A Kárpátoktól le az Al-Dunáig… – mondhatnánk a nagy Petőfivel. Noha a “bősz üvöltés” immár elhalkult, a “vad zivatar” fenyegetése pedig elhárítható.
Ezt a fantasztikus képi erejű, költői kiáltást azért emeltem e méltatlan sorok élére, hogy jelezzem: valami megmozdult a régióban, ami nagy változások nyitánya lehet. A mozgás a széles értelemben vett közép- és kelet-európai régiót érinti. Nyugatról kelet felé haladva a Kárpátok karéján kívül lévő szomszédos Ausztriától, a román Al-Dunán messze túl, Bulgária és Törökország határáig.
Ami történik, nem független a szélsőjobb és a jobbközép konzervatív pártok egész Európa számára problémát jelentő viszonyától. Nem független a NATO és az Európai Unió ma konfliktussal terhes viszonyának jövőjétől. És végül: nem független az amerikai bel- és külpolitika középpontjába emelt Irak-ellenes katonai tervektől, tehát a terrorizmus elleni háború kibontakozó új fejezetétől sem.
Nyugatról kelet felé haladva: a hét elején döntő szakaszába fordult a Haider által vezetett osztrák szélsőjobboldali párt belháborúja. Ez egyben azt is jelenti, hogy kényes helyzetbe került az osztrák Néppárt, az a konzervatív erő, amely Európában először volt hajlandó beemelni a hatalomba a szélsőjobboldalt.
OSZTRÁK KORMÁNYVÁLSÁG Haiderék pártjának belháborúja – anélkül, hogy belebonyolódnánk a részletekbe – azt bizonyítja: a mai európai szélsőjobboldal vagy egészében alkalmatlan a parlamentáris demokrácia keretei között végzett politikai tevékenységre, vagy pedig ha ezt megkísérli, akkor két részre szakad. A párbajban a parlamenttől tisztes távolságot tartó vezér, Haider győzött a parlamentáris módszerekhez és stílushoz alkalmazkodni próbáló “bécsi klikk” felett. A következmény: a “bécsi klikkhez” tartozó Haider-párti miniszterek kényszerű lemondása és feltehetően késő őszi új választás Ausztriában.
Egy lépéssel keletre, Szlovákia közvetlen jövője és NATO-tagsága dőlhet el a szeptember 20-i választásokon. Az alapkérdés itt az, hogy a NATO és Európa számára elfogadhatatlanul brutális stílusban kormányzó Vladimír Meciar ex-miniszterelnök gyengülő pártjában maradt-e elég soviniszta “üzemanyag”. Ha igen, akkor elképzelhető, hogy Meciar nélkül nem lehet koalíciót alakítani. Ebben az esetben kérdésessé válhat Szlovákia NATO-felvétele az év végi prágai csúcsértekezleten.
BALKÁN: ERŐSÍT A NATO. Ez a helyzet a nyugati és északi határon. Az igazi fordulat azonban a keleti határon, Romániában, és attól délre, Bulgáriában érlelődik. Bukarest és Washington között az utóbbi hónapban félreérthetetlen együttműködés bontakozott ki. A román érdek olyan magatartást diktál, hogy az év végén reálisan esedékes NATO-felvételnek rendelje alá a csak távolabbi perspektívaként jelentkező uniós kapcsolatokat. Ezért volt Románia az első ország, amely a Nemzetközi Büntető Bíróság létrehozása után elfogadta, hogy Amerikát ki kell vonni annak hatásköréből, és ezzel nyíltan szembehelyezkedett az Európai Unió többségi álláspontjával. Ez a Washingtonnak tett látványos gesztus megkönnyíti az amerikaiak számára Románia stratégiai felértékelését. Bukarestre (és tovább délre, Szófiára) azért van szüksége az amerikai katonapolitikának, hogy létrejöjjön a közvetlen szárazföldi kapcsolat a közép-európai NATO-államok és a Közel-Kelet peremén lévő legfontosabb bázishatalom, Törökország között. Másrészt: Románia (és Bulgária) stratégiai felértékelése egyben azt is jelenti, hogy a NATO megjelenik a Fekete-tenger nyugati partján.
A régió “megmozdulása” kései, de egyben látványos bizonyítéka a Haider megjelenését ünneplő, román és szlovák viszonylatban pedig konfrontációk lehetőségével terhelt Fidesz-külpolitika terméketlenségének. Éppen ezért a hatalomban tanúsított arrogancia hatalomvesztés utáni folytatásának tekinthető e politika “kézművesének”, Németh Zsoltnak álnemzeti szlogenekkel megtűzdelt bírálata. Egy olyan új külpolitikai magatartással és stílussal szemben, amely a régió nyugati peremén erősíti az együttműködést az osztrák konzervatívokkal, a régió keleti peremén pedig stratégiai szövetségre készül a felértékelődő Romániával.
A karaván halad.
