Gazdaság

IT-CÉGEK A TŐZSDÉN – Behálózzák a parkettet?

A napokban internetes papírral bővült a hazai részvénykínálat, s más hazai IT-társaságok is a börze felé kacsingatnak.

IT-CÉGEK A TŐZSDÉN – Behálózzák a parkettet? 1Debütált az első internetes részvény a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Az econet.hu Rt. múlt heti tőzsdei megjelenése nem hagyományosan, azaz tőzsdei bevezetéssel egybekötött részvénykibocsátással (initial public offering – IPO) valósult meg, a cég a Virginia Kárpótlási Jegy Hasznosító Rt. köntösébe bújva lopózott be a parkettre (Figyelő, 2000/49. szám). A Virginia eszközei a Magyar Kárpótlásijegy-hasznosító (MKJH) Rt.-be kerültek át, amely a Virginia fő tulajdonosa volt. Az ilyenformán kiürített társaságba költözött bele az Eco.Net Kft., amely e húzással megúszta a szokványos – idő- és költségigényes – bevezetési procedúrát. A piaci szereplők egy része kifogásolja a tranzakciók nem kellő átláthatóságát, mások értékelték az odüsszeuszi leleményességet.

GYORSASÁG. Az eljárás azonban a fejlett tőkepiacokon nem számít fehér hollónak , sőt több, érdemi üzleti tevékenységet nem folytató vállalat pusztán azért bír számottevő értékkel, mert részvényével kereskednek egy-egy neves tőzsdén. Az induló, jelentős növekedési potenciállal rendelkező (start-up) társaságok ugyanis – főleg az információtechnológiai szektorban – olyan gyorsan kénytelenek alkalmazkodni a dinamikusan változó környezeti feltételekhez, hogy a bevezetési eljárás időszükséglete hátrányosan érinti őket. Hasonlóképp spórolhatók meg a tranzakciós költségek bizonyos elemei, a gyorsaságért és a lefaragott költségekért viszont valamilyen formában fizetni kell. Így képzelhető el az, hogy már maga a “potencialitás” értékkel bír, ami erős tárgyalási pozíciót teremt a célpontnak létrehozott vállalatok számára.

Az econet.hu Rt. adatbázis-alapú fejlesztéseket végez, s emellett egyre nagyobb szerepet kapnak majd az úgynevezett alkalmazás szolgáltatások (ASP) különböző fajtái. E szoftverközmű-tevékenység olyan integrált vállalatirányítási rendszert takar, amely a cégek fejlett informatikai hátteret igénylő feladatait látja el a neten keresztül. A technológia az ASP-szolgáltatóktól bérelhető, így tehát azok a leginkább célközönségnek tekintett kis- és közepes méretű vállalkozások is high-tech rendszerekhez juthatnak, amelyek szűkös erőforrásaik miatt képtelenek lennének saját háttér kiépítésére, illetve üzemeltetésére. A terület az internetes piac egyik legdinamikusabban növekvő szegmense, a jövő évi összpiaci forgalmat egymilliárd forint körülire várják a szakemberek. Az econet.hu-nak azonban elszánt versenytársakkal kell szembenéznie, hiszen a HostLogic Magyarország Kft. is bejelentette, hogy a piac vezetőjévé kíván válni, 30 százalékos szeletet vindikálva magáénak a képzeletbeli tortából.

Az econet.hu parkettre lépésével csaknem egyidejűleg számolt be ambiciózus terveriről az Integra Informatikai Rt. is. Az egy évvel ezelőtt még a Synergon százszázalékos leányvállalataként tevékenykedő cég 500 millió és 1 milliárd forintnyi friss tőke bevonását tervezi a közeljövőben. A tőkeemelést zártkörű, illetve nyílt részvénykibocsátás formájában egyaránt elképzelhetőnek tartja. A tervek között szerepel továbbá, hogy egy éven belül nyílt részvénytársasággá alakulnak át, s adott esetben megjelennek a BÉT-en, az Integra azonban mindenféleképpen a hazai börze első IT-cégei között szeretne lenni. A társaság mindenekelőtt a kommunális szféra és a kisbankok számára készített vállalatirányítási szoftvereket kezeli prioritásként. A fokozatos honi térhódítás mellett terveik szerint a nemzetközi piacokra is kilépnek majd, sőt akvizíciós álmokat is dédelgetnek.

ÁTLÁTHATÓSÁG. Az 1999 novemberében megalakult Index.hu Rt. sem rejti véka alá, hogy mielőbb szeretne megjelenni a BÉT-en. Braun Róbert, a cég vezérigazgató-helyettese lapunk kérdésére elmondta: örömmel fogadják az econet.hu tőzsdei megjelenését, hiszen az események a piaci szegmens nagykorúságát jelzik. Az econet.hu börzei fogadtatása ráadásul tanulságos is lehet a tartalomszolgáltató számára. Az Index.hu egyik alapítója rámutatott: cégénél bizonyos szempontból már meg is tették az első lépéseket a parkett felé vezető úton, amennyiben az előírtnál több információt – bevételi, kiadási és más működési adatokat – közöl gazdálkodásával kapcsolatban, aminek az elsődleges célja a befektetők bizalmának megnyerése. A szakértők is egyetértenek abban, hogy a piaci szereplők érdeklődését csak a megfelelő transzparencia biztosíthatja. Bár voltak olyan idők, amikor akár egy szénbánya is befektetők ezreit vonzotta, ha a bűvös “e” betű szerepelt a nevében, ezek azonban már elmúltak.

Egyre biztosabbnak tűnik az IT-cégek növekvő számú megjelenése a pesti börzén, felmerülhet tehát az igény, hogy a BÉT a jelenlegitől eltérő feltételekhez kösse tőzsdei bevezetésüket, illetve forgalomban tartásukat. A jelenlegi szabályozás ugyanis gyakorlatilag eleve kizárja a szó szerinti startup cégeket, hiába büszkélkedhetnek jelentős árbevétellel. A BÉT már kinyilvánította, hogy nyitna az ilyen vállalatok irányába, s hogy számottevő befektetői érdeklődés esetén biztosítaná a szervezett kereskedés technikai feltételeit.

NEM IDŐSZERŰ? A BUX mélyrepülése és a hazai kereskedési szokások azonban elvileg egy olyan vélekedést is alátámaszthatnak, miszerint Magyarországon egyelőre nem időszerű a start-up társaságok tőzsdei megjelenésének lehetővé tétele. A szervezett keretek ugyanis jelentős kereskedési forgalmat kívánnak meg, márpedig addig, ameddig a tőzsdei forgalom döntő hányada néhány (külföldi befektetők által favorizált) blue chipre koncentrálódik, kérdéses egy esetleges start-up piac likviditása is. Akadnak azonban optimista szakértők is. Közülük Makrai Péter, az OTP Értékpapír Rt. elemzője például úgy véli, a hazai befektetői kör igényli az internetes papírok tőzsdei szereplését, ő ezért nem tart az érdeklődés elmaradásától. Makrai rámutatott: az éves mélypontja körül ingadozó Nasdaq Composite némileg megkeseríti a részvénykibocsátást a közeljövőben tervező vállalatok sorsát, az időzítést azonban egy másik nézőpontból is lehet vizsgálni. Elképzelhető ugyanis, hogy a kedvezőtlen nemzetközi klíma ellenére nem árt mielőbb megjelenni a parketten, hogy az első IT-papírok között lehessen kereskedni a társaság részvényeivel. Ez persze némi kockázatot jelenthet a kibocsátó és a befektetők számára egyaránt; ennek mérséklésében minden bizonnyal jelentős szerepet kap a megfelelő transzparencia biztosítása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik