Főzni rendkívül festői. Maga a konyha is lehet festői. Ha mondjuk nem az utolsó fázisra, a mosogatásra gondolok, hanem az előkészületekre, a nyersanyagok odakészítésére. (Nyersanyag? Micsoda iparian prózai kifejezés a felajzó sokszínűségre, mely a gusztusos húsok, zöldségek, fűszerek, miegyebek tarka együttesében manifesztálódik). Aztán gondolok mindenféle szeletelésre, hámozásra, kevergetésre-kavargatásra, az edények csodásan sistergő és gőzölgő boszorkánykonyhájára. És a megszülető alkotásra persze, tálban és tányérban.
A konyha: megszentelt hely. Már csak a tűz miatt is, az emberiség isteni jótevője, Prométheusz tüze miatt. Aki ellopván az égből a lángot, a legnagyobbat adta, ami adható: megteremtette az ember feltápászkodásának, fejlődésének, életben maradásának alapját. A tüzet csiholó ősember öröme, a puszták tüze körül kuporgó pásztorok öröme, a régi parasztkemencék és csikótűzhelyek melegében összegyűlő család öröme, tehát az emberiséget éltető Örök Konyha mágiája ott van ma is, akár a legmodernebb konyhában. Mert főzni nem csak szép és jó, hanem szent dolog. Az ételt azelőtt megszentelték. Evés előtt, hálát adva az étekért, imádkoztak. Az evésnek szertartása volt. Mindezeknek ma már csak csökevényei maradtak. (A McDonald’s meg a Burger King borzalmas “fast food”-ja még csökevénynek se nevezhető.)
A jó háziasszony meg a jó szakács tudja vagy érzi az összefüggéseket. Hogy akinek teher a főzés, nem is főzhet jól. Hogy aki szeret főzni, az jókat főz. Hogy aki jókat főz, az szereti az életet. És hogy aki szeret főzni, az szereti, ha csinos a konyhája. A csinos terítéstől nem is beszélve. Mi sem természetesebb, hogy a képzőművészetet minden korban nagyon érdekelte ez a téma. A csendéletek – hasamra ütve mondom, stílusosan! – hetven százaléka “ennivaló”. És akkor még hol vannak a lakomák, evészetek, asztali ücsörgések a festészetben? Semmi blaszfémia nincs tehát abban a pár éve született ötletben, hogy az amúgy is “festői” Szentendre két oly fontos intézménye, mint az Aranysárkány Vendéglő és az Erdész Galéria eme ősi és nagy összefüggés kézzelfogható – szemmel látható és szájon át elfogyasztható – bemutatására. A Galériában képek és szobrok, hozzá kapcsolva az Aranysárkányban ételek és italok egy teljes hónapon át, a művészek receptjeivel és ajánlásaival. Élvezetesen ötletes a játék, remek művek (remekművek?) és remek ételek egész sora felvonultattatott.
Nem sorolhatok fel mindent, holott érdemes volna. Csíkszentmihályi rózsaszirommal díszített füstölt libamájat ajánl “Lúdas Matyi rózsája” című költői szépségű opusához. Tárkonyos bárányragulevest a “Tulp doktor szerelmes bárányt vizsgál” című képéhez ef Zámbó. (Szeretem kegyetlenül harsány humorát, “Mint hal a vízben” című kompozíciója, Szántó Piroska kék és vörös ölelkezőinek társaságában, ágyunk felett függ a hálószobában, az örök fiatalság mementójaként.) Hozzá Szőke Mátyás 1998-as (száraz!) Muscat Ottoneljét javasolták: legutóbb már ódát zengtem róla. Kemény Zoltán “Egy nap a pusztán” című táblájához vaskos bugaci pásztortarisznyát kínál, tarhonyával, csípős mártással. Asszonyi “Rablóhús” plasztikájához természetesen rablóhús nyárson jár, Kamocsay Ákos Cserszegi Fűszeresével leöblítve. Szabó Tamás “Ödipusz töltöttkáposztája” mellé meglepő módon az ő zaftos receptleírása szerint készült “Ödipusz töltöttkáposztája” társul. Péter Vladimír mulatságos “Ezüst nyúl” építményét vadas nyúlcomb kíséri, Inhauser István 1997-es Somlói Juhfarkjával (szerintem az egyik legfenségesebb magyar fehérbor). A jóhumorú mester némi kesernyés ars poeticát is mellékel hozzá, a konyha- és a képzőművészet rokonságáról: “… mi lehet a különbség a két művészet között? Talán a tökéletes kapcsolat alkotó és (el)fogyasztható között, az azonnali élvezet nyújtásának és befogadásának harmóniája, mely ama másik művészet, a képző’ esetén meglehetősen szeszélyes.”
Elmúlt tehát az idei képzőművészeti ételfesztivál. Remélem, sikere volt, esztétikai és üzleti értelemben is. Azért remélem, mert akkor a két szentendrei gurunak nem ment el a kedve attól, hogy folytassa a maga teremtette tradíciót. Jövőre mindenkinek csak ajánlani tudom a festők eme ételbacchanáliáját. Mert itt megtalálható minden, valóban és szó szerint, mi szemnek és szájnak ingere! –
