Húsz kis írást foglal össze Dessewffy Tibor A kocka el van veszve című vékonyka kötete. Mind érdekesek, némelyek kifejezetten szórakoztatóak. Színvonaluk – érthetően – különböző, hasonlóak viszont abban, hogy egyik sem mély elemzés, stílusuk is világos, közérthető. A tudálékos nagyképűségtől mentes szerző kalandozásai modernnek tartott korunkban, ha nem is mondanak sok újat arról, amit tudunk, vagy tudni vélünk, példái, hasonlatai, megközelítési módjai révén meghökkentők, eredetiek. Ez pedig ritka erény napjainkban.
De hát miről is szólnak Dessewffy eszmefuttatásai? Mi a közös vonás szerteágazó vizsgálódásaiban? A világos választ nem könnyíti meg sem a főcím, sem a rejtelmes alcím: Kockázat, káosz és média az Információs Korban. Ebbe azután minden belefér. De sebaj. Maradjunk abban, hogy szerzőnk zűrös jelenkorunk és várható (közel)jövőnk számos új vonásáról, jelenségéről írja meg többnyire nem éppen hízelgő, ámde találó véleményét. Részletes kifejtésükkel ugyan nem bíbelődik, törje a fejét az olvasó is, ha kedve van hozzá. Így azután megelégedhetünk azzal, amit kapunk: a többnyire nem elcsépelt, gyakorta vitára is serkentő gondolatokkal, e “vegyes felvágottal”.
Ismertetésünkben itt is elindulhatunk a “kályhától”, a mostanság megkerülhetetlen globalizációtól. Jóllehet sokan viszolyognak a kifejezés hallatán, mert az új helyzetet teremt, “ahonnan nincs menekülés, nincs kiszállás; más és más formában mindannyiunkat áld vagy ver a globalizált sors keze”. A “verések” közé tartozik saját tradícióink, értékeink elvesztése egy új homogén közegben való feloldódásuk révén. S ennek hétköznapi s egyben szemléletes példája: a mozilátogatók üdvére a néhai finom ropogós sósperec helyébe a popcorn, a néhai pattogatott kukorica silány utódja lépett. Az elektronikus tömegkommunikáció jóvoltából mi is ugyanazt a gyenge minőségű adástömeget kapjuk, mint mondjuk az Ugandában vagy Ausztriában élők. S ez nem az “eszközök”: a rádió, a tévé, a mozi hibája. Akkor kié? – tehetjük fel a megválaszol(hat)atlan kérdést. Nem mellesleg: az elmúlt 12 év alatt 36, zömében patinás fővárosi mozi zárta be kapuit. Mándy Iván – és Zsámboky – forog a sírjában.
De félre a nosztalgiával! Folytassuk: az elektronikus globalizált média korában a káoszt is importáltuk otthonunkba. Azonban a káoszért sem a média a felelős, mert olyan világban élünk, amelynek problémáira az áhított fejlődés sem kínál megoldást. Sőt, kiváltképpen a posztkommunista országokban nőtt a bizonytalanság, s az ökológiai, gazdasági kockázatok mellett éppen a társadalmi bizonytalanságok léptek előtérbe. “A korábbi viselkedési normák azonban nem segítenek az eligazodásban”, mert az új helyzetben egyáltalában nem illeszkednek a valósághoz. Ezért tartja szerzőnk a kockázatvállalási és kockázattűrő hajlandóságot a globalizáció “elszabadult világába” csöppent posztkommunista társadalmak rejtett főszereplőjének. Magasztos gondolat.
Majd egy elszomorító állítás: az internethasználó (hazai) elit ugyanazt az értéksivárságot hordozza, amelyet csak a posztkommunista kultúra képes fenntartani. Így azután “a kultúrában megállíthatatlan leépülés zajlik. A posztkommunizmus és a globális tömegkultúra házassága befuccsolt és lassan mindannyian degenerálódunk”.
Mindent összevéve: mégis van okunk a bizakodásra, mert “demokráciához és kapitalizmushoz vezető úton rengeteg kis ösvény van: vannak olyan csapások, amelyeken haladva az emberhez méltó léthez érhetünk”. “És nekünk az a dolgunk, hogy ebben a globalizációs labirintusban valahogy megtaláljuk ezt az ösvényt…” Tegyük hozzá: talán akkor sikerül megúsznunk a degenerálódást is.
