– így „kedveskednek” az energetikai cégeknek a politikusok.#<# A legnagyobb fricska kétségkívül akkor érte a külföldi tulajdonban levő - és a budapesti tőzsdén is jegyzett - szolgáltatókat, amikor az év elején a hivatalos áremelésről értesültek. Míg az erőművek közel 20 százalékos emelésre kaptak lehetőséget és a nagykereskedői szerepet betöltő Magyar Villamos Műveknek (MVM) is 13 százalékos drágítást engedélyeztek, addig a lakossággal kapcsolatban álló villamos művek csak 6 százalékkal emelhettek. Ez nem az a fajta meglepetés, amelynek örülni szoktak, még ha valószínűsíthető az is, hogy hatékonyabb működéssel némileg javítható lenne az eredményességük. A hatékonyság javítására elsősorban az erőművek képesek, számukra mégis az inflációnál lényegesen magasabb áremelést tett lehetővé a szaktárca. Bár még az árak fölött sem tért napirendre az érintett szakma, máris újabb meglepetést készített számára a politika. A – már az Orbán-kormány idején kidolgozott – liberalizációs menetrendet elfelejtette a kabinet, és az eredetileg az idén tavaszra ígért piacnyitást bizonytalan ideig elnapolta. Az első hírek szerint 2002 elején – vagyis egy éves csúszást követően – lenne módjuk a nagyfogyasztóknak a szolgáltató kiválasztására, és ugyanakkor szűnne meg az MVM monopóliuma, vagyis attól kezdve lehetne külföldről is áramot vásárolni. Mára azonban ez a terv is a múlté, legalábbis Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium illetékes helyettes államtitkára 2003 előtt nem tud elképzelni semmiféle piacnyitást. A kormány szakemberei tehát nem akarnak semmit sem elkapkodni. A piacon olyan hangokat is lehet hallani, hogy ha már így alakult, akkor érdemes kihasználni az így nyert időt és egy valóban jó megoldást kiválasztani. Minden rosszban van valami jó is, ez kétségtelen, de a piacnyitás halogatása nem elsősorban szakmai probléma, hanem politikai. Világos, hogy – miközben az áram ára átlagosan vélhetően tényleg csökkenni fog a liberalizációt követően – a lakosság terhei növekedni fognak. Ezt pedig nem akarja a választások előtt az Orbán-kormány vállalni. Csakhogy választások mindig lesznek, és az igazi liberalizációra ezért mindig kedvezőtlen lesz a helyzet. Az pedig világos, hogy valakinek fizetnie kell a drága áramért. Ha ez nem a lakossági fogyasztó, akkor máshol kell lenyelni a békát. Ezt a szívességet vagy megteszi a „gondoskodó” állam, vagy az (ipari) nagyfogyasztókat kényszeríti erre. Mindkét megoldást alkalmazták már korábban Magyarországon, de az a rendszer nem működött.
