Mikulás Dzurinda és az általa vezetett szlovák kormányoldal aligha tudott volna jobban időzíteni. Alig két hónappal a szeptember 20-21-én esedékes szlovákiai parlamenti választások előtt, július derekán szállíttatták haza dél-afrikai rejtekhelyéről – hatalmas médiahírveréstől övezve – Ivan Lexát, az előző, Vladimír Meciar fémjelezte kabinet titkosszolgálati miniszterét. Lexának 2000-ben veszett nyoma, azóta – nemzetközi segítséget is igénybe véve – Ausztriától Paraguayig mindenütt keresték. A vádak szerint ugyanis nem kevesebb terheli a lelkét, mint korrupció, csalás, állami és más pénzek eltulajdonítása, bűnözők segítése, fegyveres rablás, sőt emberrablásban – a volt szlovák államfő, Michal Kovác fiának elrablásában – való tevékeny részvétel.
EMLÉKEZTETŐ. Lexa viselt dolgainak az újbóli felemlegetése és új tények közzététele alighanem az egyik legjobb eszköz arra, hogy Dzurindáék emlékeztessék a “feledékeny” szlovákokat: hogyan is zajlottak a dolgok az 1998-ban véget ért Meciar-érában. A kormányoldal ugyanis a legfrissebb felmérések szerint még csak megszorítani sem tudja majd a választásokon Meciar 27-30 százalékra esélyes Demokratikus Szlovákiáért Mozgalmát (HZDS).
A Meciar-párt győzelmi esélyeit csak tovább növeli, hogy az ellenkező oldal mindmáig igen megosztott, a sorozatos pártalakítások és pártszétválások következtében mintegy “osztódással szaporodó” demokratikus erők szétforgácsolódtak. Mindeközben változatlanul hiányoznak a klasszikus értelemben vett jobb- és baloldali (gyűjtő)pártok: a politikai élet szereplőinek egymás közti kapcsolatait és a választók felé közvetített üzeneteiket elsősorban a Vladimír Meciarhoz való viszonyulásuk határozza meg. Ez diktálta azt az összefogást is, amely miatt az 1998. őszi választásokon – az idei előrejelzésekkel szinte teljesen megegyező, 27 százalékos eredménnyel – győztes HZDS akkor koalíciós partner nélkül maradt, így a voksok 26,3 százalékát begyűjtő, Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus Koalíció alakíthatott kormányt, szövetkezve a Demokratikus Baloldal Pártjával (SDL), a Magyar Koalíció Pártjával (SMK) és a Polgári Egyetértés Pártjával (SOP). A jelek szerint mégsem tanulták meg a leckét. A kormányfő például a demokratikus koalícióból kilépve tovább szabdalta a Meciarral szemben álló erőket, amikor külügyminiszterével, Eduard Kukannal időközben létrehozta a Demokratikus és Keresztény Uniót (SDKÚ). E formációra a be nem váltott reformígéretek miatt kiábrándult lakosság legföljebb 9-10 százaléka voksol majd.
Mindezek ellenére korántsem biztos, hogy a HZDS, illetve e párt elnöke – a kormányfőként annak idején otthon és külföldön is sokat bírált Meciar – visszatér a hatalomba. A parlamentbe jutási küszöb átlépésére esélyes hat politikai erő közül ugyanis minden bizonnyal egyedül a szélsőséges nacionalistának tartott Szlovák Nemzeti Párt (SNS) lenne hajlandó koalícióra lépni Meciarral. Még a populista – mindazonáltal választási matematika alapján a miniszterelnöki posztra is esélyes – Robert Fico vezette, önmagát harmadik utasként definiáló – és a voksok mintegy 13 százalékával a leendő törvényhozás várhatóan harmadik legnagyobb erejévé váló – Smer (Irány) nevű párt is inkább a mérsékelt jobboldali erők mellett teszi le a garast. Mégpedig azért, mert a Nyugat szemernyi kétséget sem hagy afelől: ha Meciar visszatér, Pozsony ismét elszigeteli magát a nemzetközi politikai porondon.
KÓDOLT ÜZENET. Nicholas Burns, az Egyesült Államok brüsszeli NATO-nagykövete egy közelmúltbeli interjújában úgy nyilatkozott: Washington nem hiszi, hogy az exkormányfő megváltozott volna. Az üzenet egyértelmű. Az észak-atlanti szövetség tagországainak állam- és kormányfői novemberben Prágában eldöntik, mely országokat fogadják soraikba a NATO következő bővítési körében, és Meciar miatt Szlovákia 1997 után immár másodszor maradhat le a listáról. Hasonló a helyzet az Európai Unióval (EU), amelynek legutóbbi országjelentésében a szlovák sajtó már tavaly ősszel felfigyelt egy “kódolt figyelmeztetésre”. Brüsszel ugyanis a dokumentumban megállapította, hogy valamennyi tagjelölt teljesíti a csatlakozás politikai feltételeit, ám Szlovákia esetében hozzátette: “a jelen pillanatban”.
Tény, hogy gazdaságilag Pozsony bizonyítványa nem rosszabb, mint a legtöbb EU-tagjelölté. Az elmúlt kormányzati ciklusban a külföldi tőke látványosan “felfedezte” Szlovákiát, és nem utolsósorban ennek köszönhetően az ország tartós növekedési pályájára állt. A 2001-es GDP 3,3 százalékkal haladta meg a megelőző évit, s az idén is hasonló mértékű növekedés várható. E folyamat motorja a belső fogyasztás élénkülése mellett egyre inkább az export bővülése. Elbizakodottságra azonban nincs ok, az államháztartás hiánya ugyanis rekordméretű. A deficit 2001-ben a GDP 7,2 (!) százaléka volt, s az előrejelzések szerint az idei hiány is meghaladja majd a GDP 4,5 százalékát – az előirányzott 3,5 százalék helyett.
A működőtőke-import tekintetében a 2000-es év volt a fordulópont. Abban az évben felgyorsult a privatizáció, és így korábban soha nem látott összegű, mintegy 2 milliárd dollár értékű külföldi tőke áramlott az országba.
VÁRJÁK A TŐKÉT. A Dzurinda-kabinet elszánt a magánosítás folytatása mellett. A folyamat során magánkézbe került a bankrendszer java – mint emlékezetes, az Investicná a rozvojová banka (IRB) 92,55 százaléknyi részvénypakettjét a magyar OTP Bank szerezte meg -, az állami távközlési társaság (Slovak Telecom), valamint a nemzeti olajvállalat egy része, továbbá a gázművek (SPP) privatizációjával 2002 elején az energiaszektorban is megtették az első lépést. A két eddigi legnagyobb beruházó, a pozsonyi és zsolnai telephellyel rendelkező német Volkswagen és a privatizációs vásárlással a VSZ Kosice vasműben tulajdonrészt szerző US Steel.
A jelenlegi pozsonyi vezetés és a Nyugat egyaránt arra figyelmeztet, hogy a választók az eddig elért eredményeket veszélyeztetik, ha Meciart visszasegítik a hatalomba. Márpedig a legutóbbi felmérések szerint a szlovákok 60 százaléka támogatja az ország NATO-tagságát, és még többen, 70 százalék körül akarják az EU-csatlakozást. Rudolf Schuster államfő így joggal reménykedhet abban, hogy minapi üzenete figyelmes és értő fülekre talál. Az elnök kifejtette, hogy az 1998 óta kormányon lévő koalíció az Európai Unióval és más nemzetközi intézményekkel folytatott tárgyalásokon sikeresen növelte Szlovákia tekintélyét. Majd hozzátette: “Mindazonáltal nem szabad alábecsülnünk a választások után várható politikai fejleményeket övező aggodalmakat.”
