Egy évtizede azt hittük,

hogy a demokratikus értékek mára megszilárdulnak, a piaci viszonyok visszafordíthatatlanok maradnak és az állam gazdasági befolyása számottevően csökken.#<# Tévedtünk. Nem így történt, és ebben súlyos a felelőssége a most leköszönő kabinetnek. Nem mintha nem fogtuk volna fel (és legalább részben ne tudnánk megérteni) a „rendszerváltásnál kevesebb, kormányváltásnál több” program lényegét: a szocialistákhoz kötődő gazdasági-politikai befolyási rendszer szétfeszítését. Annak igényét, hogy a társadalmi élet minden területén a „polgári erők” térnyerését biztosítsák. A kérdés csupán az, hogy a cél elérése érdekében bevetett – autoriter – eszközök, valamint a vele párosuló ideológiai restauráció (neo-ellenreformáció) nem sodorta-e retrográd irányba a polgárosodás nagyon is helyénvaló eszmeiségét. Nem mintha nem látnánk azokat a méltánylandó erőfeszítéseket, amelyeket négy év alatt a magát polgárinak nevező kormányzat tett. A sok helyes – bár inkább kevésbé, mint többé sikerült – kezdeményezés azonban elfedi azokat a lényegi folyamatokat, amelyek a társadalmi-gazdasági szerkezet mélyében indultak be, s amelyekkel egyetérteni nem tudunk. Azok a politikai erők, amelyek négy esztendeje a Bokros-csomag tagadásával határozták meg gazdaságpolitikai krédójukat, az államot helyezték a modernizáció középpontjába, s ezzel szándékaik ellenére lassították a tényleges fejlődést. 1 Az államháztartás egészében, de különösen a költségvetés napi gyakorlatában átláthatatlan és ellenőrizhetetlen viszonyok alakultak ki, különös tekintettel az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt., a Magyar Posta, valamint a Magyar Fejlesztési Bank háza táján. Minden hivatalos deklaráció ellenére az államháztartás GDP-hez viszonyított aránya a korábbi évekhez képest nőtt, a különbözetet külföldről finanszírozzák. Ez akkor volna elfogadható, amennyiben az emiatt felvett hiteleket autópálya-építésekre, vasúti reformra fordították volna. Ez azonban csak részben történt így. 2 Indokolatlan és egészségtelen mértékben megnövekedett az állam közvetlen gazdasági befolyása, leállították a privatizációt, olykor még a visszaállamosítás réme is fenyeget (bár több cégcsoport esete is jól mutatja, hogy mindez csupán közjáték, amelynek végső célja a saját klientúra kiépítése). 3 A gazdaságpolitikában a voluntarizmus uralkodott el. A „magyar modellként” aposztrofált gazdaságpolitika a közgazdasági összefüggéseket figyelmen kívül hagyja, s így kétséges, hogy meddig tartható. Az állam terjengős gazdasági szerepvállalásának piedesztálra emelése letéríti a magyar gazdaságot a világtendenciák által kijelölt útról. 4 A hazai kis- és középvállalati szektornak a hangoztatottnál lényegesen kisebb mértékű és nem normatív támogatása valósult meg oly módon, hogy a cégek üzleti függetlenségének növelése helyett valójában szorosan az államhoz fűzték azokat. 5 A kormány számtalan intézkedése megzavarta a tőke- és pénzpiacok önálló működését, a külföldiek ingatlanvásárlásának tudatos akadályozása pedig jelentős likviditástól fosztotta meg mind az ingatlan-, mind a termőföldpiacot. 6 A már megindult nyugdíjreformot indokolatlanul módosították, a többi államháztartási alrendszer (egészségügy, helyi önkormányzatok) reformja lényegében elmaradt, sőt a források centralizációja révén fokozott függőséget alakítottak ki. 7 A közbeszerzési eljárások tudatos elkerülése az ország etikai felzárkózását gátolja, amit az sem ment, hogy e téren egyetlen korábbi kormány sem jeleskedett. 8 Az inflációnak az elhalasztott hatósági áremelések révén történő, mesterséges leszorítása előrevetíthető feszültségeket épít be a gazdaságba. 9 Végezetül, de egyáltalán nem utolsósorban – bármennyire is szeretné most feledtetni – a Fidesz-MPP kormányra kerülése érdekében a Torgyán-féle inkompetens kisgazdapárt oltárán feláldozta a magyar agráriumot, amely évekig nem fogja kiheverni ezt a korszakot. Értékelésünk persze nem jelenti azt, hogy ne látnánk: a Fidesz-kormányzat számos olyan társadalmi kérdés megoldására tett kísérletet, amelyek megválaszolásával a szocialista-szabad demokrata kormány annak idején adós maradt, s nem csupán a források hiánya miatt. Tagadhatatlan tény továbbá, hogy a viharos világgazdasági helyzetben sikerült az ország makrogazdasági sarokszámait kedvező szinten tartani. Az uniós csatlakozási tárgyalások pedig példaszerű ütemben haladnak. Ennek ellenére a mi mérlegünk nyelve nem a sikerek oldalára billen.