mi kerül az asztalunkra. Ez a közhely újra megtelt tartalommal#<#, hiszen a pár napja kipattant baromfibotrány rávilágított arra a problémára, hogy az élelmiszerek minőségét, a fogyasztókra gyakorolt hatását ellenőrizni hivatott hatóságok és a fogyasztóvédelem még nagy vonalakban sem sejti, mi kerül a boltokba. Ráadásul nincsenek hatékony eszközei és emberei a gyanús áruk elleni fellépésre. Mindennél jobban mutatja ezt, hogy az egészségre káros - nálunk közel két évtizede betiltott - antibiotikumokkal növekedésre serkentett olcsó távol-keleti importbaromfi ügye csupán akkor kavart komoly vihart, amikor a baromfiágazat piaci szereplői végre egységesen felléptek saját termékeik védelme érdekében. A probléma persze nem magyar sajátosság, az elmúlt években ugyanilyen és ehhez hasonló élelmiszerbotrányokkal borzolták a fogyasztók kedélyeit az Európai Unió tagországaiban is. A különbség a problémakezelésben van, hiszen ez az eset ismét rávilágít arra, hogy a felelős fogyasztói gondolkodás gyerekcipőben jár az országban, a legtöbben kizárólag az ár alapján döntenek a vásárlásról, s a termékek minőségének biztosítását egyedül az államtól remélik. E mellett azonban maga a fogyasztóvédelem gyakorlata is alapvető változtatásra szorul. Kétségtelen tény, hogy a jogi szabályozás igen korszerű ezen a területen, az európai jogharmonizációban is előrehaladtunk, dicséretet is kaptunk Brüsszeltől, s a szakemberek elméleti felkészültsége sem rossz. Ennek ellenére önámítás, ha azt gondoljuk: rendben van minden e területen. A szúrópróba szerű ellenőrzések hiányosságait nem elég a nagy sajtóvisszhangot keltett ügyek példásan gyors felkarolásával orvosolni. Rugalmasabb, a problémáknak elébe menő fogyasztóvédelmi magatartásra, nem pedig tüneti kezelésekre, látványos akciókra van szükség. Ráadásul az unióban a fogyasztóvédelmi alapjogok legfontosabbikaként említett egészséghez való jog nálunk a gyakorlatban igen hézagosan érvényesül. Leginkább azért, mert a tucatnyi különböző állami szerv között – akár más területeken – példátlanul rossz a kommunikáció. Egy kézbe kellene kerülnie a (minőség)ellenőrzésnek, s érvényt kellene szerezni a „fogyasztói lobbi” érdekeinek is. Miként Németországban is eljutottak tavaly – éppen a sorozatos élelmiszerbotrányok után – arra a felismerésre, hogy a mezőgazdasági tárcának nem a néhány százaléknyi agrárgazda, hanem a túlnyomó többség, a fogyasztók érdekeit kell szem előtt tartania.
