Legszívesebben örökre az íróasztaluk fiókjába süllyesztették volna ezt a javaslatot, az Európai Unió (EU) pénzügyminiszterei mégis kénytelenek voltak foglalkozni a múlt hét végén az úgynevezett Tobin-adóval. A vita napirendre tűzését nagy sikerként könyvelhetik el a hangjukat mind erőteljesebben hallató globalizációellenes mozgalmak, amelyek a nemzetközi “finánctőke” megsarcolásában látják számos, a világot feszítő probléma enyhítését.
SPEKULATÍV SZEMPONTOK. A spekulatív nemzetközi pénzmozgások megadóztatását elsőként 1972-ben javasolta James Tobin Nobel-díjas amerikai közgazdász, aki a tőkepiacok stabilitásának megteremtésére ajánlotta ezt a receptet. A profeszszor abból indult ki, hogy a rövid távú befektetések – szüntelen árfolyam-ingadozást okozva – destabilizálóan hatnak a valutapiacokra. Szakértők szerint egy tőzsdei nyitvatartási napon a pénzügyi központok között megforduló körülbelül 1,5 milliárd dollár 80 százaléka olyan rövid távú befektetés, amelynek futamideje általában két hónap alatti, de sokszor nem több néhány óránál. A spekulatív befektetők a valuták, a részvények és más értékpapírok árfolyamkülönbségéből igyekeznek hasznot húzni, ami esetenként felettébb jövedelmező üzlet.
A Tobin-adó híveinek a sorozatos sikertelen próbálkozások sem szegték kedvét: valahányszor válság söpört végig az ingatag pénzügyi rendszerrel rendelkező országokon az utóbbi években, az ötlet elkötelezett támogatói azonnal támadásba lendültek. A globalizáció ellen küzdő mozgalmak tényezővé válása után immár Európa fanyalgó politikai elitje sem intézheti el egyetlen kézlegyintéssel a pénzügyi körök által vehemensen ellenzett adót. Először Lionel Jospin, a szocialista párti francia miniszterelnök kapott észbe, aki a fejlett ipari országok vezetői közül elsőként állt ki nyíltan a vitatott adó bevezetése mellett. Őt követte – kevésbé meggyőzően – Gerhard Schröder német kancellár, akinek a kezdeményezésére az EU két “szólóhegedűse” közös szakértői munkacsoportot hívott életre a spekulatív pénzmozgások tanulmányozására. A két politikus iparkodására némi magyarázattal szolgálhat, hogy a jövő évben mindketten választások elé néznek, s ezért a szokásosnál érzékenyebbek az “utcáról beszűrődő zajokra”.
Itthon sem működneMagyarországon több okból is bevezethetetlennek bizonyulna a Tobin-adó. “Mindenekelőtt, amióta a jegybank az idén kiszélesítette a forint árfolyamsávját, a korábbinál sokkal rugalmasabb rendszerben számottevően megnőtt a monetáris politika mozgástere, azaz a pénzügyi döntéshozók jóval könnyebben tudják akár kamatláb-változtatásokkal befolyásolni a tőke áramlását” – vélik a döntéshozói körökhöz közel álló szakértők. Eddig két országban vezettek be a Tobin-adó logikájára épülő szabályozást, s szembeötlő, hogy mindkét helyen igen szűk volt a monetáris mozgástér. A tapasztalataik ennek ellenére finoman szólva is felemásak. Spanyolországban gyakorlatilag teljes kudarccal végződött a vállalkozás, és bár Chilében sikert emlegetnek, ott is megkérdőjelezhető az intézkedések hatékonysága: az egyetlen kétségbevonhatatlan eredmény az adóbevételek megemelkedése. A másik nyomós ellenérv az elemzők szerint az, hogy nálunk mára rendkívül nyitottá vált a tőkepiac, a pénzügyi szféra túlnyomó részét külföldi bankok alkotják, amelyek könnyen kijátszhatnak egy esetleges korlátozást vagy adóztatást, egyszerűen az anyabankokon keresztül bonyolítják le a kérdéses ügyleteiket. Hasonló a helyzet az itt megtelepedett multikkal, sőt ez esetben még nagyobb annak a veszélye – mint arra akár a chilei példa is rámutatott -, hogy egy Tobin-adó jellegű szabályozás éppen azokat a vállalatokat sodorja versenyhátrányba, amelyek nem rendelkeznek külföldi hátországgal az intézkedések “kijátszására”.
Ebből következik végül az a szempont, hogy a Tobin-adó egyoldalú bevezetése teljességgel értelmetlen lépés. Mellesleg a tőke megadóztatása óhatatlanul a gazdasági növekedés ellen hat, ezért a szakértők szerint még az sem biztos, hogy ha keresztülvihető lenne egy világméretekben összehangolt “akció”, ahhoz Magyarországnak érdekében állna csatlakozni. Igaz, ez esetben aligha állhatna ellen a rá nehezedő nemzetközi nyomásnak.
Simon Ernő
Peter Wahl, a Tobin-adó bevezetésének jelszavát zászlajára tűző legjelentősebb nemzetközi csoport szakértője maga is kételkedik az EU vezetőinek és pénzügyminisztereinek őszinteségében. Viszont a kormányokra – mint a Figyelőnek hangsúlyozta – nem csak külső nyomás hárul a “sarc” ügyében: a német kabinet több minisztere, sőt tudomása szerint az Európai Bizottságnak legalább két tagja (Margot Wallström környezetvédelmi, illetve Poul Nielson segélypolitikáért felelős főbiztos) is támogatja az elképzelést. “A Tobin-adót a Polgárokért Szövetség” (angol nyelvű rövidítése ATTAC) Franciaországban jött létre két évvel ezelőtt, s német szervezetével együtt ma már több mint 30 ezer tagot számlál.
Az ATTAC Tobin-szakértője szerint a külföldi devizaátváltási tranzakciók 0,1 százalékos megadóztatása évente 120-140 milliárd dollárt generálna, háromszorosát a nemzetközi szervezetek által a fejlődő világ megsegítésére fordított összegnek.
KIFOGÁSOK. A “büntetőadóval” szemben azonban komoly szakmai kifogások merültek fel. A sajtónak nyilatkozva maga az ötlet szülőatyja is utópisztikusnak nevezte az elképzelés megvalósítását. Az EU több mint 3 ezer kereskedelmi bankjának érdekeit képviselő európai uniós bankszövetség (FBE) szerint az adó egyszerűen alkalmazhatatlan, mert ha nem vezetik be egyidejűleg mindenhol a világon – aminek minimális az esélye -, akkor a tőke a kihagyott helyekre menekül. “De ha sikerülne is nemzetközi konszenzusra jutni a kérdésben, vajon milyen nemzetek feletti szervezetre hárulna a pénz begyűjtése és elosztása?” – teszi fel a kérdést az európai bankszövetség. Az ATTAC ideológusa szerint azonban az adó levonása technikailag pofonegyszerű, például a S.W.I.F.T. elektronikus fizetési rendszeren keresztül is megoldható lenne.
Wahl azzal az állítással is vitába száll, hogy az adót egyidejűleg az egész világon be kellene vezetni. Elegendőnek tartaná, ha csak a dollár-, a jen- és az euró-övezetre terjedne ki, s az EU-n belüli valutamozgásokat kisebb adókulcs terhelné, mint az azon kívülieket. Azért így is maradna bőven kiskapu, az offshore-cégek és más tőkecsalogató kedvezmények eltörléséről az ATTAC szakértője külön nemzetközi megállapodás megkötését tartaná fontosnak.
Peter Wahl nem ért egyet Hans Eichel német pénzügyminiszternek azzal az érvelésével sem, hogy a Tobin-adó bevezetése megdrágítaná a pénzügyi átutalásokat és általában a normális üzletmenetet. A spekulatív pénzmozgások visszaszorítása ugyanis csökkentené a kockázatokat, amelyek kivédésére a cégek nagy összegeket költenek. Az adó így egyensúlyba kerülne a csökkenő tranzakciós költségekkel – állítja a német szakértő.
Az ATTAC szerint nagy nyomás nehezedik az unió tagországaira, hogy amennyiben elutasítják a Tobin-adót, valami mást felmutassanak helyette. Wahl az egyik módszernek nevezte a korábbi német pénzügyminiszter, Oscar Lafontaine által ajánlott árfolyamfolyosót, amely előre kijelölt határok közé szorítaná a valuták árfolyamait, megnehezítve a spekuláció lehetőségét. Igaz, egy ehhez hasonló alternatív megoldás meghiúsítaná a globalizációs mozgalomnak azt a tervét, hogy a világ felett sötét felhőként tornyosuló környezetvédelmi és szegénységi problémákért a számlát a nemzetközi tőkének nyújtsa be.
