 |
| A Galileo a Jupiter közelében. Megsemmisülés előtt. |
A Galileo ötlete még a hetvenes évek végén született az Egyesült Álla-mokban, ám a program csak jóval később valósulhatott meg – igaz, olyan formában, amelyről kiötlői még csak nem is álmodoztak. A szondát 1989-ben bocsátotta útjára a NASA, s azóta hosszú és kalandos utat járt be. Úgy tervezték ugyanis, hogy a Naprendszerben utazva fokozatosan tegyen szert arra a sebességre, amely a Jupiter eléréséhez szükséges. Így először a Vénusz felé haladt, majd kétszer újból a Földhöz közelített, miközben a kisbolygó-övben közelről figyelte meg a Gaspra és Ida nevű aszteroidákat. A Jupiter közelébe 1995-ben ért, és csakhamar újabb lenyűgöző felfedezésekhez segítette a kutatókat: mérései alapján sikerült például bebizonyítani, hogy az Európa nevű hold jéggel borított felszíne alatt folyékony vízóceán rejtőzik. Kitűnő minőségű felvételeket készített ezenkívül a Jupiter légkörében dúló viharokról, miként a gázbolygó másik nevezetes holdja, az Io felszínén zajló, földi mércével mérve rettenetes erejű vulkánkitörésekről is.
A Galileo azonban most ereje végéhez ért: telepei kimerültek, s adatátvitele, amely még egy, a start idején meghibásodott antenna miatt amúgy is lassú volt, mostanra végképp nehézkessé vált. A NASA ezért hagyja, hogy az Európával ütközve megsemmisüljön; mivel azonban hajtóműve számos környezetszennyező anyagot tartalmaz, a kutatók úgy irányítják, hogy ne az óceánba – amelyben akár élet is lehet – zuhanjon: a Galileo a tervek szerint a hold légkörébe érve füstöl majd el.
