Bankszakemberként kezdte karrierjét az azóta marketingessé vált Kallós András. Friss diplomásként a Magyar Külkereskedelmi Bankba ment dolgozni: úgy látta, a pénzügyi az egyetlen szektor, amely nyugati stílusban fog fejlődni. Több mint négy évet töltött ott, s nem is kívánkozott el, ám egy üzleti vacsorán egy holland úriember mellé keveredett. Hosszú, munkás hét állt mögötte, s valószínűleg panaszkodott. Pár nap múlva az illető felhívta, hogy ismerőse marketingmunkatársat keres. „Ez az, amihez nem értek” – hangzott a válasz, ám a Heineken által privatizált Komáromi Sörgyár holland ügyvezetője éppen azt akarta, hogy a cég maga képezhesse ki marketingesét. Másfél hónapos győzködés és ismerősökkel való konzultáció után Kallós igent mondott, s nem bánta meg. Éppen fordítva történt, amikor egy fejvadász addig erősködött, hogy átment a Johnson & Johnsonhoz. Akkoriban népszerű lett fogyasztói termékeket „orvosi javaslatokkal” reklámozni, s neki kellett a különböző orvosi társaságokkal tárgyalnia. „Azért húzódoztam olyan sokáig, mert éreztem, nem fogom szeretni ezt a munkát. Hiba volt, hogy hagytam rábeszélni magam. Azóta tudom, hogy amit az ember nem szeretne igazán, azt kár erőltetni” – emlékszik. Kilenc hónapig bírta ott, majd egy másik fejvadász a Coca-Colához vitte. Valójában egy kolléganőjét keresték meg, s kérték, ajánljon másokat is, ugyanis akkor építették fel a céget és sok szakemberre volt szükségük. A kolléganő tudta, hogy Kallós nem boldog az akkori helyén, hát javasolta őt is. „Gyerekkoromtól Cola-őrült vagyok” – érzékelteti Kallós, milyen változást jelentett ez az életében. Ráadásul ez a cég valóságos marketingegyetem, rengeteget tanult, s szépen haladt is előre. „A Coca-Cola házon belül vadássza a fejeket, s ha az ember jól építi a kapcsolatait, hamar felfigyelnek rá. Tudni kell, mi a vezetőség számára fontos stratégiai kérdés, s meg kell találni házon belül azokat a projekteket, amelyek ebbe bekapcsolódhatnak, majd ezt őrülten kell kommunikálni mindenkinek. Jó felvetéseket kell tenni, kikérni a vezetők tanácsát, s jelezni, hogy az ember nemzetközi karriert akar” – ismerteti módszerét, amely olyannyira bevált, hogy felajánlották neki, menjen ki Sidneybe, az olimpiai kommunikáció előkészítésén dolgozni. Örömmel ráállt, majd két nappal az indulás előtt magánéleti okokból lemondta a dolgot. „Akivel menni szerettem volna, az maradni akart” – magyarázza. Pár hét múlva kilépett a cégtől, érezte, nem lenne helyes maradnia. Arra akart koncentrálni, amit ő szeretne, s nem arra, amit a cég. Körülnézett állás után, s mivel régi vágya volt reklámcégnél dolgozni, több ügynökséget, de termelő vállalatokat is megkeresett, s mindenütt felvették volna. Mindenütt elmondta, miért lépett ki, s a referenciái között megnevezte volt főnökét is. Végül egy volt coca-colás kollégája szólt a Universal Musicnál, ahol már korábban is ismerték, s megörültek annak, hogy szabad, neki pedig minden szempontból megfelelt az ajánlat. Egy hónapig sem volt állás nélkül. Úgy látja, a szakmai múltja miatt volt kelendő, valamint azért, mert mindig mindenkinek igyekezett a legjobb arcát mutatni, szem előtt tartva, hogy mindenki partner, s nem lehet tudni, mikor lesz szükség a kapcsolatra. –
