Gazdaság

KOPOGTAT AZ ÚJ GAZDASÁG – HegymeNet

Az Elender több társaságra bontása, az ágazat cégeinek tempós fejlődése azt jelzi: életképes, sőt egyre nagyobb iramban fejlődik a hazai internetes biznisz.

Nálunk is megmozgatják a befektetők fanitáziáját az először az óceán túlsó partján felhangzott varázsszavak – úgymint internet, e-business, B2B -, s mind több tőke érkezik a fejlett világból “szerencsét próbálni” a potenciálját tekintve apró magyar piacra. A nagybefektetők igyekezete az örök kétkedők aggályai ellenére indokoltnak is tűnik. A jelek szerint ugyanis négy-öt év alatt nem csak a tengerentúlon, hanem idehaza is igen gyorsan felnőtté válnak a “garázsokból induló” internetes szolgáltató társaságok, így nincs idő a tétlenkedésre. Miként a netes cégek vezetői mondják, öles lépteiket a gyorsan növekvő piac indokolja.

KÜLÖN UTAKON. Jó példa a villámgyors felcseperedésre a minap magát önkéntesen feldaraboló Elender, amelyet tavaly ősszel vásárolt meg a PSINet. A nemzetközi szolgáltató csoporthoz tartozó társaság a múlt hét keddjén jelentette be, hogy üzleti és magánügyfeleit ezentúl nálunk is külön cégeken keresztül szolgálja ki. A bevezetett nevet viselő Elender helyett pedig megalakul a PSINet Magyarország, illetve az Inter.Net nevű társaság. Az előbbi az üzleti, az utóbbi pedig a modemes, úgynevezett dial up (azaz jellemzően otthoni) ügyfelekre koncentrál majd, de mindkettő az Elender jogutódja lesz, igaz immár a PSINet sokkal gyorsabb internet elérési szolgáltatását kínálva. Emellett még egy PSINet-cég kezdi meg működését, várhatóan már egy-két héten belül. Ez világhálós megoldásokat, elsősorban elektronikus kereskedelemhez szükséges szolgáltatásokat kínál majd. (A legnagyobbak után éppen mostanában érkeznek százszámra a közepes vállalkozások megrendelései; ezek is szeretnének megjelenni, bemutatkozni a világhálón, igaz az e-kereskedelemre ma még kevesen vállalkoznak.)

A világszerte 28 országban működő, 1,4 millió egyéni és 91 ezer üzleti ügyfelet kiszolgáló PSINet elnök-vezérigazgatója, Pete Wills elmondta: anyavállalati szinten is szétválasztották az egyéni és az üzleti ügyfeleket. A magánemberekkel foglalkozó szolgáltatót a tervek szerint a Nasdaq-ra is bevezetnék – legkorábban a jövő év első felében -, miközben a PSINet papírjai már jelen vannak a meghatározó technológiai piacon. Pete Wills szerint a PSINet további 20-25 millió dollárt kíván befektetni Magyarországon, ám ehhez az szükséges, hogy Budapesten is kiépüljön az optikai hálózat.

PARADIGMAVÁLTÁS. A korszerű hálózat kialakítására még várni kell, ám a PSINet szlogenje szerint a múlt héten “elérkezett az internet Magyarországra”. Az Elender-PSINet szerverközpontja ugyanis új, a réginél nyolcszor gyorsabb internetkapcsolatot biztosító vonalakkal gazdagodott. Ez annyit jelent, hogy az itteni PSINet szerverek (mind az üzleti, mind a magánfelhasználóké) már nem egy külföldi szerver közvetítésével jutnak ki a világhálóra, hanem “közvetlenül a sztrádára” érkeznek az adatok, ami az első ilyen, 34 megabit/másodperces sávszélességű kapcsolat hazánk és a világháló között.

“Két-három év lemaradása lehet Magyarországnak az internethasználatban, két év múlva pedig már itt is a cégek négyötöde fog egymással netes tranzakciókat lebonyolítani” – válaszolta kérdésünkre Pete Wills. A vezető úgy látja, nálunk előbb a B2B (vállalatok közötti) kommunikáció kora köszönt be. Ahhoz pedig, hogy a B2C, azaz az elektronikus kereskedelem is teret hódítson, hozzávetőleg három-négy esztendő kell.

Harry G. Hobbs, a PSINet Europe elnöke szerint az öreg kontinens legtöbb államához hasonlóan Magyarországon is szinte kizárólag a drága telefontarifák hátráltatják az internet térnyerését. Álláspontja szerint minden internetszolgáltatónak és a fogyasztóknak is nyomást kell gyakorolniuk a meghatározó telefoncégre, jelen esetben a Matávra, hogy a szerverek és a számítógépek közötti, telefonos adatátvitel is olcsóbb legyen.

Szintén a cégek fejlődését mutatja, hogy a jogilag különvált Inter.Nethez heteken belül önálló menedzsert jelölnek ki. Kóka János, az Elender vezetője pedig a helyén marad, a PSINet magyarországi vállalkozásainak vezetője lesz. Kóka elmondása szerint egyébiránt cégüknek ma 35 ezer egyéni, és 400 üzleti előfizetője van. Ez utóbbi az üzleti piac mintegy harmadát adja, minthogy országosan 1200-1400 szereplősre becsülik a vállalati megrendelők számát. Ez a 400 nagy ügyfél adta az Elender tavalyi 3,4 milliárd forintos árbevételének mintegy 70 százalékát. Természetesen a magánfelhasználói üzlet is növekszik, Kóka szerint a “régi” Elender-cégek Magyarországon hozzávetőleg 80-100 százalékkal növelik majd árbevételüket az idén. Igaz, a magyar vezető szerint az Elender bevétele és nyeresége teljes mértékben beleolvad majd az anyacég konszolidált adataiba, így a hazai számokat nehéz lesz pontosan elkülöníteni.

A TŐKE JÓTÉKONY HATÁSA. Hasonló folyamatok mennek végbe más meghatározó internetes cégeknél is. A Telnet Rt.-nél például szintén nagyarányú fejlesztések zajlanak, miután tavasszal a Central European Internet Investment Fund (CEIIF), az Eclipse és a Danubius Net Investors összesen 547 millió forint értékben emelt tőkét a szolgáltatóban (ebből 123,5 millió forint készpénzben érkezik). Nemes Dániel, a Telnet Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta: a tavaly még csupán 20-25 munkatárssal dolgozó vállalkozás az év végére 100 fő feletti létszámmal működik majd. A hat üzletágra koncentráló internetes társaságnál a régóta meglévő tevékenységi köröket önálló divíziókba szervezték. A Telnetnél nemrégiben vált külön egy úgynevezett content management üzletág, amelynek egyedüli feladata, hogy a hozzáférés-szolgáltató, a biztonságtechnikai, a webes fejlesztési, valamint az online marketing üzletág működését összehangolja, ezek termékeit lényegében együttesen értékesítse. Emellett természetesen a Telnet is foglalkozik tartalomszolgáltatással, sőt, az első három szereplő között van ezen a piacon.

A tartalomszolgáltatásban és az online marketingben előkelő helyet kivívó Telnetnél a piaci folyamatokra nem panaszkodnak: üzleti terveiket szinte hónapról hónapra felfelé kell módosítaniuk. Ez a társaság korábbi “magános” tulajdonosai számára is örömteli, hiszen az említett tőkeemelésnél mindössze 0,5 százalékos részvénycsomagjuk maradt, ám az értékesítési konstrukció lényege, hogy a cég megfelelő teljesítménye esetén a részvények mintegy háromnegyedét visszavásárolhatják a következő másfél-két évben. Az új befektetők ugyanis így látták biztosítottnak az igen kockázatos “iparágba” fektetni pénzüket. Nemes Dániel, a vállalat huszonéves ügyvezető igazgatója szerint azonban elképzelhető, hogy ősszel újra kell gondolni a szerződést, hiszen az exponenciálisan növekvő internetes üzletbe akár hónapokon belül ismét új befektetők bevonása válhat szükségessé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik