Gazdaság

Harmadik generációs telefónia – Japán ráhangolódás

Technológiai újdonságról a tamagocsi óta nem beszéltek annyit Japánban, mint mostanában a harmadik generációs (3G) mobiltelefóniáról.#<# Az első nagy sávszélességű mobilinternet-szolgáltatás elindítása azonban mégsem vezetett a szigetországban ilyen esetekben megszokott vásárlói hisztériához. A világ első működő 3G szolgáltatása, a FOMA (Freedom of Mobile Multimedia Acces) egyelőre nem váltotta be az üzemeltető DoCoMo - a legnagyobb távközlési vállalat, az NTT mobilszolgáltatójának - reményeit. Harmadik generációs telefónia – Japán ráhangolódás 1A DoCoMo közlése szerint a megjelenést követő első három napban (tehát október 5-ig) 5700-an fizettek elő a FOMA-ra. Közülük 2300 ügyfél az N2001 nevű, a telefonon történő nagysebességű adatkommunikációra alkalmas csomagra iratkozott fel; ugyanennyien választották a rövid videók fogadását lehetővé tévő “tévés” telefonos szolgáltatást, és 1100-an fizettek elő a PC-kártyás mobilkommunikációra, amely a notebookokat vagy asztali PC-ket alakítja mobiltelefonná és internet-terminállá. Mindez nem is hangzik roszszul, azonban az első napok lelkesedését hamar visszaesés követte. A vállalat november közepén kiadott közleményében csupán 11 ezer előfizetőt említ, ami a 66 milliós japán mobiltelefonos közösséghez mérten nem túl lenyűgöző adat. Eszerint ugyanis az első napok boomja után naponta mindössze 200-an fizetnek elő a FOMA-yra, s ebből extrapolálva a cég által 2002 márciusára kitűzött cél, a 150 ezer előfizető – illetve az azok után kalkulált 20 milliárd jenes (46 milliárd forintos) forgalom – leghamarabb a jövő év végére teljesülhetne.

Az érdeklődés elmaradásának egyik oka a szolgáltatás drága volta lehet: a különböző FOMA-csomagok ára havi 2200-tól 8000 jenig terjed, szemben például a hagyományos – bár sok járulékos lehetőséggel megspékelt – drótnélküli internetezést kínáló i-mode havi 300 jenes tarifájával. A fogyasztókat visszatartó másik erő a 3G készülékek korlátozott teljesítménye, sok új mobiltelefon akkumulátora ugyanis nem bírja a megnövekedett igénybevételt.

Ennek ellenére a cég kitűzött tervei akár még meg is valósulhatnak. A harmadik generációs szolgáltatás kihasználását lehetővé tévő telefonokat ugyanis a DoCoMo már tavasszal – a szolgáltatás első tervezett elindítása idején – árusítani kezdte, és ezekből a készülékekből jóval több fogyott, mint ahányan végül ősszel befizettek a FOMA-ra. Ráadásul a DoCoMo – fittyet hányva a kedvezőtlen fogadtatásra – rendületlenül folytatja a 3G hálózat kiépítését: a Tokió és Jokohama körüli Kanto tartományban december elejétől működik a FOMA, 2002 tavaszára pedig a lefedettség gyakorlatilag egész Japán területére kiterjed majd. Mindez nagyjából 1000 milliárd jenjébe kerül majd a vállalatnak.

A 3G terjedése nemcsak a penetráció, hanem az egyre szélesedő szolgáltatási paletta miatt is várható. A DoCoMo hamarosan fotó és video-mail küldését és fogadását lehetővé tévő szolgáltatást indít el, amelyet a hang és képfájlok letöltése egészít majd ki. Ami pedig a szöveges üzeneteket illeti, valóságos litániákat lehet majd váltani: 5 ezer karakter utazhat az éterben. A legújabb aduász a mozgóképes hírszolgáltatás lehet: az i-motion nevű rendszerre feliratkozók zenei videoklipeket, mozi-beharangozókat, sportöszszefoglalókat, híreket nézegethetnek telefonjaikon – pontosabban a NEC által gyártott, legújabb 3G-s, színes kijelzős mobilkészülékeken, amelyek most, november végén jelentek meg először az üzletekben. A minden eddiginél nagyobb felbontású új tévételefon 40 ezer jenbe (mintegy 100 ezer forintba) kerül. Ezzel a N2002 nevű csomag előfizetői rövid, 15 másodperces hangos videókat és másfél perces hangfájlokat fogadhatnak. Hallgatni-néznivalóban valószínűleg nem lesz hiány: a DoCoMo eddig több mint 30 céggel szerződött a különböző tartalmak szolgáltatására, partnere egyebek mellett a Fuji televíziós részlege és a Sony Music is.

Érdekes, hogy egyébként e különböző lehetőségek egy része már a korábbi hálózatokon és készülékeken is futott; a DoCoMo legnagyobb konkurensének számító J-Phone bizonyos csomagjainak előfizetői például már régóta küldhetnek photomailt. A FOMA-val kompatibilis telefonok azonban korszerűbbek, a harmadik generációs hálózaton pedig kényelmesebben és jóval gyorsabban zajlik az adat-, hang- és képforgalom. A DoCoMo éppen ezért bízik a 3G jövőjében, s 2004-re – a japán piacot Európával és az Egyesült Államokkal kiegészítve – már 6 millió 3G előfizetőre számít. Igaz, addigra már konkurensei is akadnak majd: a J-Phone a brit Vodafone-nal együttműködve alighanem már jövőre 3G-s szolgáltatással jelenik meg a piacon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik