Miként születését, majd működésének jó részét is a politika szele lengte körül, úgy tűnik, a Postabank életének utolsó szakaszát szintén politikusok egyengetik. A kormány múlt heti ülésén nem önálló napirendi pontként, hanem mintegy mellékesen, az egyebek között döntött: a Postabank eladásáról az ország legnagyobb lakossági bankjával, az OTP-vel kezdi meg a tárgyalásokat a főtulajdonos Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. A tanácsadó Credit Suisse First Boston (CSFB) javaslata mentén haladva nyitva marad az a lehetőség is, hogy amennyiben nem koronázza siker a megbeszéléseket, jövőre licit induljon a pénzintézetért. A bejelentést követően a Postabank talpra állításával és stabilizálásával 1998-ban megbízott első számú vezető, Auth Henrik lemondott vezérigazgatói, valamint igazgatósági tagsági tisztéről – a hivatalos indoklás szerint megbízatásának lejárta miatt, a Postabankhoz közelálló források szerint viszont tiltakozása jeléül.
MEGLEPETT PIAC. Néhány hónappal ezelőtt még az is kétséges volt, hogy az életképességét mintegy két év alatt visszanyerő pénzintézetet állami tulajdonban tartsák-e, vagy – a menedzsment által erősen szorgalmazott megoldást választva – privatizálják. Az ősz elején azonban az eladás mellett voksolt a kormány, s a privatizációs stratégia kidolgozására a CSFB (illetve az ÁPV Rt.) kapott megbízást. Dacára a felkért tanácsadó jó hírének, meglepte a piacot, amikor javaslata nyomán szállingózni kezdtek a hírek Orbán Viktor és Csányi Sándor “közeledéséről”, hiszen a kormányfő korábban csöppet sem szimpatizált a bankóriás elnök-vezérigazgatójával. Megfigyelők szerint egy idő után vonzerővé válhatott, ami korábban taszította a miniszterelnököt: nevezetesen az, hogy a bankvezér igazi nagyhatalomnak számít a magyar gazdaságban, hiszen három olyan társaság – a Mol, a Matáv és az OTP – igazgatóságában szerzett helyet magának, amelyek a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett cégek együttes tőzsdei kapitalizációjának mintegy 75 százalékát képviselik. Tehát egymásra talált a remek lobbista – aki maga sem tagadja politikai kapcsolatait – és az ügyes politikus. Elemzők úgy látják, a kormányfő ráébredt arra, hogy az OTP-t politikai céljai szolgálatába állíthatja. Higgadtabb vélemények szerint pusztán arról van szó, hogy a miniszterelnök tanult a Mol-ügyből, és ezúttal nem akarja elszalasztani egy erős nemzeti intézmény megszilárdításának “történelmi” lehetőségét. A politikai lózungként (bizonyos körben) igen jól hangzó “nemzeti tulajdonban álló befolyásos bank” bástyáinak megerősítésére ugyan nincs mód, hiszen hivatalos információk szerint a részvényeknek legalább 35 százaléka külföldi kézben van. Sokkal reálisabb célnak tűnik, hogy legyen az OTP egy, “a magyar gazdasághoz sok szállal kötődő, a hazai piaci viszonyokat jól ismerő magyar menedzsment” által vezetett sikerintézmény. Szélsőséges elemzői vélekedések szerint azonban ennél fajsúlyosabb paktum állhat a háttérben – politikai berkekben pedig egyenesen arról beszélnek, hogy a kormányzat szeme előtt a korábbi postabanki pártfinanszírozások titokban maradása, illetve a következő választási kampány anyagi hátterének megteremtése lebegett.
A pénzpiac csöppet sem lelkesedik a kormánydöntésért. Bár bankárkörökben a kormány múlt heti bejelentését megelőzően többen is úgy gondolták, hogy itt már “előre levajazott ügyről van szó”, a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottak arra utalnak, hogy korántsem dőlt el minden, ebben a pillanatban az OTP-nek csak az esélye, nem pedig a diadala vehető biztosra. A bankárok aggodalma mégis jogos, hiszen a lakossági piac újrafelosztásáért és bővítéséért két év óta igen éles harc folyik. Márpedig egy OTP-Postabank fúzióval igazi bankóriás születhet, ami sok kérdést előre eldönthet a versenyben. Ha a mamutbank akvizíciós törekvéseit ezúttal siker koronázza, nem pusztán az első és hatodik legnagyobb mérlegfőösszegű hazai pénzintézet egyesül, de egyidejűleg a lakossági piac két vezető bankja kerül egy fedél alá. Nem akármilyen húzóerőről van szó: az OTP-nél van a lakossági betétek 42 százaléka, a Postabanknál pedig további 7 százaléka. Továbbá az OTP 441 fiókot számláló hálózata nemcsak 65 postabanki fiókkal és 55 kirendeltséggel bővülhet, de azzal a 3200 postahivatallal is, amely jelenleg a postabanki betétek mintegy 90 százalékát gyűjti össze. A többi banknak ezzel szemben a piaci tortából legfeljebb 5-7 százalékos szeleteket sikerült megszereznie. A konkurenseknek – köztük is elsősorban a Magyar Külkereskedelmi Banknak, a Raiffeisennek és a CIB-nek – tehát most leginkább az fáj, hogy lemaradnak arról a tortaszeletről. Egyes elemzők szerint viszont az óriás pénzintézet számára a postahivatalok megszerzése volna az ügylet fő hozadéka. Az OTP ugyanis a postahivatalokon keresztül egy újabb piaci szegmensre tehetné rá a kezét: az apróbb településekre, ahol banki szolgáltatásokat eddig csupán a takarékszövetkezetek nyújtottak. Az OTP-nek ugyan – a Postabankhoz hasonlóan – eddig is volt szerződése a Postával bizonyos termékek értékesítéséről, ám a színvonalas banki szolgáltatásokhoz a postahivatalok hálózatában is milliárdos informatikai fejlesztésekre volna szükség. A Postabanknál birtokon belülre kerülő óriásbanknak ezt már vélhetően érdemes volna megfontolnia. Ugyanakkor a kérdés ismerői szerint a konkurensek aligha aknázhatnák ki e lehetőséget, mivel az OTP-nek még az 1998-as választások előtt sikerült olyan szerződést tető alá hoznia a Postával, amely bármelyik más bank előtt megkérdőjelezi a postai fejlesztések értelmét.
HEVES VITÁK. A vita középpontjában tehát a bankok közötti verseny és egy esetleges monopolpozíció kialakulása áll. Létezik olyan elemzői vélemény is, miszerint a bankválasztás szabadsága egy ilyen fúzióval nem szenvedne csorbát, és a bankok közti versenyhelyzet sem szűnne meg. Több piaci szereplő mégis úgy látja, hogy a kormány egy olyan felvásárláshoz (vagy egyesüléshez) készül segédkezet nyújtani, amely a verseny arcul csapását jelentené: az OTP végleg megszabadulna eddigi konkurenseitől, a lakossági piacon hosszú időre elveszne annak az esélye, hogy bárki is az óriásbank nyomába érjen.
OTP-s körökben azonban szilárdan tartja magát az a vélemény, hogy szűklátókörűségre vall a versenyesélyeket pusztán a betéti termékek piacán nagyító alá venni. A lakossági megtakarításokért a küzdelem ennél jóval szélesebb terepen – részvények, kötvények, betétek, ingatlanok, műtárgyak között – folyik. A Gazdasági Versenyhivatal azonban az engedélyezési kérelem benyújtásakor várhatóan éppen hogy szegmenseire bontja majd a betéti és hiteltermékeket (például látra szóló betétekre, jelzáloghoz kapcsolódó lakáshitelekre), s e szűkebb területeken, illetve a bankfiókok földrajzi elhelyezkedése alapján vizsgálja majd a versenyhelyzet változását. A magyar versenytörvény egyébként nem köti konkrét számokhoz az erőfölény kialakulásának fogalmát, a német jogszabályok viszont általában 30 százalékban korlátozzák a tolerálható piaci részesedést.
Az OTP és a Postabank esetleges szerződésének megkomponálásakor alapvetően az államkincstár és az OTP-részvényesek érdekeinek kellene megütközniük egymással. A legfőbb kérdés az ár. A CSFB számításai szerint a bank értéke 10 és 80 milliárd forint közé tehető, a Postabanknál végzett számítások szerint 40 milliárd forintnál olcsóbban nem volna szabad túladni a bankon, piaci elemzők pedig úgy kalkulálnak, hogy a vevő társaság részvényeseinek szemszögéből legfeljebb 40-50 milliárd forintos vételi ár felelne meg. Szakértők szerint az OTP oldaláról az már mellékes kérdés, hogy készpénzben vagy – OTP-s alaptőke-emelést feltételező – részvénycserével történne a számla kiegyenlítése. Az állam érdekeit ugyanakkor egyértelműen a részvénycsere szolgálná. Nemcsak PR-szempontból volna kedvezőbb ez a megoldás (kevesebbeknek jutna eszébe, hogy összevessék az esetleges 40-50 milliárdos vételárat és a Postabank konszolidációjának összességében mintegy 170 milliárd forintos számláját, s elgondolkodjanak a postabanki konszolidáció értelmén), de vélhetően üzletileg is jobban járnának így. Az Postabankért zsebre tehető OTP-részvények árfolyama ugyanis vélhetően emelkedni fog, és kedvező időpontban piacra dobva a papírokat, megfejelhetnék a most kialkudott árat. OTP-s körökből származó információk szerint 10-15 százalék körüli állami részesedés a menedzsmentet sem különösebben zavarná.
Nem mindenkit győzött meg azonban a CSFB azon érvelése, hogy az OTP-től várható a legnagyobb kincstári bevétel, mivel a Postabank integrálását a piacvezető úszhatja meg legolcsóbban. Többek szerint a nyílt licit gyümölcsözőbb volna az államkassza számára. Első körben még a kormányfőhöz mindig lojális pénzügyminiszter is a tendereztetés mellett tört lándzsát.
NINCS MÉG VÉGE. Hogy mit hoz a közeljövő? Megfigyelők szerint egyelőre csak az tűnik bizonyosnak, hogy az OTP-vel az év végéig le lehet zárni a tárgyalásokat. A szerződésnek ma még számos változata képzelhető el, amelyben például az árnak, a Postával kötött szerződésnek, a “Postabank” név sorsának variánsai szerepelnek. A most hoppon marad kérők addig még reménykedhetnek.
