ÖSSZEHASONLÍTHATATLANUL. Aki ma Magyarországon arra kíváncsi, hogy a nyugdíjpénztára miként teljesített az előző évben, és főleg, hogy a többiekhez képest jobban vagy rosszabbul sáfárkodott-e a pénzével, szinte reménytelen helyzetben van. Bármerre néz, sűrű ködöt lát. A pénztárak ugyanis bonyolult és nem biztos, hogy valóban egységes módszertan alapján közlik előző évi hozameredményeiket, ráadásul az sem derül ki, hogy melyik fajta hozamrátát adják meg a négy lehetőség közül, ami pedig lehetetlenné teszi az igazi összehasonlítást. Ha tehát a pénztártag valamilyen hozamadatot hall, legjobban akkor jár el, ha rögvest vissza is kérdez, hogy konkrétan miről van szó. Merthogy hozamból például van bruttó és nettó – és ez még csak a kezdet…
BRUTTÓ ÉS NETTÓ HOZAM. A bruttó hozam azt az eredményt fejezi ki, amekkorát a pénztár a befolyt tagdíjak befektetéséből összesen elér, a leendő nyugdíjas azonban csak a vagyonkezelési költségeken túli, nettó hozamból profitál. A pénztárak általában ezt a kétfajta hozamadatot publikálják egyrészt az összes befizetésre vetítve, másrészt a fedezeti tartalékhoz viszonyítva, vagyis a különböző levonások után az egyéni számlákon fennmaradó részre. Ezek után nem csoda, ha a pénztárak leginkább az előnyösebben hangzó bruttó és nem a nettó hozamot közlik (lásd a mellékelt táblázatot – amelybe azonban csak azon a magánnyugdíjpénztárak adatai kerültek be, amelyek a Pénzügyi Közlönyben már publikálták a hozameredményeiket). A leghasznosabb persze az lenne, ha a pénztárak közzétennék az egyéni számlákon ténylegesen jóváírt hozamot, de erre még várni kell.
VISZONYÍTÁSI PROBLÉMÁK. A neheze persze csak az adatok értelmezése után jön, mert a szegény pénztártagnak ki kellene találnia, hogy mihez is viszonyítsa a hozamot. Alaphelyzetben a reálhozam kiszámításához megteszi az előző évi átlagos fogyasztói inflációs adat (tavaly ez pontosan 10 százalék volt), de befektetői szemmel inkább az az irányadó, hogy máshol ugyanez a pénz hogyan kamatozott volna, még akkor is, ha éppen a kötelező nyugdíjpénztárba befizetett összeg gyakorlatilag nem kamatozhatott volna másutt. Ezeket az adatokat leginkább az éves államkötvényindexhez szokás mérni, melynek tavalyi értéke 18,6 százalék volt.
KIVÁRÁS. Mindent összevetve tehát a legjobb tanács, ha – legalábbis a pénztárak működésének első néhány évében, amíg gyakorlatilag nincs hozamverseny – ezeket az adatokat mindenki érdekes adaléknak tekinti, és kivárja, amíg egyrészt már több év eredménye is rendelkezésre áll, másrészt talán egységesedik és egyszerűsödik a hozamszámítási és közzétételi rendszer.
