Elérkezett az ideje a “születési hibákkal” majd sűrű módosítgatásokkal terhes önkorimányzati rendszer reformjának. Az elaprózott rendszerben – ahol több mint 3100 helyi önkormányzat körülbelül 13 ezer költségvetési szervet működtet – óriási tartalékok rejlenek, ugyanakkor az önkormányzatok reálértékben egyre csökkenő pénzeszközökkel egyre több feladatot látnak el. A rendszerben egyszerre van jelen a pazarlás és a hiány. Az államháztartás konszolidált kiadásainak 26 százalékát kitevő összeggel gazdálkodó, több mint 500 ezer munkavállalót foglalkoztató önkormányzati szektor sok tekintetben a gazdaság versenyképességét is befolyásolja.
Három szint |
MIKRO. Az egyes önkormányzatoknál folyó gazdálkodás értendő alatta. MEZO. A közszektoron belüli gazdálkodás szabályait és intézményeit foglalja magában. Ide tartozik például a költségvetési szervek gazdálkodására, pénzügyi beszámolási kötelezettségeire vonatkozó szabályozás és a szektor ellenőrzési rendszere. MAKRO. Az önkormányzatok alkotmányos helyzete, a közigazgatási beosztás és a fiskális rendszer értendő ide. |
|
ÜTKÖZŐ ELVEK. Érdemes kicsit visszatekinteni a rendszer kiépülésének történetére. A forráselosztási elv, amely logikájával szembe került a korábbi kiadásorientált gazdálkodással, a rendszerváltás szülötte. Az új szisztéma lényege, hogy a helyhatóságok nem kötelesek az állami transzfereket (például a normatív támogatásokat, az átengedett állami bevételeket) központilag meghatározott célokra fordítani. A saját forrásokkal történő kiegészítés pedig azt célozza, hogy az önkormányzatok magas fokú önállósággal rendelkezzenek a feladatellátás során. Az 1990-ben elfogadott önkormányzati törvény – az akkori politikai konstelláció elkerülhetetlen kompromisszumot feltételezett – megkétszerezte a helyhatóságok számát, meggyengítette a középszintet (megyét), és túlságosan sok feladattal terhelte meg a helyi önkormányzatokat. A három béklyó közül az elaprózottság hatott a legkedvezőtlenebbül.
A törvény elfogadásának idején még nem volt világos, meddig és milyen mértékben kell folytatni az állami feladatellátás “fogyókúráját”, ezért a kormányok szívesen adták át kötelezettségeiket az önkormányzatoknak. Mivel nem volt ilyen irányú tapasztalat, a mindenkori kormányok sem tudhatták, hogy a gazdasági rendszerváltás által kiélezett regionális egyenlőtlenségeket leginkább a megfelelő legitimációval és gazdasági erővel rendelkező megyei vagy regionális középszint tudta volna (tudná) ellensúlyozni. Ráadásul a központi forrásszabályozás is tovább erősítette a települések közötti egyenlőtlenségeket.
Három célfüggvény |
A közszektor gazdasági racionalitását három célfüggvény követése biztosítja: GAZDASÁGOSSÁG. A közszolgáltatásokhoz szükséges adott minőségű “feltételeket” a lehető legjobb áron szerzik be. HATÉKONYSÁG. Az erőforrásokat megfelelő mértékben használják ki. EREDMÉNYESSÉG. A szolgáltatás eléri célját. |
|
A rendszer reformját most a közelgő csatlakozás is sürgeti, mivel akkor kapunk több támogatást, ha közigazgatási rendszerünket hozzáigazítjuk az Európai Unió (EU) normáihoz. A közösségi költségvetésbe történő befizetéseink ellentételezését ugyanis döntően a strukturális és a kohéziós alapokból nyerhetjük, ezek támogatási céljai pedig olyan projektekhez köthetők, amelyek megvalósításában éppen az önkormányzatok játszhatnak döntő szerepet. Az alapok működési elvei közül kiemelkedően fontos a társfinanszírozás elve, ami azt jelenti, hogy az uniós pénzekhez csak megfelelő saját forrás felmutatásával juthatunk hozzá. Ennek biztosításához azonban elengedhetetlen, hogy a jövőben erősödjön az önkormányzatok bevételi bázisa, s javuljon a hitelképességük. A globalizált világgazdaságban ugyanis lokális gazdasági egységek (települések, régiók) versenyeznek a befektetőkért. A konkurenciaharcban komoly súllyal esik a latba a helyhatóságok tőkevonzó képessége (helyiadó- és díjpolitikája, a közszolgáltatások minősége), ami feltételezi a közszolgáltatások hatékony megszervezését.
Forgatókönyvek |
REFORM NÉLKÜLI REFORM. Abban az esetben, ha nem teremtődnek meg az önkormányzati törvény megváltoztatásának politikai feltételei, mert hiányzik hozzá a kétharmados parlamenti támogatottság, akkor a kormány az önkéntes önkormányzati társulások alakításának további – de a jelenleginél erőteljesebb – ösztönzését határozhatja el. Ez azt jelentené, hogy a kabinet a jelenlegi beruházási támogatási rendszer (vagyis a pályázható céltámogatások) helyett állami forrásokkal segíti a különböző alapvető önkormányzati feladatok (például alapfokú oktatás, szociális ellátás) társulások keretében történő ellátását. Ez a megoldás együtt járhat a magyar adórendszer olyan átalakításával, amely megerősíti az önkormányzatok jövedelmi bázisát.
VALÓDI REFORM. Ez esetben módosul az önkormányzati törvény, ami lehetőséget teremt az állam és az önkormányzatok közötti feladatelosztás, annak szervezeti keretei és finanszírozási rendszere átalakítására. Ez utóbbi forgatókönyvön belül két szcenárió képzelhető el. JÁRÁSI MODELL. Az önkormányzati rendszer “gazdasági alapegysége” a város és vonzáskörzete lenne. Ez a “járási modell” ismert számos európai országban, s azzal az előnnyel járna, hogy lényegesen racionálisabbá tenné az önkormányzati feladatellátást, mivel drasztikusan csökkenne (3100-ról néhány százra) a tényleges gazdasági döntéseket hozó önkormányzatok száma. REGIONÁLIS MODELL. Ezen út választása esetén önálló politikai legitimációval és gazdasági alapokkal, jövedelembázissal rendelkező regionális középszint jön létre. Ez a megoldás azonban kizárólag a magyar adórendszer átalakításával érheti el célját. Az európai uniós statisztikai kategóriarendszert használva a NUTS II és NUTS III szint megerősítését jelentené, ami nemcsak a különböző uniós fejlesztési források fogadása szempontjából lenne kívánatos, hanem a területi egyenlőtlenségek kezelése végett is. |
|
ADÓS POZÍCIÓBAN. A pazarlás és a hiánygazdálkodás megszüntetéséhez, az uniós források lehívásához, és általában a települések tőkevonzó képességének emeléséhez makro-, közép- és mikroszinten is elengedhetetlen az önkormányzati és a pénzügyi reform. A makrofeltételek továbbfejlesztése ideális esetben önálló politikai legitimációval és gazdasági alapokkal rendelkező regionális középszint létrehozását eredményezi. Egyúttal azonban azt is jelenti, hogy a döntéshozók újragondolják az önkormányzatok által ellátandó feladatokat, újraszabályozzák tőkepiaci kapcsolataikat, s ezzel együtt az adórendszert is. Az infrastruktúra fejlesztése ugyanakkor komoly pénzügyi “áldozatokat” követel a helyi testületektől. Egy, a Világbank szakértői által készített tanulmány rámutatott arra, hogy az önkormányzatok a bankrendszerrel szemben fokozatosan nettó adós pozícióba kerülnek. A hitelkeresleti többlet a GDP 2,8 százalékát teszi ki. Elkerülhetetlen tehát az önkormányzati fejlesztések, beruházások támogatási rendszerének gyökeres átalakítása, már csak azért is, mert a jelenlegi céltámogatási rendszer és a miniszteri döntéseken alapuló források felhasználása amúgy sem hatékony, indokolatlanul torzítja az önkormányzatok beruházási preferenciáit.
Ezen a ponton merül fel a kérdés, hogy az önkormányzati pénzügyi rendszer reformja önmagában is végrehajtható-e, avagy össze kell kötni azt a közigazgatási reformmal. Az ideális megoldás a komplex változtatás lenne, de e nélkül is van mód az előrelépésre. A közigazgatási reformot illetően mindenesetre megválaszolásra vár az a kérdés, hogy a megyerendszer vagy a régiók jelentsék-e az önkormányzati középszintet. Tisztázni kell azt is, hogy a jelenlegi elaprózott községi rendszer problémáit miként küszöböljék ki: kényszertársulások formájában vagy a városkörnyéki igazgatásra épülő kistérségi önkormányzati rendszer létrejöttével. Újra kell gondolni a központi kormányzat és az önkormányzatok közötti feladat- és hatáskörmegosztást is, s azt, hogy mekkora súllyal rendelkezzen a középszint. A közigazgatási jellegű változtatásokon kívül a szűkebb pénzügyi területen is elképzelhetők reform értékű lépések. Ilyen lehet az adóreform, az állampénzügyi rendszer intézményi felépítésének továbbfejlesztése, valamint a fiskális politika súlypontjának áthelyezése.
KISZÁMÍTHATÓSÁG. A közigazgatási mezoszint fejlesztésében kulcskérdés a forrásszabályozási rendszer egyszerűbbé és kiszámíthatóbbá tétele. Az elmúlt 12 esztendőben ugyanis a pénzügy-politikai kényszerek, a központi kormányzatot uraló pártkoalíciók vélt, vagy valóságos érdekei miatt szétzilálódott az eredeti forrásszabályozási szisztéma. Kívánatos lenne, hogy alapvető elemei legalább egy parlamenti cikluson belül ne változzanak, s az átláthatósága is növekedjék. Biztosítani kellene, hogy a normatív állami támogatások és a személyijövedelemadó-átengedés mértéke se módosuljon egy politikai cikluson belül. További fontos feltétel az államszámviteli rendszer megreformálása, az államháztartási és a számviteli törvény által megkövetelt beszámolási rendszerek tartalmi és formai közelítése. A folyamatos ellenőrzésre nemcsak azért van szükség, mert az önkormányzati pénz is közpénz, hanem azért is, mert az uniós források elnyerésének és felhasználásának is feltétele a szektor hitelképességének javulása.
Mikroszinten is hatékonnyá kell tenni az önkormányzatok gazdálkodási rendszerét és gyakorlatát. Fontos feladat a belső irányítási, illetve a teljesítmény-ellenőrzésére alkalmas speciális kontrolling rendszerek kialakítása. Az elmúlt bő évtized ékesen bizonyítja, hogy a helyi gazdálkodás színvonala nagyban függ az irányítás és vezetés minőségétől. A helyi államháztartási reform révén érhető el az erőforrások jobb hasznosulása, s az egyes önkormányzatok tőkeabszorpciós képességének javulása is, ami pozitívan hatna az egész magyar gazdaságra.
Hátrányos helyzetben |
Ha egy önkormányzat kötelező feladatait önhibáján kívül, megfelelő források hiányában nem tudja ellátni, akkor támogatásra tarthat igényt. Az elmúlt évben az önkormányzatok egyharmada volt forráshiányos. Az utóbbi két esztendő új jelensége, hogy a számos kicsi mellett 3 megyei, 2 megyei jogú városi és 88 városi önkormányzatnál is ilyen problémával küszködtek. Az utóbbi két esztendőben a benyújtott több mint 1250 támogatás iránti kérelem közül félszáznál kevesebbet utasítottak el; a támogatott települések száma 1993-hoz képest megnyolcszorozódott. |
|
ÁTLÁTHATÓ FOLYAMATOK. A reformra több forgatókönyv is elképzelhető (lásd külön), ám akármelyik valósul is meg, mezoszinten elengedhetetlen az államháztartási gazdálkodás egészét érintő államszámviteli reform. Ez láthatóvá tenné, milyen vagyoni folyamatok zajlanak rejtetten a közszektorban. További feladat az ellenőrző intézmények létrehozása, a külső auditálás működtetése, aminek az Állami Számvevőszék, a kormány és a magán könyvvizsgálók együttműködésén kell alapulnia.
Mikroszinten elsősorban a gazdálkodási kultúrán kell változtatni, ennek egyik alapvető feltétel a megfelelő szakértelem. A közszektorbeli gazdálkodás ugyanúgy külön szakma, mint a vállalati vagy banki közgazdasági munka. A tervezéshez értő – döntően makro szemléletű – köztisztviselők mellett szükség van a gazdálkodás operatív szervezését magas szinten végző, az üzleti szektorral szakmailag szót értő vezetőkre. A korszerű irányításhoz elengedhetetlen a kontrolling, valamint a szervezet működésével kapcsolatos célokat, eljárásokat, belső szabályokat magában foglaló belső irányítási rendszer kiépítése. Csak a felsorolt elvárásoknak megfelelő működtetés hozhatná meg azt az eredményt, hogy az önkormányzatok a jelenleginél kisebb mértékben legyenek kitéve a hozzá nem értő, a felelőtlen, netán korrupt gazdálkodásból adódó veszteségeknek.