Gazdaság

Sanofi-tulajdonban a Pharmavit-gyár – Elmaradt pezsgés

A Pharmavit gyár a Chinoin tulajdonosához került, de első nekifutásra a termékportfóliót nem sikerült értékesíteni.

Pharmavit néven önálló vállalkozást gründolt a rendszerváltás hajnalán Somody Imre, a nagy múltú újpesti gyógyszergyár, a Chinoin egyik fiatal és ambiciózus igazgatója, igénybe véve ehhez korábbi munkahelye segítségét is. A Veresegyházán felépített gyár vezető terméke a cégalapítással szinte egy időben feltűnt úszócsillag, Egerszegi Krisztina által reklámozott Plusssz pezsgőtabletta lett. A Pharmavit-sztori az újjáéledő magyar kapitalizmus sikertörténete volt. Somody jó időzítéssel tőzsdére vitte, majd eladta cégét az egyik legnagyobb multinacionális gyógyszergyárnak, a Bristol-Myers Squibbnek (BMS).

Sanofi-tulajdonban a Pharmavit-gyár – Elmaradt pezsgés 1VISSZAVÉTEL. A múlt héten a gyár ismét gazdát cserélt. A dolog érdekessége, hogy Somody egykori munkahelye, későbbi tulajdonostársa, a Chinoin vásárolta meg – igaz a Chinoin azóta egy másik multihoz, a francia Sanofi-Synthelabo-csoporthoz tartozik. A pár éve sikeres Pharmavit dicsfénye azonban ma már halványabban dereng, hiszen csak a gyár és a termeléshez kapcsolódó erőforrások képezték az adásvétel tárgyát, a Pharmavit márkanév és a termékek, köztük a jól ismert Plusssz, egyelőre a BMS tulajdona maradt. Azokat a Chinoin Veresegyházán bérmunkában fogja gyártani a BMS részére.

Azt, hogy mennyiért vásárolták meg a veresegyházi gyárat és az eszközöket, Patrick Chocat, a Chinoin vezérigazgatója nem árulta el. Elmondta: a gyárvásárlás egy három helyszínen folyó beruházási projekt része, amelynek keretében a Sanofi 100 millió eurós invesztícióval számottevően növeli magyarországi gyártókapacitásait. Az összegben benne van a vásárlás költsége, illetve az is, hogy a veresegyházi gyárat 2003-tól jelentősen bővítik.

Érdekes kérdés, miért mazsolázta ki a Sanofi a Pharmavitból a gyártáshoz szükséges eszközöket, miközben a jól ismert Plusssz termékcsaládot és a cég egyéb vény nélkül kapható (OTC) termékeit nem vette át. A magyarázat lehet az eltérő profil – a Sanofi nem gyárt pezsgőtablettákat -, vagy a magas vételár, amely mellett nem láttak volna reális esélyt a megtérülésre.

Cégek és tablettákPHARMAVIT.

Árbevétele az 1999-es 14,64 milliárd forintról 12,95 milliárdra csökkent 2000-ben, ám a 756 milliós veszteség helyett 6,9 milliós nyereséget produkált. A tavalyi adatokról nem tájékoztatnak.

CHINOIN. A gyógyszergyártó tavalyi árbevétele meghaladta a 200 millió eurót (közel 50 milliárd forint), szemben a 2000-es 42,7 milliárd forinttal. Az értékesítés tavaly a belpiacon 10 százalékkal nőtt: a Sanofi-Synthelabo a patikai és kórházi forgalomban 14,9 milliárdnyi gyógyszert adott el. A külföldi eladások 30 százalékkal nőttek. A cég készítményeinek 60-70 százalékát exportálja.

PEZSGŐTABLETTÁK. A vitaminos pezsgőtabletták becsült forgalma évi 2 milliárd forint. A Pharmavit tavaly 574 millió forintnyi pezsgőtablettát értékesített belföldön, de a piacot már a Haas Kft. vezeti, s a nagy szereplők között van a Béres Rt. is.

“A Sanofi Magyarországon az OTC gyógyszerek piacának legnagyobb szereplője, ebben a szegmensben részesedése 16 százalékos” – hívja fel a figyelmet Korondán Gábor, a Market Diagnosis Kft. ügyvezetője. A gyógyszerpiaci elemzéseket készítő cég adatai szerint a Chinoin egyik közismert fájdalomcsillapítójának éves forgalma 2,3 milliárd forint, miközben a Plusssz pezsgőtabletták belföldi értékesítése 574 millió forint volt tavaly. A márkanév talán azért sem kellett, mert a Chinoin gyártja és forgalmazza a Sanofi egyik vitaminkészítményét, amely a Plusssz termékek konkurense a piacon.

A Pharmavit saját tőkéje tavalyelőtt 2,8 milliárd forint volt, ez mai áron az egytizede sincs annak a 110 millió dollárnak, amennyiért a BMS 1995-ben megvásárolta a Pharmavitot. Gyógyszeripari cégek esetében a vételár nem ritkán sokszorosa a saját tőke értékének, s előfordul, hogy közelít az éves árbevétel értékéhez, ám a BMS által fizetett összeg magasabb volt ennél is. Figyelembe véve a nyilvános adatokat, a BMS feltehetően csak veszteséggel tudta volna értékesíteni a gyárat a jogokkal együtt.

ÁRTITOK. Azt, hogy a Chinoin mennyit fizetett a gyáregységért, mindkét fél üzleti titokként kezeli, szakértők pedig tág határok közötti – 10-40 millió eurós – összegre becsülik a vételárat. Jelenleg is folynak tárgyalások a Pharmavit termékportfólió eladásáról. “A márka értékelése elsősorban goodwill kérdése – magyarázza Korondán Gábor -, az ismert név értéke attól is függ, hogy a potenciális vevő milyen értékesítési hálózattal és gyártóbázissal rendelkezik, illetve jelentkezhetnek-e szinergikus hatások a márka bekebelezésével.” Az elmúlt években ugyanakkor a Pharmavit eredménye döntően az egyéb OTC készítményekből és nem a Plusssz márkacsaládból származott. A Plusssz mégis egy olyan jól ismert nemzeti márka, amelyet mindenképpen meg kellene menteni” – véli Bariska Zsolt, a Somody Kft. befektetési igazgatója. Kérdésünkre azonban, hogy a Somody Kft. gondolkodik-e a termékcsalád visszavásárlásán, az igazgató nemleges választ adott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik