Drámaian lelassult tavaly a finn gazdaság. Külső vagy belső okok állnak a háttérben?
– Nem értek egyet a helyzetértékelésével, a finn gazdaság immár felszálló ágba került. Tavaly a növekedés csaknem elérte az 1 százalékot, az idén már 1,5 százalékos bővülésre számítunk, 2004-ben pedig 3,5 százalékra. Nem gondolom azonban, hogy tartósan 2,5-3,0 százaléknál gyorsabb ütemben nőhet gazdaságunk. A kilencvenes évek végének erőteljes expanziója egyetlen európai országban sem tartható sokáig. A hazai kereslet viszonylag jól tartotta magát, az export viszont – az amerikai gazdaság visszaesésének következtében – számottevően csökkent. Az elkövetkező évekre is jellemző lesz, hogy a kivitel a növekedés sebezhetőbb komponense lesz, mint a belföldi kereslet. Ami bizakodásra ad okot: minden fontos index azt jelzi, hogy az Amerikai Egyesült Államok fellendülőben van.
– Változtat-e Ön szerint az Európai Központi Bank (ECB) a közeljövőben a finn konjunktúrát is befolyásoló kamatlábon?
– Ebben az évben az infláció az eurózónában valószínűleg a 2 százalékos limit alatt marad, így felfelé nincs értelme mozgatni a kamatlábat. De nem kell a kamatcsökkentés eszközéhez sem nyúlni, mert a konszenzus szerint az eurózóna gazdasága az idén tovább növekedhet. Az viszont nagyon fontos lenne, hogy a kormányok legalábbis egyensúlyba hozzák az államháztartást. A finn kabinet például több mint 2 százalékos többletet tervez, amire mindenképpen szükség lesz a jóléti rendszerek reformjához. Ez egyfajta tartalék a büdzsében, ha nem képezzük meg, akkor öregedő társadalmunk miatt 5-10 év múlva komoly bajba juthatunk.
– Ön szerint létezik még a finn jóléti állam?
– A magas adókulcsok kétségtelenül komoly problémát okoznak. Fontos, hogy a kvalifikált munkaerőt az országban tartsuk. Azzal azonban nem értek egyet, hogy a jóléti állam már a múlté lenne. Tudom, néhányan ezt így gondolják, bár kevesen tudják, mi is a jóléti állam valójában. Komoly eredményeink vannak, ezeket meg kell őriznünk, ugyanakkor az is tény, hogy a szabad verseny hazájában, Amerikában is vannak jóléti intézmények. Valamiféle középutat kell választanunk.
– Az ECB-nek lehet-e majd szerepe növekedés és a foglalkoztatás alakításában?
– Nem szükséges, hogy a monetáris és fiskális irányítás formálisan összekeveredjen; e politikák Európában még egy ideig így maradnak, elválasztva egymástól. Tény azonban az is: a közös jegybank szabályzata megengedi, hogy az intézmény – amennyiben az árstabilitást nem fenyegeti – “általános” célokat is szolgáljon.
– Az eurózónából kimaradó három uniós ország mikor csatlakozhat a valutaövezethez?
– Számunkra az lenne a kedvező, ha ez minél gyorsabban megtörténne. Már csak azért is, mert Európának továbbra is csak egy pénzügyi központja van, és ez London.
– Az EU-bővítésnek milyen hatása lesz a jelenlegi tagokra?
– Kifejezetten pozitív. A mai tagok gazdaságát rengeteg strukturális merevség terheli. Ha kinyílik például a munkaerőpiac, nagy nyomás helyeződik az ágazatokra. Emiatt persze sokan félnek. De ha ki tudunk lépni ezekből a merev rendszerekből, akkor a leendő és a jelenlegi tagállamokban egyaránt növekedhet a termelékenység, rugalmasabbá válhat a gazdaság.
– Az új uniós tagoknak a monetáris unióhoz való csatlakozási sebességéről megoszlik a szakértők véleménye. Ön mit gondol?
– A legfontosabb az, hogy az új tagok intézményi szempontból fel legyenek készülve erre a csatlakozásra. Ha a jogi keretek kiépültek és működnek, akkor szerintem egyik oldalon sincs semmi ok arra, hogy várjunk. A finn euró-átállás eddig azt mutatja, hogy jó úton járunk, mert nőtt a verseny. A közös valutarégióba való mielőbbi belépés révén rugalmasabbá válik a tagjelöltek gazdasága.
