amelyik bank viszont beverekszi magát az első négy-öt pénzintézet közé, maradni fog, és megpróbál tovább növekedni.
– Ami Magyarországot illeti, szakértők is úgy vélik, hogy néhány éven belül csupán 5-6 univerzális bank marad a piacon a jelenlegi mintegy 40 helyett, annak ellenére, hogy a lakosság egyharmadának továbbra sincs semmilyen banki kapcsolata. Azaz a növekedési potenciál változatlanul nagy. Ilyen körülmények között mi sietteti a konszolidációt?
– A piac még valóban tartogat lehetőségeket, de elsősorban a már stabil pozíciókkal rendelkező szereplőknek. Azok, akiknek viszonylag gyenge a piaci helyzetük, előbb-utóbb elgondolkodnak azon, hogy miért is vannak itt. Nem mernék jóslatokba bocsátkozni azt illetően, hogy az ágazat mai szereplői közül hányan távoznak majd, de kétség sem fér hozzá, hogy hamarosan itt is végbemegy ugyanaz a konszolidáció, amely más piacokon, Európától az ázsiai-csendes-óceáni térségig már sokfelé lezajlott. A végeredmény alighanem egy “maroknyi” globális piaci szereplő lesz a számtalan apró pénzügyi szolgáltató helyett.
– Ebbe a globális versenybe csupán egyetlen magyar bank igyekszik beszállni: az OTP mára regionális szereplővé nőtte ki magát. Ön szerint válhat “európai szintű” játékos a térségben agresszívan terjeszkedő OTP-ből?
– Egy regionális bank sikeres lehet, ha kellően erőteljes ügyfél-kiszolgálói franchise-zal rendelkezik, ha megfelelően jó színvonalú szolgáltatást nyújt, és szüntelenül azon dolgozik, hogy javítsa a hatékonyságot. A lényeg nem a méret, vagy az, hogy az adott bank Európa egészét lefedje. Számos kis bank van, amely tekintélyes profitot tud felmutatni, miközben egy sor óriás pénzintézet a maga bonyolult struktúrájával képtelen hatékonyan működni, következésképpen veszteséges is.
– Mit jelent ez az OTP esetében? Milyen szintre juthat el a mostani akvizíciókkal?
– Az OTP mindig is nagyon sikeres bank volt Magyarországon, az itteni tapasztalatait pedig kiválóan képes hasznosítani Szlovákiában, Bulgáriában vagy másutt. Sőt a helyi problémákat esetenként akár jobban is képes kezelni, mint a legtöbb nyugati bank, amelyeknek nincs tapasztalatuk a tekintetben, hogyan kell lassan, lépésről lépésre építkezni egy olyan piacon, amelynek előbb még magának is ki kell fejlődnie.
– A Boston Consulting Group Magyarországon az energia- és a távközlési szektorban a legerősebb, azon a két területen, ahol, elsősorban a közelgő uniós csatlakozásnak köszönhetően, a legelőrehaladottabb a liberalizáció. Hogyan látja e területek jövőjét?
– Az uniós tagság egyszerre jelent lehetőséget, például az egyes országok hálózatainak még hatékonyabb integrálása révén, de a nyomás is erősödni fog, hogy mind az energiaszolgáltatók, mind a távközlési társaságok fokozzák a hatékonyságot, illetve növeljék a versenyképességet, igazodva egy jóval nagyobb piac körülményeihez.
– A sajtóban időről időre napvilágot látnak olyan vélemények, hogy a tanácsadók csillagászati összegeket számítanak fel a szolgáltatásaikért. Az elmúlt évek recessziója mennyiben kényszerítette az árak mérséklésére a consulting cégeket?
– A piac valóban rendkívül mély hullámvölgybe került az elmúlt két-három esztendőben, amit a tanácsadó cégek is megéreztek, annál is inkább, mert a technológiai buborék túlnövekedéséért a korábbi eltúlzottan optimista helyzetértékeléseink révén részben mi is felelősek voltunk. Ennek ellenére az áraink nem estek számottevően. Az ügyfelek a nehéz időkben azt akceptálták, hogy segítünk nekik pluszértéket teremteni. Az elmúlt évek fő tanulsága nem is a recesszió kezelésére vonatkozik, sokkal inkább az 1999-2000-es időszak eufóriájára. Megértettük, hogy a gazdaság fundamentumai lényegüket illetően mindig ugyanazok, és minden üzleti vállalkozásnak stabil gazdasági alapokon kell nyugodnia. Nem lehet a semmiből üzletet teremteni. Nem lehet mindössze néhány hónap alatt mesés vagyonokat felhalmozni.
