Ki ne emlékezne rá, hogy a tavalyi amerikai elnökválasztás egyik központi kérdése az volt: mire költsék az előző évek példátlan gazdasági föllendülése nyomán keletkezett rekordösszegű költségvetési többletet. Végül győzött George W. Bush és az általa ígért nagyszabású adócsökkentés. Ám egy esztendő sem telt el, s a Fehér Ház máris rossz hírekkel szolgál. Az elnöki adminisztráció költségvetési hivatala a minap bejelentette, hogy 2001-ben előreláthatólag mindössze 158 milliárd dollár lesz a büdzsé többlete. Ez ugyan még mindig a második legnagyobb összeg az Egyesült Államok történetében, ám messze elmarad a 237 milliárdos múlt évi rekordtól, nem beszélve arról a 281 milliárdról, amit a Bush-kormányzat még négy hónappal ezelőtt vetített előre erre az esztendőre. Ha pedig az adócsökkentés megvalósításán túl az elnök a társadalombiztosítás felé is teljesíti a kampányígéreteit, akkor ez az idei többlet rögvest 1 milliárd dollárra olvad, azaz gyakorlatilag semmivé lesz.
Ráadásul az előjelek sem különösebben biztatóak. A költségvetési hivatal ugyanis az előbbi kellemetlen hírt megfejelte egy másikkal: az új előrejelzés szerint a büdzsé aktívuma 2002-ben sem éri el az eddig remélt 231 milliárd dollárt, legfeljebb 173 milliárd várható.
GREENSPAN JÓSLATA. Hiába, immár bő egy éve tart a gazdaság lefékeződése, ami jócskán felgyorsította az adócsökkentési ígéretek valóra váltását. Csakhogy a várt gazdasági növekedés egyelőre késik. Sőt, kipukkadni látszik egy másik szappanbuborék is: Washington sorra lefelé módosítja az elmúlt időszak termelékenységi adatait. Az Új Gazdaság-hívők legfőbb érve mindeddig az volt, hogy az új technológiáknak köszönhetően állandósult az egy munkaórára jutó termelés növekedése. Való igaz, a kereskedelmi tárca által közzétett új adatok szerint 1996 és 2000 között az Egyesült Államokban évi 2,5 százalékkal erősödött a termelékenység, míg az előző húsz esztendőben mindössze 1,2 százalékos volt a növekedés. Ez az adat azonban szerényebb, mint az eddig hitt 2,8 százalék. Ami pedig az Új Gazdaság két csúcsesztendejét illeti: a termelékenység a korábban becsült 3-4 százalék helyett 1999-2000-ben is “csupán” 2,6 százalékkal javult.
Az idei második negyedév előzetes termelékenységi adatai mindazonáltal ismét 2,5 százalékos erősödést mutatnak. Mi több, az év első három hónapjának kiábrándító, 1,2 százalékos visszaesést jelző számait is felfelé módosították és – igaz, csupán 0,1 százalékos – növekedéssé változtatták. Ez utóbbi fordulat oka az, hogy időközben kiderült, a ledolgozott órák száma gyorsabban zuhant, mint a termelés.
Az első félévi termelékenységnövekedés azonban csak a gazdaság egészét tekintve igaz, az ipari termelés éppen hogy visszaesett. Érthető, hiszen a gazdasági megtorpanás egyik fő oka az, hogy a tőzsdei összeomlás nyomán egy csapásra elolvadt a vállalatok profitja, illetve látványosan megdrágult az invesztíciókra költhető tőke. Ennek nyomán elfogyott az előző évek beruházási lendülete, ami az elsődleges mozgatója volt az egy munkaórára jutó termelés felfutásának. A beruházási boom oroszlánrészét pedig a komputereladások, továbbá a komplett informatikai rendszerek értékesítése adták. Az Egyesült Államokban információtechnológiai eszközökre költött összegek az elmúlt időszakban évi 40 százalékkal nőttek – csak a legelvakultabb Új Gazdaság-hívők hihették azt, hogy ez az állapot hosszú távon is fenntartható. Amint viszont ez az invesztíciós lendület kifulladt, a termelékenység növekedése is lankadni kezdett.
Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke volt az egyik leghangosabb hirdetője annak, hogy az új technológiák alkalmazása idejétmúlttá teszi az eddigi gazdasági törvényeket. Greenspan még ez év január 25-én a törvényhozás előtt elmondott beszámolójában is azt hajtogatta, hogy az IT-szektor fejlődése még csak most kezdődött, a java ezután következik, éppen ezért a termelékenység növekedése akár az eddigi rekordokat is túlszárnyalhatja. A Fed elnöke akkortájt óriási hangsúlyt helyezett arra, hogy a termelékenység növekedése a múlt évben elérte a mesés 4,3 százalékot – akkori még ezt mutatták az adatok -, amiből még akkor is marad 3 százalék, ha a gazdaságra ható ciklikus tényezőket kiiktatjuk a számításból. Csakhogy hol van ma már az a 4,3 százalék?
INFLÁCIÓS BIZONYÍTÉK. Mindez a derűlátás abból a hitből táplálkozott, hogy az IT-eszközök térnyerése sokkal nagyobb hatással lehet az amerikai gazdaság fejlődésére, mint bármely korábbi technológiai áttörés. A Fed – mint a The Economist felidézi – elő-szeretettel vont párhuzamot az 1917 és 1927 közötti évtizeddel, amikor is a termelékenység átlagosan 3,8 százalékkal nőtt, hála a villamosáram-alkalmazás rohamos terjedésének. Márpedig – hangzott az érvelés -, ha ez akkor sikerült, ugyan miért lenne képtelenség ma a hosszú távon fenntartható 3-4 százalék? A fejtegetés azonban megtévesztő. A termelékenység ugyanis 1917-ben mélyponton volt. Sokkal objektívebb, ha az 1919 és 1929 közötti időszakot vesszük alapul, és így a termelékenység éves növekedése máris “csupán” 2,3 százalék.
Csak óvatosan fordulhatnak tehát megerősítésért a múlthoz azok, akik továbbra is a termelékenység elmúlt évekbeli erősödésének folytatódását prognosztizálják. Jóval határozottabban hivatkozhatnak viszont arra, hogy az információs technológiák alkalmazása nyomán bekövetkező javulás nem csupán ciklikus jellegű esemény volt a gazdaság életében, hanem sokkal inkább strukturális változás, hiszen korábban a hasonló fellendüléseket rendre az infláció elszabadulása követte. Most viszont hiába módosulnak lefelé az egy munkaórára jutó termelés számadatai, az infláció – egyelőre – érintetlen. Ennek oka azonban az is lehet, hogy a termelési költségek nem nőnek, sőt a vállalatok éppen a lefaragások időszakát élik – az elmúlt évben több mint 600 ezer alkalmazottat bocsátottak el az Egyesült Államokban -, egyidejűleg az elmúlt hónapok döntően a termelés visszafogása mellett a felhalmozódott raktári készletek leépítésének a jegyében teltek.
A hónapról hónapra, negyedévről negyedévre regisztrált termelékenységi adatokból persze nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni – ahhoz túlságosan sok átmeneti tényező van hatással rájuk. A valós folyamatokról sokkal inkább a hosszabb távokat átfogó növekedési mutatók adnak eligazítást. Ennek ellenére bízvást állítható, hogy az Új Gazdaság hívei és hitetlenjei egyaránt lélegzet-visszafojtva várják majd a következő hónapok adatait, amelyek vagy megerősítik, vagy megcáfolják az álláspontjukat. A kormányzatot pedig – legalábbis amennyiben ismét kedvezőtlenek lesznek a hírek – alighanem elgondolkodtatják: érdemes-e változatlanul abból kiindulni, hogy a gazdasági talpra állás gyors lesz, s hogy a tízéves távlatban remélt – a minapi felülvizsgálat során 3400 milliárd dollárról 3100 milliárdra módosított – költségvetési többlet lehetőséget nyújt a nagyvonalú kormányzati költekezésre.
