Gazdaság

Családos időzsonglőr

Philippa Reid taxival közlekedik és útközben dolgozik: a laptopján elolvassa az e-mailjeit s közben lehallgatja a telefonüzeneteit is. “Az emberek szeretnek locsogni. Amíg a lényegtelen közléseket hallgatom, megválaszolom a leveleket. Ugyanezért kedvelem a konferenciahívásos megbeszéléseket is: nem tűnik fel, hogy közben használom a laptopot” – mondja. A taxizás a családi élet tartalmasabbá tételére is alkalmas: reggelente így viszi a lányát iskolába, s a húszperces úton nyugodtan beszélgethetnek. Philippa Reidnek négy gyermeke van, a rájuk fordított időt ugyanúgy és ugyanabban a naptárban tervezi, mint az üzleti tárgyalásokat. A titkárnője is tudja, mikor van együtt a család, ezekre az időpontokra nem iktat be hivatalos programot. Philippa Reid minden nap a családjával reggelizik. A hétvége kevés kivételtől eltekintve szabad, s hét közben két estét általában együtt tudnak tölteni. “Ha tudom, hogy hétkor haza kell mennem, fél hat körül rendkívül hatékonnyá válik a munkám, mindent nagyon gyorsan elintézek” – árulja el. Hasonlóan, amikor a következő hónapban sokat utazik külföldre, előtte több időt tölt a gyerekekkel, hogy jobban viseljék a távollétet. Abban a ritka esetben, amikor otthon dolgozik, hagyja, hogy a gyerekek megszakítsák a munkáját. Ekkor kiesik ugyan a gondolatmenetből – ami a szakértők szerint helytelen -, ám ha öt percre a gyerekének szenteli magát, az megnyugszik, s ez többet ér, mint a munka szempontjából elvesztegetett idő.

Philippa Reid nem hiszi, hogy mindig fel lehet állítani fontossági sorrendet a különböző célok között. “Olyan ez, mint amikor egy bűvész hat tányért egyensúlyoz botok tetején. Egyik sem eshet le.” A munkája is elsősorban embereket jelent számára, a kollégáit és az ügyfeleit érzi fontosak. Azok a célok sem idegenek számára, amelyeket “készen kap” az Andersen Consultingtól (AC), van rájuk befolyása, például nélküle nem lehet meghatározni, mennyivel kell növekednie az árbevételnek. Mint mondja, a kollégáinak is van módjuk – persze kevesbé, mint neki – alakítani a saját munkájuk során elérendő célokat. Az AC mindenesetre nem diktatórikus szervezet, bizonyos határok között mindenki a személyiségéhez közelebb álló feladatokat végezheti, már csak azért is, mert így hatékonyabban tud dolgozni. –

az Andersen Consulting ügyvezető igazgatója

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik