Nina Brinknek már akkor rossz érzései támadtak, amikor még minden rendben ment. Cége, a holland World Online nagy sikerrel hajtotta végre a nyilvános részvénykibocsátást, a tőke számolatlanul áramlott a kis “dotcom” vállalkozásba. A “régi” gazdaságban tevékenykedő menedzserek irigykedve tekintettek rá. Egyikük egy közös ebéd során némi malíciával meg is jegyezte: “Ha Ninával egy levegőt szívhatok, biztosan megnő az én piaci értékem is.”
Az idézett vállalatvezető nem állt távol az igazságtól. A 2000. év első felében az óriáscégek egyik fő célja az volt, hogy lépést tartsanak az induló (angol kifejezéssel: start-up) internetes vállalkozások elsöprő lendületével. Az IBM például erre a célra külön részleget hozott létre, amelynek fő feladatává az vált, hogy a szárnyukat bontogató dotcomok számára biztosítsa a szükséges hardvert. Portálok garmada tüntethette fel így a maga cégérén a világ egyik legnagyobb számítástechnikai vállalatának logóját. Az érdekes az volt, hogy az együttműködés a korábbi gazdasági logikától eltérően nem csak, sőt nem is elsősorban a “kicsik” számára volt gyümölcsöző, hanem éppenséggel az IBM, s a többi nagyvállalat látta úgy, hogy nincs mese: be kell törni a szárnyaló dotcomok exkluzív világába.
JOGOS FÉLELMEK. Miért támadt mégis – cége sikereinek csúcsán, egy jól levezényelt nyilvános részvénykibocsátás (IPO) utáni szép márciusi napon – rossz érzése Nina Brinknek? “Az nem lehetséges, hogy a 200 éves vállalat ugyanannyit érjen, mint amelyet három éve hívtak életre. Itt valami nem stimmel” – tűnődött tavasszal, és néhány hónap múlva a korábban maga előtt is rejtegetett félelme beigazolódott.
Az Új Gazdaság által a feje tetejére állított világgazdaság nem sokáig működött ereje teljében. Az IBM most, novemberben már aligha van rászorulva az internetes kisvállalkozásokkal való együttműködésre, a Nasdaq, és nyomában a világ többi tőzsdeindexe zuhanórepülésbe kezdett, az európai dotcom cégeket egymás után küldi padlóra a tőkehiány. Mindennél nyugtalanítóbb, hogy a jelek szerint a visszaesés nem csupán az internetes cégeket érinti; a világ mértékadó konjunktúra-előrejelző intézetei egyre borúlátóbb prognózisokat tesznek közzé. Hogy mindez egy trendforduló kezdete-e, vagy csupán a technológiai részvények túlértékeltsége miatt keletkezett értéktöbblet korrekciójának korát éljük, az ma még nem állapítható meg bizonyossággal.
Mindenesetre az év első felében szebbnek tűnt a jövő. A világgazdasági lokomotív beindulni látszott, minden arra utalt, hogy a feltörekvő piacokon 1997-1999-ben tapasztalt válságjelenségeken a fejlett világ tartósan úrrá tud lenni. Az Egyesült Államokban és Európában igen biztató növekedési kilátásokkal lehetett számolni: a tengerentúlon az idén az 5 százalékot is meghaladhatja a növekedés üteme, míg az Európai Unióban (EU) 3 százalékos bővülés várható. S úgy tűnt, a stagnálást Ázsiában is felváltja a lassú gyarapodás.
Az amerikai gazdasági csoda folytatódott. Elemzők ugyan találgatták, hogy mi is rejlik valójában az elmúlt évtized imponáló amerikai eredményei mögött – a korábbi magas népszaporulat (az úgynevezett baby-boom) nyomán felnőtt generáció befektetései, az Új Gazdaság által kiváltott strukturális változások, a reagani neoliberális gazdaságpolitika gyümölcseinek beérése, a Clinton-kormányzat új baloldali gazdaságpolitikája, vagy mindez együtt -, az eredmények elismeréséről azonban nem volt vita. A megvalósított inflációmentes növekedés a világgazdaság etalonjának számított, az Egyesült Államokba minden eddiginél több tőke áramlott.
Bár a nyersolaj világpiaci ára már a nyáron elindult felfelé, és azóta is a barrelenkénti 30 dollár felett tanyázik, az így keletkezett inflációs nyomást mérsékelt kamatemelésekkel az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és az Európai Központi Bank (ECB) is ellensúlyozni tudta. Úgy tetszett, sikerül Alan Greenspan Fed-elnök újabb, a gazdaságtörténeti könyvekbe kívánkozó mutatványa: az amerikai gazdaság fokozatos, sima “landolása”. Valószínűnek látszott az is, hogy a világgazdasági növekedés újabb ciklusában erősödő európai és ázsiai, illetve mérsékelten csökkenő amerikai konjunktúrával számolhatunk. Az Eurostat még egy hónapja is 3,5 százalékos GDP-gyarapodást prognosztizált. A helyzet 2000 késő őszén a néhány hónappal ezelőttinél nyugtalanítóbb. Egy minden eddiginél összezsugorodottabb világban – némileg váratlanul – most azzal a veszéllyel kell szembenézni, hogy a pénzpiacok friss lejtmenete az egész világgazdaságot magával ránthatja.
INTŐ JELEK. De melyek ezek a borúlátásra ingerlő jelek? Az év eleje és október között a világ részvénypiacain jegyzett papírok értéke nem kevesebb mint 5 ezer milliárd dollárt esett – állítja a Morgan Stanley Dean Witter. Ezen belül a Nasdaq 60, a Dow Jones 17, az európai indexek átlaga 21, a japán Nikkei 25, a dél-koreai mutató pedig 51 százalékkal csökkent ugyanezen periódus alatt. Megrendülni látszik az amerikai pénzügyi rendszer Greenspan által sokszor emlegetett legendás rugalmasságába vetett hit is. Az amerikai bankok jövedelmezőségi mutatói az utóbbi időszakban romlottak: a Banc of America harmadik negyedévi nettó árbevétele például 15 százalékot esett, míg minősített hitelállománya 50 százalékkal nőtt. Az elsődleges részvénykibocsátások gyakorisága szintén radikálisan csökkent – a márciusi 150-ről alig hetedére esett az ilyen ügyletek száma. Ebből következően a cégek immár búcsút inthetnek az olcsó hitelnek, a nagyobb kockázatú vállalkozások pedig egyáltalán nem jutnak forráshoz.
A világ másik végén, Japánban az elmúlt hónap szürke krónikáját egy biztosító társaság tönkremenetele feketítette be. A Chiyoda Mutual Life Insurance csődje elemzők szerint az amúgy még jó erőben lévő szigetország legnagyobb vállalatbezárási hullámának nyitánya lehet. Dél-Koreában a Daewoo helyzete tovább romlott, a chaebolokra építő vállalatszerkezet válságba jutott, több délkelet-ázsiai ország ismét a szakadék szélére sodródhat. A befektetőknek a térség iránt tanúsított óvatosságát jelzi, hogy az ázsiai vállalati és államkötvények, valamint az amerikai kincstárjegyek hozamai közti különbség január óta csaknem megduplázódott.
Európában is egyre több az aggodalomra utaló jel. A gyenge közös valuta az ECB-t fokozatos kamatemelésre kényszeríti (a magas nyersolajárak okozta inflációs nyomás mellett gyengíti az eurót az amerikai gazdaság előnyösebb helyzete, az uniós intézményrendszerrel szembeni bizalmatlanság, valamint az is, hogy nehéz összeegyeztetni a különféle érdekeket a 11 tagországot számláló euró-zónában). Az elmúlt évben az irányadó ráta csaknem a duplájára nőtt: 2,5 százalékról 4,75 százalékra, s az elkövetkező időszakban további monetáris szigorításra van kilátás.
HASZONÉLVEZŐK. Többen persze még mindig úgy látják, hogy valójában sem Amerikának, sem pedig az euró-zóna 11 tagállamának nem jön rosszul a tavaly bevezetett közös valuta óriási, immár csaknem 40 százalékos értékvesztése a dollárral szemben. Az Egyesült Államok számára a zöldhasú erősödése segítette a tőkebeáramlást, az EU-ban ugyanakkor a bukdácsoló euró stimulálja az exportot. Egyes vélemények szerint az ECB-nek még mindig 125 bázispontos kamatemelési tere van anélkül, hogy ez érdemben befolyásolná a konjunkturális kilátásokat, mások viszont a monetáris szűkítés visszafogása ellen érvelnek. A francia iparszövetség nemrégiben megjelentetett közleménye szerint az értéktelenedő euró “nem jó hír az európai gazdaság számára”.
Szintén rossz hír, hogy június óta csökken a kontinens motorjaként számon tartott német gazdaság üzleti és fogyasztói bizalmi indexe. Az európai gazdaság körül terebélyesedő gondokat fényesen bizonyítja, hogy az EU legnagyobb cégei is csökkenő eredményességi mutatókról adnak számot. A Deutsche Telekom részvénye például mostanra elveszítette márciusban feljegyzett értékének kétharmadát. A technológiai és a távközlési kötvények kamatfelára pedig az év eleje óta 50 bázispontot nőtt.
Az Új Gazdaság révén kialakult szerkezeti kiszámíthatatlanságon kívül a globális konjunktúra legfőbb bizonytalansági tényezője napjainkban az olajár. Az OPEC által megszabott bizonytalan kínálat, továbbá a korábbi olajválságos időkhöz képest a fejlett országok jóval alacsonyabb, ám még mindig számottevő – s a konjunktúra miatt jelenleg növekvő – kereslete, kiegészülve a puskaporos közel-keleti helyzettel – egyaránt a fekete arany tartósan magas tarifáját valószínűsítik, jóllehet az egyesek által 40 dollárosra prognosztizált barrelenkénti ár azért az elemzők többsége szerint túlzás.
De Amerika relatív előnye a világgazdaság más szereplőihez képest ebből a szempontból is megmutatkozik. Az olajár-emelkedés negatív hatásait a fajlagosan nagyobb energiaigény miatt elsősorban Ázsia és Európa gazdaságai sínylik meg. A Deutsche Bank számításai szerint az idén az öreg kontinens teljes “olajszámlája” 115 milliárd dollár körül alakul, ez 40 milliárddal több a vártnál. A jelenlegi árszint azonnali “elvonásként” hat az európai konjunktúrára: 40 bázisponttal csökkenti a GDP-t, és 80 bázisponttal megnöveli az inflációt. Nem kizárt, hogy a magas nyersanyagárak, a gyengülő euró és a magas munkaerőköltségek miatt az európai gazdaság már a bő egyéves fellendülés után kifullad.
Létezik azonban egy optimistább forgatókönyv is. Eszerint a beindult strukturális reformok, a több országban küszöbön álló adócsökkentési lépések ellensúlyozhatják a magasabb kamatokat és a drága olajat. Az Európában is tapasztalható fúziós hullám pedig javítja a hatékonyságot, s az információtechnológia fejlődése révén növekedhet a beruházási ráta – ez Írországban, Finnországban és Spanyolországban már tény, de a folyamat remélhetőleg átterjed a magállamokra is.
A EU-hoz ezer szállal kötődő, a világpiacokhoz monetáris, reálgazdasági és intézményi szinten egyaránt konvergáló Magyarországnak és a többi uniós tagjelöltnek eminens érdeke, hogy a fejlett államok, s főleg az euró-zóna konjunktúrája ne lassuljon számottevő mértékben. Ha ez mégis bekövetkezne, az egyszersmind térségünk leértékelődését is előidézné. Ha viszont a világgazdasági trendforduló csak “vaklárma”, akkor a nagy termelékenységi tartalékokkal rendelkező régió a fejlett világ növekedésének új motorja lehet. S jóllehet a felzárkózás önmagában nem feltétele az európai uniós tagságnak, ennél jobb ajánlólevél nem kell a mielőbbi belépéshez.
(A háttérelemzéseket a Nemzetköz Közgazdasági Kutató készítette, Gáspár Pál vezetésével)
