Gazdaság

A Tesco pénzügyi igazgatója – Önkéntes a fedélzeten

Antal Erzsébet nyerte az idén a Figyelő TOP 200 női menedzser díját. Az üzletasszony - aki 17 évet töltött a Malévnál, különböző beosztásokban, végül a társaság vezérigazgatójaként - jelenleg a Tesco pénzügyi igazgatója.

Földi területen, közgazdászként dolgozott a nyolcvanas években Antal Erzsébet a Malévnál, mégis letette a légiutas-kísérő vizsgát. “Ez nem kis ellenállásba ütközött a szervezetben, de őt zavarta, hogy a légiutas-kísérő osztályon dolgozva nem próbálta ki, amivel a kollégái foglalkoznak. Több száz órát repült a napi földi munkája után, sokszor esténként és hétvégenként” – meséli Nagy Bálint, a Matáv kommunikációs igazgatója, aki ekkoriban szintén a Malévnál dolgozott.

Antal Erzsébet rögtön a közgazdasági egyetem elvégzése után, 1984-ben a Malévhez került. Az egyetem alatt nem volt határozott terve a jövőre, mindenesetre szolgáltatás jellegű területre akart kerülni. “Akkor alakítottak ki egy szervezési osztályt, én pedig szervező szakon végeztem. A néptánccsoporttal éppen Algériába utaztunk, mikor a reptéren kitöltöttem a jelentkezésemet” – meséli elhelyezkedése körülményeit.

A Tesco pénzügyi igazgatója – Önkéntes a fedélzeten 1RÁLÁTÁS. A szervezési osztályról aztán átment a légiutas-kísérőkhöz, ő alkotta meg az első kézikönyvet az e munkakörben dolgozók számára. Eközben minden lehetséges tanfolyamot elvégzett, így a jegyeladók munkáját éppúgy megismerte, mint a repülőgép előkészítését koordináló rámpatisztekét.

A repülőgépen szabadidejében végzett kiszolgálást szórakozásnak tekintette. “A repülésnél nyíltabbá válnak az emberek, számos jó beszélgetésre emlékszem vissza az utasokkal és a személyzettel is” – meséli.

A légiutas-kísérő osztály után a vállalkozási osztály vezetője lett, majd egyéves ösztöndíjjal Ausztráliában tanult. Hazatérve a pénzügyi központ élére nevezték ki, itt a kiemelt feladat a flottacseréhez szükséges finanszírozás megszervezése és egy erős treasury tevékenység kiépítése volt.

A cég 1993-ban két távoli célpontok elérésére alkalmas repülőgépet szerzett be, a finanszírozás egy offshore cégen keresztül történt. A számviteli törvény szerint ugyanis a repülőgépek vásárlásánál a devizában fennálló kötelezettséget minden év végén az árfolyamváltozás szerint át kellett értékelni, míg a repülőgépet nem lehetett felértékelni. Ez a gyengülő forint mellett rövid távon a cég gyors tőkevesztésével járt volna. A megoldás az volt, hogy a repülőgépekkel együtt a hitelt is átszervezték egy olyan céghez, amely a könyveit dollárban vezeti, ezért a Malév a Kajmán-szigeteken létesített leányvállalatot. “Legális, nyugaton bevett megoldás volt, bár akkoriban Magyarországon, ráadásul egy állami cégnél, meglehetősen szokatlannak számított. Több kört kellett futni a minisztériumoknál és a szakhatóságoknál, mire rábólintottak” – utal a fogadtatás nehézségeire Antal Erzsébet. Racionalizálták a cég cash management folyamatait is; a közel 40 országban lévő pénzforgalmat optimalizálták, hogy a lehető legnagyobb pénzegyenleg álljon rendelkezésre, minimálisra szorítva le ezzel a kamatköltségeket.

Munkastílusát jól jellemzi, hogy amikor 1997-ben az adótörvények változása miatt év végéig meg kellett változtatni a Boeing 767-es finanszírozását, de az amerikai jogászok nem csipkedték magukat, karácsony előtt két nappal a Malév jogászával együtt repülőre ültek és kiutaztak New Yorkba egy szál retiküllel. Egész éjjel és másnap tárgyaltak, december 24-én délelőtt érkeztek vissza Budapestre. A két ünnep közt aztán megismételték a “turnét”.

NEHÉZ MECCS. A Malév vezérigazgatójaként Antal Erzsébet kollegáival közösen programot dolgozott ki a légitársaság teljes átalakítására, melyet a tulajdonos és a szakszervezetek is elfogadtak. Nem volt könnyű helyzetben, hiszen a repülésben dolgozók legendásan jó érdekérvényesítők. “A magyar légi közlekedés olyan, mint a futball: mindenkinek van róla elképzelése, hogyan kell csinálni” – jegyzi meg.

ANTAL ERZSÉBET 1984-ben diplomázott a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem szervező szakirányán. A Malévnál helyezkedett el, először a szervezési, majd a légiutas-kísérő osztályon, azután a vállalkozási osztály vezetőjeként dolgozott.

1988-ban doktorált szervezeti kultúrából, 1992-ben egy évig Ausztráliában, azután Angliában tanult ösztöndíjjal, majd a pénzügyi központ vezetője lett, 2000-ben a légitársaság vezérigazgatójává nevezték ki. 2002-től a Tesco Global Rt. pénzügyi igazgatója.

Angolul beszél, hobbija a tereplovaglás és az utazás.

“Antal Erzsébet kemény, korrekt, következetes üzletasszony, nagyon céltudatos” – jellemzi Turi Ferenc, a Roland Berger Strategy Consultants ügyvezető igazgatója, aki korábban szintén maléves volt és sokszor dolgozott együtt Antal Erzsébettel. “Egy alkalommal Japánba utaztunk tárgyalni. Reggel érkeztünk meg, mindketten negyvennyolc órája ébren voltunk. Én le is feküdtem, Erzsébet azonban kihasználta az időt a felkészülésre, azután persze jól sikerült a délutáni tárgyalás” – idéz vissza egy jellemző esetet. Azt is hozzáteszi, hogy az üzletasszony saját szőlőt termeszt, a mustból mindig kóstolót hoz, és különleges indiai, nepáli vegetáriánus ételeket készít.

Ami a szabadidőt illeti: a néptáncot már abbahagyta, mostanában a tereplovaglás iránt lelkesedik. Másik nagy szenvedélye az utazás, Alaszkától Tibetig szinte mindenhova eljutott már. Amikor 2001 nyarán távozott a Malévtól, elhelyezkedés helyett világkörüli útra indult egy hátizsákkal. Két hónap alatt egyedül bejárta Burmát, Laoszt, Ausztrálián keresztül Polinéziát, a Húsvét-szigeteket majd Brazíliát. “Az utazás, a más kultúrákkal való találkozás mindig kikapcsolódás, megtisztulás a számomra. Különösen kedves a szívemnek Ázsia” – jegyzi meg. Két hét itthonlét után kiruccant Texas és Új-Mexikó nemzeti parkjaiba. November végén tért végleg haza, ekkor üzenetrögzítőjén már több állásajánlat várta. “Két út közül választhattam: közepes cég első számú vezetője vagy nagyvállalat pénzügyi vezetője akarok-e lenni. A Tescónál jól érzem magam, hiszen a tulajdonos tudja, mik a célkitűzései és mit akar a piacon elérni. A cég növekedési üteme kimagasló. Mindemellett a vásárlók érdekeit tartjuk a legfontosabbnak és ez minden dolgozó számára világos. Ilyen környezetben lehet a munkára összpontosítani” – kommentálja új pozícióját a Tesco pénzügyi igazgatójaként. A feladata a gyorsan fejlődő cég folyamatainak új struktúrába rendezése, a pénzügyi kontroll erősítése lesz.

S hogy számíthatunk-e rá ismét a “fedélzeten”? “Egy jó vezetőnek tudnia kell, mi zajlik a frontvonalon. Szeretném kipróbálni az áruházi munkát, tervezem, hogy a karácsonyi csúcsforgalomban kicsit besegítek a pénztárosoknak” – árulja el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik