Másodszor is megnyíltak az olasz miniszterelnökség, a Chigi palota kapui Silvio Berlusconi előtt. A Szabadságjogok Házának nevezett jobboldali pártszövetség a törvényhozás mindkét házában megszerezte a többséget a középbal Olajfa-koalícióval szemben. Az olasz polgárok több mint 80 százaléka rohamozta meg a szavazóurnákat, jelezvén: ha későn is, a választás finisében felismerték azt a veszélyt, amit Berlusconi és szövetségesei jelenthetnek. A késői ébredéssel szorosabbá tették a választást, de a jobboldali győzelmet megakadályozni nem tudták.
MEGÉRTŐ WASHINGTON? Berlusconi szereti ha “Lovag” – Il Cavaliere – néven emlegetik. A Washington Post a választás előestéjén Berlusconi és ellenfele, Rutelli (Róma népszerű ex-polgármestere) párharcát így minősítette: Il Cavaliere és “Clintonetto” (a kis Clinton) csatája. Úgy tűnik, ezzel arra utalt, hogy az elsőrendű szuperhatalom évtizedek óta legradikálisabban jobboldali, a Clinton-évek liberális örökségét elvető kormánya megértéssel fogja szemlélni az új olasz rezsim tevékenységét.
Ennek a jóindulatnak van racionális magyarázata. Európa negyedik legnagyobb gazdaságáról és (különös tekintettel a Balkánra és a Közép-Keletre) a NATO pillanatnyilag talán legfontosabb európai támaszpont országáról van szó. Olaszország tagja a G-7 elitklubnak, s júliusban Genovában Il Cavaliere fogadja majd vendéglátóként a hetek vezetőit.
Ez nem enyhíti a Berlusconi-hadművelet rendkívül kiábrándító tanulságát. Nevezetesen azt, hogy van az európai országoknak egy olyan típusa, ahol az elvtelen politikai szövetség megkötői előnyt élveznek azokkal az erőkkel szemben, amelyek a kudarc kockázatát is vállalva ragaszkodnak bizonyos normákhoz.
Berlusconi pártja (amelyet “középjobbnak” minősítenek) nemcsak a neofasiszták utódpártjával, a “konszolidáltabb” arcot öltő és nevet is váltó Nemzeti Szövetséggel, meg a demagóg populista és idegengyűlölő Északi Ligával kötött paktumot. Délen, ahol az Északi Ligát bizalmatlanul szemlélték, a Lovag nyergébe emelte a nyílt fasiszta párt (Fiamma Tricolore – Nemzetiszínű Láng) embereit is. Az Olajfa Szövetség viszont balra is meghúzta a határt, és a kommunisták pártjának támogatását nem fogadta el.
Ami az Európai Unión (EU) belüli mozgásokat illeti, a fordulat hatása attól függ, hogy az élesen unióellenes Északi Liga mennyire befolyásolja majd az új olasz rezsim Európa-politikáját. (Erről egyébként a személyekre koncentráló kampányban szó sem esett.) Minél érezhetőbb lesz ez a hatás, annál nagyobb lesz a kommunikációs zavar és bizonytalanság az EU szociáldemokraták által kormányzott vezető országai között. Németek, franciák és angolok egyaránt tűrhetetlennek ítélik, ha a jobbközép hatalomba emeli a szélsőjobbot. Az unió szerkezeti felépítésének és politikai karakterének megítélésében azonban a föderalizmus felé tartó német, a “hazák Európájának” elvéhez ragaszkodó francia és a mélyen beágyazott “sziget komplexus” korlátjai között mozgó brit álláspont között ellentmondások hálója feszül.
Ezt a helyzetet a már kormányra emelt és a kormányzati szerepre még csak törekvő szélsőjobb egyaránt kihasználja majd. Haider pártja már meghallotta a trombitaszót. Haider elsőként gratulált Berlusconinak. Második embere, Riess-Passer alkancellár pedig Washingtonban a háború alatti náci kapcsolatai miatt kiközösített Waldheim ex-államelnök rehabilitálását kezdeményezte.
VARSÓ ÉS PRÁGA HALLGAT. Az osztrák után most megszületett az olasz modell: a jobbközép és a szélsőjobb első és komolyan aligha “büntethető” kormányzati szövetsége egy NATO-országban. Ez egy választás utáni esetleges kényszerhelyzetbe kerülő kormányt hasonló lépésekre bátoríthat. Nyilván ezt (és talán a jövő évi kényszerhelyzet felbukkanásának lehetőségét) mérlegelte Orbán Viktor, amikor a minap látványosan ünnepelte a Haider hatalomra juttatásáért elsősorban felelős Schüssel osztrák kancellárt és úgy vélte: a nála is némileg márkásabb és hitelesebb konzervatív erők támadásaival szemben neki kell megvédenie Berlusconit. (A londoni Economist szerint Il Cavaliere megválasztása “sötét nap az olasz demokrácia és a jogállam történetében”.) EU-belépésre váró két partnerünk, Varsó és Prága az ügyben hallgatott. Ők nyilván tudták, és “vették is az üzenetet”, hogy a német kancellár, az EU hegemónia felé tartó hatalmának vezetője azért utazik Bécsbe május végén, hogy részt vegyen a szociáldemokraták kerti ünnepségén. Schüssel kancellárral csak egy nappal később találkozik, Haider embereivel pedig nem áll szóba.
