Marx György, a nemzetközi hírű atomfiizikus, A marslakók érkezése című módfelett érdekes könyvében arra a különleges feladatra vállalkozott, hogy feltérképezze a Nyugatra került magyar tehetségek sorsát, fogadtatását és bemutassa legtöbbjük izgalmakban bővelkedő élettörténetét. Arra törekedett, hogy elmondja – és bizonyítsa – “a Magyarországról elindult marslakók formálták a 20. század történelmét – és a magyar történelem formálta őket”. A marslakók elnevezés egyébként a második világháború idején Los Alamosban keletkezett legendán alapult. E szerint a század első felében marslakók szivárogtak a világ legjobb egyetemeire magyar emigránsok álcájában. Azon buktak le, hogy egyetlen földi nyelvet sem tudtak akcentus nélkül beszélni.
A NAGY GENERÁCIÓ. A mesét továbbszőve Szilárd Leó úgy vélte: “A marsi űrhajó 1900 táján szállt le Budapesten, majd nemsokára elrepült, de túlsúlyától szabadulandó, itt hagyta kevésbé tehetséges utasait.” Közéjük tartoztak a “nagy generáció” tagjai, olyan különleges tehetségek, mint Lánczos Kornél, Szilárd Leó, Békesy György, Káldor Miklós, Bay Zoltán, Gábor Dénes, Wigner Jenő, Neumann János, Koestler Artur, Balogh Tamás, Goldmark Péter Károly, André Kostolanyi, Kürti Miklós, Teller Ede, Polányi Mihály, Szent-Györgyi Albert. És még sokan, akikről e könyvben sok szó esik. Aki pedig kedveli az izgalmas történeteket, olvassa el: milyen szerepük volt a “magyar marslakóknak” az atombomba előállításában, a számítógépek feltalálásában, avagy a holdutazások előkészítésében.
Büszkeség dagaszthatja tehát a mellünket e könyv 20 főszereplőjének regénybe illő részletes élettörténetét olvasva, nem is szólva a félszáz magyar gyökerű hírneves tudós és kutató legfőbb adatait tartalmazó Marslakók lexikonáról. Szép statisztikák készíthetők belőle: hány közülük a Nobel-díjas, az angol főrend, a francia becsületrend lovagja, és nem utolsósorban a legkülönbözőbb és legmegbecsültebb tudományos és egyetemi díjak és kitüntetések tulajdonosa. Magától adódik a kérdés: mi is lehet e marslakók sikereinek titka?
A talány megfejtését a 20. századi magyar történelem rejti. A kulcsszó: a túlélés. Neumann János mondta: “Közép-Európában (… ) bizonytalanságban volt az egyén. Szokatlant kellett tenni, hogy túléljünk.” Másik vélemény szerint “e generációnak túl sok jutott ki a történelemből”. Továbbá: “a kihívások kihozzák a tehetséget. Mármint abból, aki kibírja”. Marx György a “rejtélynek” más vetületét hangsúlyozza. E szerint az Angliában vagy Amerikában történelmi pályát befutott tudósok szülőföldjükről a középiskolában tanultakat vitték magukkal az idegen világba, mint a népmesében az édesanya hamuban sült pogácsáját. A legnagyobb elismerés illeti ezért a kicsiny Magyarország (akkori) középiskolai rendszerét. Érvényes ez a Fasori Evangélikus Gimnáziumra éppen úgy, mint a Piaristákra, Cisztercitákra, Reformátusokra, a Berzsenyire, avagy a Mintagimnáziumra. Bizonyosan itt alakult ki az a szemléletmódjuk, hogy “gátlástalanul meg akarták váltani a világot”, továbbá nem tisztelték a diszciplináris határokat. Jó néhányukról meg sem mondható, hogy valójában vegyészmérnökök vagy matematikusok, fizikusok, biológusok, filozófusok.
Mindezek után megkerülhetetlen a kérdés: miért is hagyták el a marslakók szülőhazájukat, amelyhez később is sok szállal kötődtek? A választ ismét csak a magyar történelem adhatja meg, amely nem volt mindig kegyes hozzájuk. A két világháború között külföldre távozottak jelentős hányada zsidó származású volt. Ők – okkal és joggal – baljós jelnek tekintették a numerus clausust (1920.), az erősödő antiszemitizmust, a náci befolyást, a zsidótörvényeket. Mentek, amíg lehetett és ezzel életüket is mentették. Persze sokan mások is szemben álltak a jobboldali rezsimmel vagy más megfontolásukból az emigrációt választották. Sajnos az exodus a háború után is folytatódott: az “osztályidegenek”, a kommunista elnyomástól szenvedők, az 1956-os forradalom utáni megtorlástól rettegők, és mások is – a szabadságot választották. Meglehetősen hosszú idő telt el, amíg a “hazaáruló disszidensekből” megbecsült “idegenbe szakadt hazánkfiai” lettek. De ez is eljött.
SZŰK PÁLYA. Marx György kiváló könyve jó alkalom, hogy eltűnődjünk rajta: a búcsúzó 20. század hazai történelmének gyászos fordulatai mekkora veszteséget okoztak országunknak azzal, hogy számos alkotóképes tudósát menekülésre késztették. Persze az is igaz, hogy a marslakók itt nem tudtak volna világraszóló eredményeket elérni, mivel tudásuk, képességeik kifejtésére szűk a pálya és a tér. Jól jártak tehát maguk a tudósok, de eredményeik igazi haszonélvezője voltaképpen az egész emberiség. Legalábbis erre a következtetésre juthatunk e minden elismerést megérdemlő munkát olvasván. Befejezésül álljon itt Marx György időszerű kérdése: “Végzet-e, hogy lángelméjű gyermekeit ne értse meg a magyar társadalom, hogy csak messze földön leljenek megértést és bátorítást?” Válasz nincs. –
