Dánia, a makulátlan demokrácia, a legalacsoinyabb korrupciós ráta, a skandináv jóléti modell mintaországa, szenvedélyektől dúltan és valójában kettéhasadva élte meg a múlt heti népszavazást. Arról kellett döntenie, hogy európai uniós (EU) tagállamként csatlakozik-e tizenharmadikként az euró-övezethez. Végül a vártnál nagyobb, több mint 53 százalékos többséggel nemet mondott.
Szűk közgazdasági értelemben a tét nem volt nagy. Korábban a dán korona a német márkához kötődött. Az unió euró-határozata után ez automatikusan átváltozott euró-kötöttséggé. Elméletileg jogosnak látszott hát a Financial Times megjegyzése a voksolás küszöbén: “Szinte ironikus, hogy ilyen figyelmet kelt a habozó dánok döntése. Hiszen Dánia alig 2 százalékát adja az euró-zóna termelésének. Sőt, kétszeresen ironikus, miután a ťnemŤ győzelme legkevésbé éppen a dánok életére lenne hatással.”
KISÁLLAMI TUDAT. A dánok véleményének alakulását azonban elsősorban nem pénzügyi, gazdasági meggondolások formálták. Már az Ausztria elleni szankciók felfüggesztését ajánló jelentés villámgyors, azonnali végrehajtását is részben a közelgő dán népszavazással magyarázták. Dánia ellenezte az Ausztria elleni szankciókat, persze nem azért, mintha rokonszenvet táplált volna a “bécsi modell” vagy éppen Haider hatalomba emelése iránt. A dán elutasításnak az volt a magyarázata, amit az európai “kisállami tudat” erősödésének lehet nevezni. Az a gyanú, hogy az uniós bürokrácia nem tartja megfelelő tiszteletben a kisállamok szuverenitását és szankciókkal sújt olyan politikai lépéseket, amelyeket a “nagyok” esetében (lásd: Olaszország) eltűr. Ez volt a “nem” híveinek talán leghatásosabb érve, amit párosítottak azzal, hogy az “igen” – tehát Dánia csatlakozása az euró-övezethez – növelné a brüsszeli bürokrácia befolyását, lépést jelentene egy “európai szuperállam” felé és veszélyeztetné az uniós átlagnál jóval nagyvonalúbb dán jóléti államot.
A “nem” győzelmének komoly nemzetközi következményei lehetnek. Csökkenti annak a valószínűségét, hogy két másik fontos kívülálló, Svédország és Nagy-Britannia viszonylag gyorsan csatlakozik az euró-zónához. Arra bátorítja Svédországot, hogy késleltesse a maga népszavazását, s még a 2002-ben esedékes parlamenti választások után is viszonylag hosszú ideig lebegtesse döntését. Ami a briteket illeti, ott a nagyságrendi különbségek miatt a hatás kisebb ugyan, de a “nem” dániai győzelme ott is megerősíti a tory párt egyre határozottabb euró-ellenességét. S miután az ösztönös brit “szigetreflex” miatt a közvéleményben is meglehetősen erős az ellenszenv az integráció további mélyítésével szemben, ez komoly gondokat okozhat a munkáspárti Blair-kormánynak.
A dán “nem” hatására kialakulhat egy olyan helyzet, hogy három fontos (és gazdag) ország tartósan kívül marad az euró-övezeten. Ez pedig az EU keleti kiterjesztésének akadozó folyamatát is tovább késleltetheti.
Az unióban pénzügyi kulcsszerepet játszó német Bundesbank igazgatótanácsának két tagja is foglalkozott ezzel az összefüggéssel. Hans Recker például úgy véli: veszélyes, ha az euró-övezet nem a gazdag, pénzügyileg stabil és fegyelmezett Észak-Európa, hanem a szegény és gazdaságilag ingatagabb Kelet irányába terjeszkedne. Elkerülhetetlen, hogy ebben az esetben az EU újra felülvizsgálja a keleti bővités ütemter- vét. (Recker egyébként az EU-tag Görögország politikailag már eldöntött csatlakozását is el akarta halasztatni. Azzal érvelt, hogy Athén nem tudja tartósan teljesíteni az euró-zóna költségvetési és inflációs követelményeit. Javaslatát politikai okokból nem vették figyelembe és így válhat Görögország januártól az övezet tizenkettedik tagjává.)
KÜLÖN FELTÉTELEK? A Bundesbank igazgatótanácsának egy másik tagja, Franz-Christoph Zeitler egyenesen azt javasolta, hogy az EU-felvételre várók “első csapatának” tagjai (így Magyarország) számára belépésük után külön feltételrendszer teljesítéséhez kössék az euró-zónához történő csatlakozást. Így elsődlegesnek tartotta, hogy ahhoz előbb el kell érniük az unió átlagos egy főre jutó GDP-jének 70 százalékát.
Sokak számára úgy tűnhet, hogy a dán “nem” előtörténete, a szavazás előtti vita valamilyen határozatképtelenség jele. Jorgen Christensen, a központi bank vezető közgazdásza például úgy fogalmazott, hogy honfitársai mindig ingadoztak, mert “olyanok vagyunk, mint Hamlet.” Másról lehet szó. Dánia az egyetlen tagállam, amely visszatérően (eddig hatszor) népszavazást tartott uniós kapcsolatairól. Ez gesztus egy különösen fejlett politikai elit részéről, amely önként lemond arról, hogy országos jelentőségű döntéseket hozzon “az emberek” megkérdezése nélkül. –
