Gazdaság

Egy csésze kávé Füzes Péterrel

A távközlés szabályozásában meglévő bizonytalanságok felszámolását várja a megalakuló informatikai minisztériumtól Füzes Péter, az Oracle új ügyvezetője.

Ahogy az új kormány a közigazgatásban, úgy ügyvezetőként Ön is június elején veszi át hivatalosan az irányítást az Oracle-nál. Lát más párhuzamot is?

– Az igazat megvallva nem sokat, bár kétségtelen, hogy az Oracle pénzügyi éve is június elsején kezdődik. Az persze megint más kérdés, mit hoz a társaság számára az új kormány hivatalba lépése. Nem titok, hogy az Oracle-nek rendkívül szerteágazó és erős kapcsolatai vannak az államigazgatási, kormányzati intézményekkel. Ezek a kapcsolatok pedig minden ilyen jellegű változásnál ki vannak téve új hatásoknak. Tehát új kormány, új év és új ember. A többit majd meglátjuk.

– Már csak azért is, mert ebben az új kormányban önálló minisztériumot kap az IT-szektor. Mire jó ennek az új szaktárcának az életre hívása?

Egy csésze kávé Füzes Péterrel 1– Ha az informatika és a telekommunikáció oldaláról közelítünk, a leginkább arra, hogy a kormányzat valóban képes legyen kielégíteni a piaci szereplők szabályozással kapcsolatos igényeit. Gondolok itt például az év elején hatályba lépett távközlési törvény működtetésére, illetve a benne foglaltak megvalósítására. De az új minisztériumra vár az is, hogy lépéseket tegyen a hazai internethasználat népszerűbbé tétele, vagy a személyi számítógépek elterjedésének támogatása érdekében. Alapvetően befolyásolja majd az ország nemzetközi versenyképességét, hogy mi történik ezen a területen.

– A Defend és sok más, az elmúlt négy évben zömmel kormányzati megbízásokból élő cég ügyeinek átvilágítását helyezte kilátásba az alakuló kabinet. Vár eredményeket a beígért vizsgálatoktól?

– Bízom benne, ha voltak visszaélések a közpénzek felhasználásában, állami megrendelések elnyerésében, akkor azokat feltárják, s akiknek ez a hivataluk, az ügyek nyilvánosságra kerüléséről is gondoskodnak. Ez ugyanis foglalkoztatja a közvéleményt, a gazdaság szereplőit, s valamelyest személy szerint engem is. Azt hiszem fontos, hogy úgy érezzük: a kormány tiszta lapokkal játszik.

– Ön szerint szükségessé válnak-e személyi konzekvenciák is?

– Hogy el kell-e számoltatni a felelősöket? Magyarország jogállam, megvannak azok a független rendőri, ügyészi és bírói szervek, amelyek az ilyen ügyeket kivizsgálni hivatottak. Meg vagyok győződve arról, hogy amennyiben valami kifogásolni valóra bukkanak, megteszik a szükséges lépéseket.

– A tőzsdei társaságok tavalyi első negyedéves eredményük kétszeresét produkálták az év első három hónapjában. Mivel magyarázza a kiemelkedően jó szereplést?

– Ezzel kapcsolatban mindenkinek más a véleménye. Szerintem a hirtelen felfutás okait egyelőre korai keresni. Azt azonban nem hiszem, hogy a váratlanul jó eredmények kialakulásához mondjuk a parlamenti választásoknak, a kormányváltásnak, illetve úgy általában a politikának bármiféle köze lenne. Hiszen az említett eredmények a tőzsdei cégek munkáját és a velük kapcsolatos befektetői megítélést tükrözik. Annak persze, hogy a gazdaság most egy kicsit élénkebbnek látszik, mint amilyen 2001-ben volt, bátran örülhetünk.

– Viszont a magas gyártási költségekre hivatkozva Kínába teszi át hazánkból az Xbox játékkonzolok gyártását a Microsoft. Ön szerint is enynyire drága ország vagyunk?

– Magyarország dráguló ország, s egy darabig még az is lesz. De ez aligha tekinthető bajnak. A hazai béreknek ugyanis, amint lehet, fel kell zárkózniuk az európaiakhoz. Emellett hazánknak arra kell törekednie, hogy minél inkább a magas hozzáadott értékű termelést honosítsa meg. Nem lehet cél az olcsó, betanított munka paradicsomának felépítése.

– Új posztjának elfoglalásával egy időben kezdődik a foci világbajnokság is. Nem zavarja, hogy megszaporodó teendői miatt nem látja majd a meccseket?

– Nem, mert nem vagyok egy meccsre járó típus. Azért a döntőt valahogy majd megnézem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik