Nincs miből
Figyelemre méltó tény, hogy a lakossági betétek értékének növekedése épp csak meghaladja az inflációét – mondta a Népszavának Erdei Tamás, a Bankszövetség elnöke, a Magyar Külkereskedelmi Bank vezérigazgatója. Néhány héttel ezelőtt, a Paradigmaváltás – növekedési pályán a gazdaság című konferencián hasonlóan nagynak tartotta a veszélyt Antal László a Pénzügykutató Részvénytársaság főmunkatársa. Az idén, az első negyedévben a vállalati hitelek értéke 44 százalékkal, a lakossági hiteleké pedig 50 százalékkal volt, több, mint egy évvel korábban, vagyis óriási a kereslet a pénz iránt, de a megtakarítások ezt nem fedezik. Az ország hosszú távú, dinamikus fejlődését ilyen alacsony megtakarítási ráta mellett csak a külső eladósodás növelésével lehet fenntartani. A lakossági megtakarítás stagnálása esetén ugyanis csak külföldi hitelekkel fedezhető a beruházásokhoz szükséges pénz. A veszély nem ismeretlen Magyarországon, egyszer már mélyen tekeregtünk az adósságspirálban. Ezért nagy felelőtlenség tétlenül nézni, hogy mi zajlik a pénzpiacon. A mesterségesen felkeltett kereslet kamatait a következő generációnak kell majd megfizetnie – és a szakemberek szerint most olyan időszakban adósodik el az ország, amikor erre valójában semmi nem kényszeríti.
Jönnek a szomszédok
Hamarosan heves vita lesz majd a sajtóban arról, hogy miért kellene a szomszédos országokból több millió embernek Magyarországon munkát vállalnia ahhoz, hogy mi utolérjük Európát. Az összefüggésekből ugyanis egyelőre hiányzik néhány láncszem. Orbán Viktor kormányfő, a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti ebédjén azt mondta: nem elegendő a Magyarországon rendelkezésre álló munkaerő a gazdasági növekedés jelenlegi, dinamikus ütemének fenntartásához, ezért hazánknak a növekedési ütem fenntartása érdekében több millió külföldi bevándorlót kell befogadnia a szomszédos országokból. A több évtizedes lemaradásunk behozásához – fogalmazott a kormányfő – tartósan az Európai Unió növekedési átlagának dupláját kell produkálni. Orbán Viktor meghatározónak nevezte, hogy az ország fenn tudja tartani a termelékenység növekedését, és megtartotta tőkevonzó képességét is. Egyelőre nem tudni, hogy a több millió, az mennyi. Kettőnél több, az már több, mint a jelenlegi létszám. Feltéve, hogy a versenyképességet nem a közszférában növelik majd, mert azt külföldiekkel nehéz lesz. Ha a termelékenység is nő, akkor ugyan kevesebb ember kell, de kétszer annyian vagy háromszor annyian, ha nagyon tüsténkednek, akkor akár néhány év alatt utolérhetjük a fejletteket. Rémület ülhetett ki a fenyegetettségtől a hallgatóság arcára…
Eladó a menny, asszony
Érdemes lesz figyelni, mert sok tízmilliárd forintos üzletet köthetnek a szennyezés jogát árusító kereskedők, miközben a régi szenes erőművek lebontása utáni rekultivációs költségek egy részét velünk fizettethetik meg, ha beépítik az áram árába. A kiotói egyezmény keretében több mint 160 ország vállalta az üvegházhatás csökkentése érdekében, hogy csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást. Mivel a környezetkímélő beruházások Nyugat-Európában sokkal drágábbak, mint Közép- és Kelet-Európában, a nyugati kormányok készek arra, hogy megvásárolják az úgynevezett üvegházgáz-kibocsátási jogokat. Hollandia például mintegy 30 millió eurót szánt erre a célra, és Romániában vállalták egy vízerőmű és városi fűtőerőművek felújítását, Lengyelországban pedig szélerőműparkot hoznak létre. A nyugati országoknak ez még mindig olcsóbb, mint ha bírságot kellene fizetniük. A jogokat eladó országok viszont korszerű beruházásokhoz juthatnak. Magyarország esetében az említett négy év alatt hét-nyolcmillió tonna káros anyag kibocsátási jogát lehetne eladni – várhatóan ennyivel kevesebb káros gázt juttatunk a levegőbe az egyezményben engedélyezettnél. Az eladás haszna a beruházásoktól függően 18-28, sőt 51-77 milliárd forint is lehetne. Egy frissen készült felmérés szerint 2004-ig összesen mintegy 46-50 milliárd forintra volna szükség a 2004 végéig bezárandó szenes erőművek környezetkárosító hatásának felszámolására.
