Midőn a célegyenesbe fordult az Al Gore, jeilenlegi alelnök és az utolsó köztársaságpárti elnök fia, George W. Bush közötti küzdelem, az amerikai hagyományok szellemében alig volt szó külpolitikáról. Az egyik híres politikai agytröszt, a Brookings Institution is azt jelentette, hogy “negyven éve nem volt olyan választás, amelyben a világ ügyei ilyen kis szerepet játszottak volna”.
A KÜLVILÁG KÖZBESZÓL. A hónap második felében mégis úgy tűnt, hogy ez megváltozik. A Balkánon vér nélkül kiszorították a hatalomból Szerbia diktátorát. A Közel-Kelet viszont minden közvetítési kísérlet ellenére lángra lobbant, s amikor iszlám terroristák Aden kikötőjében merényletet követtek el egy amerikai hadihajó ellen, tizenhét amerikai áldozat koporsóját kellett hazaszállítani. A múlt hét derekán a legmagasabb készültségi fokozatba helyezték a térségben állomásozó amerikai haderőket.
Logikus lett volna, hogy az elnökválasztás finisében, amikor – mint az amerikaiak fogalmaznak – “a világ legnagyobb hatalmú emberét” választják meg, mindez tükröződik a vita arányaiban. Nem így történt. Egyetlen húzásra szánta rá magát a Bush-csapat: bejelentették, hogy győzelmük esetén visszavonják a Balkánon, Boszniában és Koszovóban állomásozó amerikai békefenntartó erőket, mert ezt a régiót “Európa kompetenciájába tartozónak” tekintik. Ez zavart keltett a brüsszeli NATO-központban és válaszra ingerelte Gore-t. A Bush-akció mégis csupán epizód maradt. A két jelölt ugyanis abban egyetért, hogy az érdekek rangsorában a Balkánt megelőzi a Közel-Kelet, hiszen ott a válság továbbgördülése az egész Nyugat olajellátását fenyegetné, mint annak idején az Öböl-háború küszöbén.
Az igazi vita e drámai mozgás ellenére továbbra is gazdasági és szociális kérdések körül kristályosodott ki. Az első helyet az adócsökkentés arányai körüli nézetkülönbség foglalta el, mert ez pénzügyi hatásai mellett a két jelölt társadalmi orientációját is érintette.
Bush tíz év alatt háromszorta nagyobb adócsökkentést ígér, mint ellenfele, mégpedig úgy, hogy a legmesszebbmenő kedvezmények a legnagyobb adófizetőknek, tehát a lakosság leggazdagabb egy százalékának jutnának. Gore szerényebb adócsökkentési terve viszont elsősorban a legszélesebb értelemben vett középrétegek helyzetén javítana. Azzal támadja Bush adócsökkentési tervét, hogy az a bizonyos egy százaléknyi gazdag több pénzt kapna, mint amennyit Bush együttesen költene oktatásra, egészségügyre és védelemre.
A másik nagy vitapont egy tízmilliókat érintő “részletkérdés”, a vényköteles gyógyszerek ára. Az amerikai egészségügy igazi nagy problémáját – azt, hogy több mint 40 millió embernek továbbra sincs egészségügyi biztosítása – mindkét jelölt elkerüli, mert az rövid távon megoldhatatlannak tűnik. Gore azonban legalább azt ígéri, hogy az állam minden esztendőben kifizetné (5 ezer dollárig) a biztosítottak gyógyszerszámlájának a felét. Ezen összeghatár felett, tehát a legsúlyosabb betegek esetében az egész gyógyszerköltséget megtérítenék. A harmadik nagy vitatéma az oktatás. Bush erre tíz év alatt 48 milliárd dollárral szánna többet az eddiginél, Gore viszont 115 milliárddal.
Ezek a viták jelzik, hogy meglehetősen mély szakadék van a két pályázó világképe között. Európai definícióval Gore szociális érzékenységű liberális, “majdnem szociáldemokrata”, míg Bush az üzlet és a verseny szinte korlátlan szabadságát hirdető tipikus amerikai konzervatív. Ez már matematikailag is Gore oldalára billentené az esélyek mérlegét, nem beszélve arról a különbségről, amely szellemi színvonalban és a tények mély ismeretében mutatkozik Gore javára. A végső hajrá kezdetén mégis Bush esélyeit vélik valamivel jobbnak, vagy arról beszélnek, hogy évtizedek óta a legszorosabb versenyre lehet számítani és a végeredmény szinte megjósolhatatlan.
NE LEGYEN TÚL OKOS. Sokatmondó az, ahogyan ezt a jelenséget a Newsweek magyarázza a választás előtti utolsó számában. A végső, harmadik televíziós vitát elemezvén azt írja, hogy Gore “úgy járkált a színpadon, mint egy doktori diplomával rendelkező oroszlán, Bush pedig csak mosolygott és megpróbált válaszolni. Mégis az ő népszerűsége emelkedett, mert az amerikaiak sohasem viselték el, ha valaki részletekbe menően tud mindent. Ezt pedig Bushról aligha lehet elmondani.”
A maga intellektuális módján a Financial Times is valami hasonlót sejtetett, amikor a Bush-Gore párbajról szóló vezércikkének ezt a címet adta: “Az ördög a részletek hiányában bújik meg”. –
