Túl kevés ahhoz, hogy ne tartsanak kisstílűnek, ahhoz viszont túl sok, hogy ne irigyeljenek – határolja be a feltaláló azt az összeget, amelyért a TVK rendelkezésére bocsátotta újítását, a világ összes műanyaghulladékának újrahasznosítását lehetővé tévő Syntumen-technológiát.
A kutató csaknem húsz évig volt a MTA Természettudományi Kutatólaboratóriumainak igazgatója, fő szakterülete már ekkor is a műanyagok degradációja; ez nagydoktori disszertációjának témája is. Mindez jelzi: a Syntumen-sztori nem ma kezdődött és nem a puszta szerencsének köszönhető. A szakma nemzetközi klubjában is aktív vegyész megjárta a Szovjetunió, Európa és az Egyesült Államok kutatóintézeteit, de két hétnél tovább sohasem volt külföldön. “A lányom szerint olyan vagyok, mint egy egér, amelyik csak a saját lyukában érzi jól magát. De hát az MTA munkafeltételeivel mindig elégedett voltam, azoknál jobbat Amerikában sem találtam volna.”
Kutatómunkája során a műanyag-újrahasznosításon kívül a környezetvédelemhez kapcsolódó más témákkal is foglalkozik, állandóan keresi, mikor bukkan gyakorlati jelentőséggel is kecsegtető eredményre. Ilyen például a korábban kidolgozott, már ipari méretekben alkalmazott csatornatisztítási eljárás, amelyet sokkal inkább teammunkának tekint, mint a legnagyobb visszhangot kiváltó, egyedül jegyzett találmányát. És bár a Syntumen további sorsa fölött mostantól szakértő menedzserek bábáskodnak, Nemcsek Tibor, a TVK Rt. környezettechnológiai igazgatója úgy tudja, a feltaláló saját életét is jól menedzseli, “erről az szabadalom tanúskodik, amelyen a neve szerepel” – mondja. S az ötletszériának valószínűleg nincs még vége, mert – ahogy Mokrai Attila, a találmány hasznosítására létrehozott Ecocenter Kft. műszaki vezetője jellemzi Székelyt – “ő az a típus aki beugrik úgy a medencébe, hogy nem nézi meg, van-e benne víz”.
A TVK-val a kutatónak szerencséje volt. Alig három éve kopogtatott először a vállalat ajtaján: érdekli-e a magyar vegyipari óriást az univerzális műanyag-újrafeldolgozó technológia, amellyel a vegyes összetételű szemétből az útépítésben fölhasználható bitumenmodifikáló, illetve azt helyettesíthető anyagot lehet előállítani. Igenlő választ kapott, s mivel már az első számítások után kiderült, hogy nem termelődik a világon annyi műanyag, amennyit az aszfaltgyártás ne volna képes fölszívni, vagyis a piac felvevőképessége határtalan, az is egyértelművé vált, hogy a Syntumen jó üzletnek ígérkezik. “Nem feltétlenül és nem minden esetben igaz, hogy Magyarországon nem lehet realizálni innovációt, vagy ha mégis, akkor az olyan lassan megy, hogy előbb hal meg a feltaláló” – mondja Székely Tamás. Fontos megemlíteni az időzítés szerepét is: Kelet-Európa legnagyobb petrolkémiai cége napjainkban éppen környezetipari üzletág kifejlesztésén fáradozik, amely a vezetés szerint nem egyszerűen divat, hanem komoly profitot ígérő lehetőség.
A lehetőség azonban a sikerhez kevés, sőt, a világon egyedülálló módszer kiagyalása sem garancia a piaci elismerésre; Tóth Sándor vegyészmérnök, az Állami Közúti Műszaki és Információs Közhasznú Társaság főosztályvezetője szerint ehhez a gyártástechnológia bevezetése szükséges. “Ez pedig olyan szakmai érdem, amelyre nem sokan képesek” – emeli ki a feltaláló organizátori erényeit a minisztériumi háttérintézmény munkatársa.
Székely a Syntumen know-how csomagjának – általa inkább csak elfogadható, mint jó üzletnek tekintett – értékesítése után nem vonult vissza: kutatókat toborzott, új célokat tűzött ki és tavaly nyárra megszervezte a TVK kutatóközpontját, amely a maga nemében Magyarországon egyedülálló az innovációs műhelyek között. “Hogy egy iparág saját kutatóhellyel rendelkezzen, arra utoljára a szocialista világban volt példa, a TVK ezzel óriási lépést tett a fejlődés irányába” – mondja a központ igazgatójának kinevezett vegyész, aki szerint külön figyelmet érdemel, hogy az egyedi fejlesztések centruma nem külföldön, nem is Budapesten, hanem Tiszaújvárosban van. “Nem mintha hinnék abban, hogy a magyar szellemi potenciál valami csoda volna, de biztos, hogy jobb, mint az átlag. Azt kell fölhasználnunk, amink van, úgyhogy meggyőződésem, hogy a TVK a jövőben szenzációkat fog produkálni.” Hogy konkrétan milyen témákon dolgoznak, egyelőre üzleti titok, annyit azonban elárul: a műanyaggyártás során kulcsfontosságú kémiai folyamatot, a polimerizációt elősegítő katalizátorokkal kísérleteznek, amelyekből néhány biztosan világsiker lesz.
A feltaláló jelenleg budai, második kerületi házában feleségével él, Tiszaújvárosba hetente utazik. A munkát sohasem tekintette kedvtelésnek. “Aki azt mondja, neki a szakmája a hobbija, az jobb, ha azt mondja, hogy nincs hobbija. Nekem azonban minden hobbi, ami nem a szakma.” Ez utóbbiakra pedig a kétlaki élet mellett is jut ideje: szentendrei kis háza kertjében gyümölcsfákat nevel, továbbá zenét hallgat – Palestrinától Sosztakovicsig mindent.
SZÉKELY TAMÁS hetvenkét éves, okleveles vegyész, nős, lánya Londonban él. A kémiai tudományok kandidátusa, akadémiai doktor.
1976-tól egyetemi tanár. 1973-tól az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetének munkatársa.
1976-tól 1995-ig a MTA Természettudományi Kutatólaboratóriumok és az MTA Szerves Kémiai Kutatólaboratóriumok igazgatója.
1997-től a TVK-Ecocenter Kft. kutatási igazgatója, a céget a TVK kifejezetten a Székely Tamás által kidolgozott műanyaghulladék-hasznosítási technológia kiaknázására hozta létre, a vegyipari óriás félmilliárd forintot fektetett be a vállalkozásba.
1999-től a TVK Rt. Kutató Központjának tudományos vezetője.
