Az “évszázad árvize” Közép-Európa számos országának okozott megrendítő gondokat. Közöttük néhány parlamenti vagy önkormányzati választások előtt áll. Az események mindenütt alázatra intik a politikai elitet. A megvadult folyók újra elsodorták azt a voluntarista illúziót, hogy “a politika átalakítja a természetet”. Bebizonyították hogy “a víz az úr”: a természet alakíthatja át a politikát.
NÉMETORSZÁGI FORDULATOK. Különösen drámai erővel bizonyítják ezt a németországi választási kampány új fordulatai. A kontinens legnagyobb gazdasági hatalma és stratégiai kulcsországa szeptember utolsó előtti vasárnapján, 22-én választ két meghatározó politikai erő, a szociáldemokrácia és konzervatívok, középbal és jobbközép között. A német választás dönti el, hogy folytatódik-e a nyugat-európai konzervatív pártok előretörése, ami az utóbbi években az EU-n belül felmorzsolta a szociáldemokrácia korábbi, csaknem teljes hegemóniáját az Európai Unión belül. Az EU tagjelölt országai nem követték a nyugat-európai trendet, és ezért ott (bevallottan, vagy sem) némi aggodalommal latolgatják: miképpen változtathatja meg politikai és gazdasági kapcsolatrendszerüket egy németországi konzervatív fordulat.
Egészen a Németországot pusztító árvízig úgy tűnt, hogy a négy évvel ezelőtt hatalomra jutott szociáldemokrata vezetésű kormány elveszítheti a hatalmat. A közvélemény-kutatások a CDU/CSU konzervatív pártszövetség 7-8 százalékpontos fölényéről beszéltek, s ezt elsősorban gazdasági okokkal magyarázták. Azzal hogy az ezredforduló 3 százalékos növekedési üteme mára 1 százalék alá csúszott, s az akkor 3,8 milliós munkanélküliség az idén jóval a lélektani határnak tartott 4 millió fölé emelkedett. A Gerhard Schröder kancellár által vezetett középbal koalíció nehézségeit a szokásosnál könyörtelenebb stílusban használta ki a konzervatív ellenzék. A második világháború utáni német történelemben először ugyanis Edmund Stoiber személyében a konzervatív pártszövetség bajor osztagának (a Keresztényszociális Unió – CSU) vezetője küzd meg Schröderrel a kancellári székért. Eddig a konzervatívok országos szárnya, a mérsékeltebb CDU mindig távol tudta tartani ettől a pozíciótól a radikálisabban jobboldali CSU vezetőit.
A gazdaság helyzete nem változott, az árvíz pusztítása súlyosabbá tette a gondokat. Ám Schröder mégis úgy vélte: éppen a természeti csapás adhat alkalmat számukra, hogy megfordítsák az eddigi trendet, s elhárítsák egy konzervatív fordulat nagyon is reális fenyegetését. Schröder az új esélyről azt mondta: “Ez a katasztrófa mindenkinek az életét megváltoztatta. A szolidaritás új hulláma söpör végig Németországon.”
A szociáldemokraták két fronton léptek. A gazdaságban – választási kampányfinisben rendkívül merész módon és hatalmas kockázatot vállalva – nem adtak, hanem elvettek. Elhalasztották a januárra tervezett személyijövedelemadó-csökkentést, hogy a felszabaduló mintegy 7 milliárd eurót is az árvízkárok begyógyítására használják fel. Ezt a választási pszichológia szokványos sémáit tagadó lépést Schröder így indokolta: “Úgy gondoljuk: a lakosság megérti, hogy a katasztrófa csapásainak ellensúlyozásához szükség van erre az intézkedésre.” (48 órával később: még egy lépés az “elveszek és szolidaritás” nevű játszmában: Schröder emeli a vállalati adót.)
“NEM” AZ IRAKI HÁBORÚRA. A másik akció a világpolitikát érintette, amely az árvízig jóformán nem szerepelt a választási kampányban. A kormány markánsabb, Németország hatalmi súlyát élesebben kirajzoló profilt adott a külpolitikának – mégpedig éppen a leglátványosabb vitakérdésben. Schröder kijelentette: Németország akkor sem csatlakozik egy Irak elleni akcióhoz, ha azt az ENSZ támogatja. A konzervatívok nyomban támadtak. Schröder csak azért injekciózta be Irak ügyét a kampányba – mondták -, hogy magához ragadja a kezdeményezést a belpolitikai harcokban. A kancellár válasza: “Nyomást gyakorolni Szaddamra? Igen. De mindenkit óvok attól, hogy eljátsszon a háború és a katonai beavatkozás gondolatával. Ha megteszi, csak nélkülünk.”
Mindez persze nem változtat azon, hogy Németország politikai vezetéséért vívott küzdelem továbbra is teljesen nyitott.
De azért: Németországban a természet valóban átalakította a politikát.
