Clinton, aki még január derekáig a Fehér Ház lakója, azt mondta az elnökválasztás után a száz éve legszorosabb eredményről: “Az amerikai nép beszélt. De azt, hogy mit is mondott, csak később fogjuk megtudni.”
Még mindig nem tudjuk. Annál is kevésbé, mert immár a bíróságok szavát hallgatjuk. Egyelőre továbbra is Floridában. Ott a győzelmet jelentő szavazatokért (és a velük járó 25 elektori voksért) vívott párharc eldöntheti, hogy ki lesz a Fehér Ház új lakója. A távolból beküldött szavazatok a múlt heti 300-ról 930-ra növelték Bush előnyét. Florida legfelsőbb bírósága előtt ezért hétfőn a republikánusok az ügy lezárását követelték. A demokraták, remélve, hogy még behozhatják a hátrányt, amellett kardoskodtak, hogy három megye kézzel újra számolt voksait is vegyék majd figyelembe. A bíróság kedd délutánig nem döntött. Elképzelhető, hogy mire csütörtökön az amerikai családok asztalára kerül a hagyományos hálaadásnapi pulyka, már lesz határozat és akkor valószínű, hogy Bush előnyét Gore aligha tudja behozni.
Mondja el véleményét!Mit gondol az amerikai elnökválasztási vitákról? Nézzen be a Kávéházba, és szóljon hozzá a vitához!
Kattintson ide!
Ám lehet, hogy még ez sem jelenti a méltatlan hadjárat végét. Jogilag még sok ellentámadási lehetőség adódik, s a hangvétel fokozódó elkeseredettsége arra utal, hogy mindkét oldal hajlandó elmenni a végsőkig. Az bizonyos, hogy Floridának december 12-ig döntenie kell, különben elektorai nem vehetnek részt a hat nappal későbbi voksoláson, amely dönt az elnök személyéről. Mindentől függetlenül az áldatlan számháború már így is meghozta a maga legfontosabb tanulságait.
Érett lakosság
Az egyetlen biztató és egyben sordöntő tanulság az amerikai közvélemény érettsége. Eddig példátlan türelemmel és a rendszer lényegébe vetett bizalommal szemlélte az elképesztően bonyolult jogászi pengeváltásokat, a floridai és a szövetségi bíróságok közötti cikázást. Megértette, hogy ez a természetes ár, amelyet egyrészt a törvény uralmáért, másrészt az egyes államok alkotmányos jogainak tiszteletben tartásáért, az igazi föderációért kell fizetnie. Tüntetés volt, erőszak nem. Joggal írta a New York Times, hogy a választási versenyfutás “egyetlen győztese az amerikai nép. Csak éppen nincs magához méltó politikai vezetése.”
Világkép ArchívumÍme a Világkép korábbi írása!
Veszélyes számháború
Hiszen úgy tűnt, hogy az ambíciók féktelen érvényesítésének szándéka és két amerikai politikai dinasztia versengése háttérbe szorít minden mást: a folyamat legitimitásának, az elnökség méltóságának, az amerikai szisztéma nemzetközi tekintélyének megőrzését. Ráadásul olyan helyzetben, amikor a választásnak lesz ugyan győztese, de a valóságban az eredmény döntetlen és a szenátus, a törvényhozás csúcsa is a gyakorlatban fele-fele arányban szakadt ketté.
Korlátozott lehetőségek
Az erőviszonyok e példátlan kiegyensúlyozottsága szükségszerűen korlátozza a Fehér Ház új lakójának mozgási szabadságát. A mai amerikai politikához képest az új elnök aligha hajthat végre radikális változást, mert a tényleges döntetlen eleve centrista politikára kényszeríti. Így van ez mindenekelőtt a gazdaságban. A Washington Post vezércikke meg is jegyezte: “Miért ez a nagy izgalom? Csak elnököt választunk: Bush vagy Gore. Alan Greenspan marad.”
A központi bank szerepét betöltő Federal Reserve Board 13 éve sikeres főnökének említése arra utalt, hogy az amerikai szisztémában az elnökök csak igen szerény mértékben befolyásolhatják a gazdaság alakulását. Az Economist például úgy véli: “Kevés elnök élvezhette úgy a jó gazdasági helyzet áldásait mint Clinton, de nem ő teremtette a fellendülést. Az elismerés a Fed politikáját, a nagyvállalatok irányítóit és az új technológiákat illeti. Clinton nem tett mást, mint hogy békén hagyta Greenspant.”
Ami az amerikai külpolitikát illeti, ott a helyzet bonyolultabb, de mindaz ami a végső döntés előtt történt, ebben a vonatkozásban is korlátokat állít. Az új elnök, aki a modern amerikai történelem leginkább vitatott küzdelmében elnyert hivatalát tudhatja majd magáénak, különösen a január végi hivatalba lépését követő időszakban energiájának jó részét lesz kénytelen arra kell fordítani, hogy újra meg újra megerősítse legitimitását, megteremtse politikai hitelességét. A múltbéli, a mostaninál talán kevésbé éles, de kétségtelenül konfliktusos elnökválasztások példája azt tanúsítja, hogy ez a legitimitás és hitelesség idővel helyreáll. Közben azonban lehet egy olyan időszak, amikor a Balkántól a Közel-Keleten át a Távol-Keletig húzódó válsággócok az amerikai elnök koncentrált figyelmét követelnék meg – miközben “a világ leghatalmasabb embere” belső tekintélyének és befolyásának megszervezésével lesz elfoglalva.
