Nem volt semmiféle szenzáció, és ez így is van rendjén#<# - kommentálta Kieselbach Tamás egyik munkatársa a galéria múlt heti árverésének eseményeit. A magyar közönségnek is hozzá kell szoknia, miként az tőlünk nyugatabbra természetes, hogy egy aukció akkor sikeres, azaz az árverezőház akkor dolgozik jól, ha a rendezvényt nem kísérik felhangok, a tételek elkelnek, és akkor sem történik semmi, ha nincsenek csillagászati összegeket ostromló licitek. Ez úgy is értékelhető ugyanis, hogy a galéria pontosan becsülte fel az anyagot, és a kikiáltási árak nagyjából megfeleltek a piaci értéknek.
A Kieselbach Galéria a jelek szerint e, talán konzervatívnak is mondható üzletpolitikát követi, előző árveréseit, ahogyan a mostanit is, nagy eladási arány, s a tételek többsége esetében a kikiáltáshoz közeli kalapácsárak jellemezték. A rendezvény zárómérlege amúgy 316 millió forintot meghaladó forgalmat, s 95 százalék körüli eladási hányadot jelzett. Csak elvétve akadt olyan alkotás, amely iránt nem mutatott érdeklődést a Vígszínházban összegyűlt nagyérdemű. Egy híján 220 tételre kerestek vevőt az április végi árverésen. A színes kínálatban szép számmal szerepeltek kortárs alkotók munkái. Ez utóbbiak piaci elismertetése általában kockázatos vállalkozás, de úgy tűnik, Kieselbachék biztos kézzel válogattak és áraztak, hiszen gyakorlatilag mindent sikerült eladni ebben a kategóriában is. Bár a képek többsége induló ára közelében kelt el, néhány emlékezetes licit is színesítette az árverés harmadik harmadában felkínált anyag eladását. Bálint Endre Mélykék világ című 1947 körül készült vásznáért 1,2 milliótól 2,8 millió forintig alkudoztak; 2 milliót ígért valaki Országh Lili 1958-ban festett Tükröződés című képéért; az utolsóként 1,2 millióért felajánlott 1957-es datálású Gyarmathy Tihamér-alkotásra pedig 2,2 milliónál csapott le a kalapács. Elment egyébként két másik Gyarmathy-kép is, az egyik 650 ezerért, míg a másik – egy 1977-ben készült – 1,4 millióért talált vevőt. Erdély Miklós hazai aukción először felbukkanó művei (Figyelő, 2001/17. szám) kikiáltási áron, 600 és 1 millió forint között forogtak, Hencze Tamás kompozícióit 450 és 900 ezer között, Wahorn András képeit 300-500 ezer forintra értékelte a piac, hasonló szinten keltek el Csáji Attila, Nádor Tibor, Ádám Zoltán, Németh Miklós, Tóth Menyhért, Vaszkó Erzsébet művei. A “párizsiak” (Figyelő, 2001/17. szám) anyaga nem okozott csalódást, igaz, egyetlen kivételtől eltekintve szenzációt sem. Kikiáltási áron, 12 millió forinton ütötték le Anton Prinner kompozícióját, 900 ezret ajánlottak Etienne Beöthy temperájáért, miközben az utóbbi által alkotott Madár című, 97 centiméteres faszobor 3,5 milliós kikiáltás után, a rendezvény egyik legnagyobb meglepetéseként, 9 milliós kalapácsáron került új tulajdonoshoz.
Az árverés rekordára Rippl-Rónai József 8 millió forintról induló, Fürdés után című pasztelljához fűződik, amelyre 17 milliónál csapott le a kalapács. A százalékosan legnagyobb áremelkedés tekintetében Dési Huber István Öböl című képéé lett a pálma, a 450 ezerért felajánlott műért 3,8 millió forintig folyt a heves alku.
Az elmúlt héten egyébként lezajlott a BÁV nagy tavaszi aukciója is, amelyen több mint 700 tétel került kalapács alá. A felkínált anyag több mint 80 százaléka elkelt. A háromnapos rendezvény rekordját egy összesen 7,8 karát súlyú briliánsokkal kirakott, antik, XIX. századi melltű érte el, amely licit nélkül, 1,5 millió forintos kalapácsáron került új tulajdonoshoz. Ugyancsak XIX. századi volt az a Yarogán szőnyeg, amely 1,3 milliós kikiáltás után, 1,4 millióért kelt el; 1,2 millió forinton, kikiáltási áron ment el egy oszlopos Zsolnay virágtartó. A festmények rangsorának élére egy Molnár József táj került: a 900 ezerért felajánlott mű leütési ára 1,1 millió forint lett.
