Gazdaság

Elektronikus piactér – Digitális alkudozás

December elejére hirtelen megugrott, 2 milliárd forintra nőtt a Marketline elektronikus piactér forgalma.

Országszerte új szerződéseket kötött telefonfülkéinek takarítására és karbantartására a Matáv Rt. Ennek önmagában nem sok hírértéke van, érdekesség viszont, hogy a piacvezető távközlési társaság a Marketline elektronikus piacterén (e-marketplace) bonyolította le a fordított árverést. A nyertes szolgáltatók között közepes méretű vállalkozások is vannak, bizonyítva ezzel, hogy a vállalatok közötti, szokásosan B2B-ként rövidített e-kereskedelem (Figyelő 2000/35. és 2001/36. szám) nem úri huncutság, nem csupán a nagyvállalatok divatos kedvtelése.

Elektronikus piactér – Digitális alkudozás 1NEMZETKÖZI MINTA. Werle Zoltán, a Matáv Rt. beszerzési igazgatója szerint a nemzetközi trendeknek nagyon is megfelel az elektronikus beszerzés (e-procurement). A telefontársaság számára – amely leányvállalata, az Axelero révén többségi tulajdonos a Marketline-ban – elsősorban olyan esetekben jelent előnyt a tőlünk nyugatra holland árverésnek is nevezett fordított aukció, amikor minden paraméter világos, csupán az árban kell versenyeztetni a potenciális beszállítókat. Természetesen eddig is törekedett arra a Matáv, hogy a lehető legalacsonyabb beszerzési árat érje el, de az eddigi technikák mellett ez nehézkesebb és mindenekelőtt időigényesebb volt. “Most egy óra alatt le lehet folytatni a versenyeztetést és a lehető legátláthatóbb módon választhatjuk ki a legkedvezőbb ajánlatot” – mondja Werle Zoltán.

Az ilyen versenyeztetéseket természetesen komoly előkészítésnek kell megelőznie, hiszen csak akkor lehet az ár mérvadó, ha valóban összehasonlítható áruról vagy szolgáltatásról van szó. “Ezért ma még jellemzően az alaptevékenységhez nem tartozó árukat és szolgáltatásokat szokták versenyeztetni a cégek” – fogalmaz Hilt Csaba, a Marketline értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese. “Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy eddig ne lettek volna olyan tenderek a magyar e-piactereken, amelyek a cég fő tevékenységét szolgálták” – mondja Simon István, a Malév beszerzési igazgatója. A magyar légitársaság az elsők között ismerte fel az e-piacterekben rejlő lehetőségeket – nem csak a Marketline szolgáltatásait, de a mára már tevékenységét beszüntető konkurensét, a First Hungarian E-Marketet is kipróbálta -, s a nyári kezdés óta eddig már 100 millió forintos értékben vásárolt a digitális árverés segítségével. “Éppen múlt héten bonyolítottunk le egy nagyobb projektet, s elégedettek vagyunk az eredménnyel” – vonja le a következtetést Simon.

KIHASZNÁLATLANUL. “Az elektronikus piacterek jóval sokrétűbb szolgáltatásra képesek, mint a versenyeztetés, bár kétségtelen, hogy az eddigi forgalom túlnyomó része e szolgáltatásuk révén realizálódott” – teszi hozzá Hilt Csaba. Ez nem véltetlen, hiszen itt jelentkezik legszembetűnőbben egy nagyvállalatok számára az (ár)előny. A horizontális piacterek azonban – a Marketline e kategóriába sorolja magát – alapvetően kétfajta tevékenységet végeznek. Az úgynevezett tranzakciós szolgáltatás – amelyet sajátos katalógusos értékesítésnek lehet nevezni – már a vállalkozások lényegesen szélesebb köre számára kínálhat előnyöket. Itt arról van szó, hogy a legkülönbözőbb kategóriákban termékeket és szolgáltatásokat kínálnak fel egymásnak a Marketline ügyfelei. Az előny a vásárló esetében abban rejlik, hogy a saját irodájából a számítógépe segítségével össze tudja hasonlítani a különböző szállítók ajánlatait, úgy, hogy közben jelentősen csökkennek adminisztrációs költségei. A szállító pedig addicionális értékesítési csatornára tesz szert, ahol – amennyiben valóban versenyképes ajánlata van – olyan vevőket is el tud érni, akik számára korábban megközelíthetetlennek tűntek.

Ez azonban ma még nem jellemző – ismerik el Marketline-nál. Behatárolja a lehetőségeket, hogy eddig csak mintegy 10 ezer terméket tápláltak be a rendszerbe. Igaz, további 10 ezerrel már jelentkeztek szállítani vágyó cégek, a minden igényt kielégítő szolgáltatáshoz azonban Hilt Csaba szerint a jelenlegi állomány tízszeresére lenne szükség. Odáig eljutni pedig viszonylag sok időbe telik. Ráadásul jelenleg még csak 50 előfizetője van a szolgáltatásnak (mintegy 40 százalékuk a megrendelői oldalon, a többség pedig a szállítói vonalon), s ez az ügyfélkör még nem tud a tranzakciós szolgáltatásoknál a mainál lényegesen nagyobb forgalmat generálni. De a termék- és szolgáltatási skála bővülésével az előfizetők számának növekedésére is számítanak.

Az ilyen katalógusos e-piactéri szolgáltatásokat azonban szinte teljes mértékig a nem alaptevékenységhez sorolható beszerzések esetében veszik igénybe. Az irodai eszközök, a szabványos gépalkatrészek, a takarítószerek, vagy éppen a bútorok kiválasztásánál viszonylag könnyű különbséget tenni az ajánlatok között, viszont egy speciális alkatrésznél már számos olyan paraméterre is tekintettel kell lenni, amelyek nincsenek benne a Marketline katalógusában. Ám középtávon már e termékkör elektronikus beszerzése tetemes költségcsökkentést eredményezhet.

Elektronikus piactér – Digitális alkudozás 2A HÁTTÉR MEGVAN. Már most is van ugyan példa arra, hogy közepes vállalkozások is igénybe veszik a Marketline szolgáltatásait – ma még elsősorban a szállítói oldalon -, de Hilt komoly esélyt lát arra, hogy e vállalkozói réteg hamarosan szélesebb körben felismeri az e-beszerzés előnyeit. A cég számításai szerint tevékenységtől függően 1-10 millió forintos éves beszerzési volumen mellett már megéri csatlakozni és kifizetni az előfizetési díjat. Ráadásul az informatikai háttér nem okozhat problémát, hiszen míg a nagy ügyfeleknek az integrált vállalatirányítási rendszerhez kapcsolódó megoldást kínálnak, addig a kisvállalatok az interneten keresztül jelszó segítségével vehetnek részt a virtuális piacozásban.

“Sőt, a tapasztalat azt mutatja, hogy inkább azokkal a cégekkel adódnak számítástechnikai problémák, amelyek a már meglevő integrált rendszerükhöz akarják kapcsolni az e-procurementet” – mondja Kovács Zoltán, a Marketline informatikai igazgatója. Az SAP-rendszerű Marketline ugyan képes minden más szoftverrel is működni, ám az ilyen rendszerintegrálások komoly időt, akár hónapokat vehet igénybe. A kisvállalatoknál azonban, ahol “kézzel” futtatják össze a különböző munkafolyamatokat, nem okoz IT-problémát az új beszerzési módszer alkalmazása.

Mérsékelt sikert jósol ma még az e-piactereknek Vadász Pál, a Montana Rt. elnöke. Megítélése szerint pontosan az integrált rendszerekhez kapcsolás komoly költsége miatt haboznak a cégek. Például a már meglevő EDI-ket (elektronikus adatcserélőket) kell lecserélni, ami időigényes és nem olcsó mulatság. A biztonság kérdése is akadályozó tényező lehet. “Nem is elsősorban a technikai védelem a gond – mondja Vadász -, sokkal inkább a piacterek jogi szabályozása okoz problémát.” Ennek ellenére a nemzetközi trendek hosszabb távon biztatóak, mert bár csökken a piacterek száma a világban – Magyarországon például a valódi működés megkezdése előtt végbement a koncentráció -, de az összforgalom mégis számottevően növekszik.

Nem könnyű tehát a tervezés, s az eredmények is sokszor váratnak magukra. A Marketline azonban nem panaszkodhat, hiszen az utóbbi hetekben, mintegy varázsütésre alaposan megélénkült az üzlet. A szolgáltatások májusi indítása után nyár végéig 50-100 millió forintos forgalmat sikerült generálniuk. Bár ezzel nem voltak még elmaradva az idei 300 millió forintos terv időarányos teljesítésétől, ezt a forgalmat jórészt a meghatározó tulajdonos Matáv-csoportnak köszönhették. Október végére összejött a 300 milliós forgalom, s azután lódult meg az üzlet. November végén lépte át a cég az egymilliárdos határt; december 4-én már 1,8 milliárd forinton is túl voltak, a hét elején pedig már megközelítették a 2 milliárdos forgalmat.

VEGYES TAPASZTALATOK. A Matáv részesedése ebből mintegy 50 százalékos, a többi tulajdonos csak kismértékben lép fel ügyfélként. Ma tehát már nem állja meg a helyét az a kritika, hogy a tulajdonosok mesterségesen tartják életben a vállalkozást. Az ugyan természetes, hogy a kezdeti időszakban a hónuk alá nyúltak, de mint Hilt rámutat, ez volt a jellemző az e-marketplace-eknél általában. Sőt, Ausztriában és Csehországban az elektronikus piactereket az ottani telekom társaságok üzemeltetik. A tapasztalatok vegyesek, ez tipikusan olyan tevékenység, amelyet mindenhol menet közben tanulnak meg. Annak érdekében, hogy ez könnyebben menjen, ma már rendszeressé váltak a tapasztalatcserék Ez a nem hivatalos elnevezéssel a B2B Visegrád, ahol az idei eredményeivel éllovasnak tekinthető a Marketline, de – mint a társaság saját példája is mutatja – egyik percről a másikra minden megváltozhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik