Melyik ország polgárai dolgoznak a legtöbbet? Az ENSZ égisze alá tartozó Nemzetközi Munkaügyi Szervezet adatai szerint egyértelműen az amerikaiaké az első hely. Az országon belül a Wall Street-i vállalati pénzügyesek és a befektetési bankárok viszik el a pálmát. A legtöbbet érő szakmákon belül is nagy eltérések mutatkoznak: a munkaórák és az azzal szorosan korreláló fizetések elsősorban a munkakörtől, a vállalat hírnevétől és az iroda földrajzi elhelyezkedésétől függnek.
HETI SZÁZ ÓRA. Dietz Miklós, az egyik legelismertebb amerikai befektetési bank Los Angeles-i irodájának szakembere a ezt konkrét példákkal támasztja alá. A munka hősének számító vállalati pénzügyes (corporate finance) alkalmazottak gyakran heti 100 órát – napi 16, hétvégenként pedig 10 órát – dolgoznak. “A reggel 9 órakor kezdődő munkanap többnyire éjfélkor ér véget” – mondja Illés Gábor, egy másik befektetési bank londoni munkatársa, aki havonta átlagosan négy-öt szabadnapját ugyancsak az irodában tölti.
A fizetések viszont – különösen magyar szemmel nézve – szinte elképzelhetetlenül magasak, persze csak a gyakornoki évek után. A munkaórák száma azonban a ranglétrán való előrejutással sem csökken jelentősen. A magasabb pozíciók előnye inkább abban jelentkezik, hogy a vezetők szabadabban dönthetnek munkabeosztásukról.
Az állás megtartó ereje az általunk megkérdezett szakértők szerint korántsem csak a fizetésben rejlik, nagyon fontos szempont a tapasztalatszerzési és tanulási lehetőség is. A szakma kihívása többek között globalitásában rejlik, akár egy hónapon belül mód nyílik különböző földrészek, országok, vállalati kultúrák megismerésére. Az így megszerzett tudást később a pénzügyi szakmában mindenhol elismerik.
Az “eladási oldalt” képviselő befektetési bankárokhoz, vállalati pénzügyesekhez és részvényelemzőkhöz képest a “vételi oldalhoz” sorolt alapkezelő és kockázati tőke osztályok alkalmazottainak munkaideje valamivel rövidebb: “csupán” 50-70 óra. A szervezeti kultúra itt már valamelyest különbözik az előbbiektől: a munkaterhelés rugalmasabban és szabadabban megválasztható, köszönhetően a vevői pozíciónak. Külön kasztot képeznek az értékpapírszakmában a kereskedők. Munkaidejük a más osztályokon dolgozó kollégáikhoz képest egyértelműen rövidebb, igazodik a kereskedési órákhoz.
A régiókat tekintve kétségkívül a New York-akra, és más keleti parti városok dolgozóira nehezedik a legnagyobb nyomás. A nyugati part – Los Angeles, San Francisco – alkalmazottainak némileg kevesebb munkaórát kell teljesíteniük, ám még így is több időt töltenek irodájukban, mint londoni kollégáik. Az öreg kontinens egyelőre kényelmesebb: Frankfurtban például még mindig betartják a hagyományos – reggel 9-től délután 5-ig tartó – munkanapot.
Az értékpapírszakmára egyértelműen a férfiak túlsúlya jellemző, ami a terhelést tekintve korántsem meglepő. Az alkalmazottakat egyre több országból toborozzák, számos cég – például a Credit Suisse First Boston – kifejezett hangsúlyt fektet a soknemzetiségű vállalati modellre, ezzel is demonstrálva globális üzletfelfogását.
A KULCSSZÓ A HÍRNÉV. A sok pénzért és a jó presztízsű álláshelyért azonban már a bekerüléskor meg kell küzdeni. Felvételre csak a legelismertebb egyetemeken végzett, illetve ott MBA-fokozatot szerzők esélyesek, főleg azok, akik már rendelkeznek némi munkatapasztalattal is. A bekerülők három évig elemzői pozícióban dolgoznak, ezt követően lépnek elő munkatárssá (associate). A két poszt között többen végeznek MBA-kurzust. A kulcsszó itt is a hírnév. Csak a legelismertebb vállalatoknál töltött szakmai gyakorlat után lehetséges a legjobb MBA-képzésekbe bekerülni. Az amerikai yuppie-k körében nagy a fluktuáció: általában háromévente váltanak munkahelyet.
A heti 100 órás munkahét következtében több befektetési bankár már a harmincas éveiben visszavonulót fúj – természetesen igen megalapozott pénzügyi háttérrel. Az addigiak során felhalmozott tapasztalat és presztízs a vállalati szférában szinte minden ajtót kinyit előttük: többen vezérigazgatóként vagy tanácsadóként helyezkednek el.
Jóllehet, a fizetések a későbbiekben akár az azonos munkakörökön belül is erőteljesen szóródnak, a kezdő bérek mégis hasonlóak. A kezdő befektetési bankárok 25-35 százalékkal többet kereshetnek, mint más szakterületen dolgozó közgazdász társaik. Nagy-Britanniában ez 25-30 ezer fontot jelent évenként, míg az Egyesült Államokban 45-50 ezer dollárt. Az első év végén még nem túl nagy a bónusz, a későbbiekben viszont gyorsan nőhet. A kezdő fizetések a kisebb presztízsű cégeknél magasabbak; a nagyobb hírnévvel rendelkező vállalatok megengedhetik maguknak, hogy kevesebbet fizessenek a pályakezdőknek.
Az MBA-fokozat megszerzése után látványosan megugranak a fizetések: Nagy-Britanniában az évi 50-60 ezer fontot, Amerikában pedig a 100 ezer dollárt is elérhetik. Ilyenkor már nagy szerepet játszanak a bónuszok, illetve a részvényopciók is. A már befutott befektetési bankárok vagy alapkezelők nem ritkán akár évi 1 millió dollárt is keresnek.
ÚJ UTAK. Az internetes cégek megjelenése alaposan átalakíthatja a yuppie-k munkaerőpiacát. “Ha friss MBA-diplomával a zsebben egy világhálós cég alapításával akár 50 millió dollárt is lehet keresni, méghozzá rugalmas munkaidőben és farmerben, akkor mind kisebb motivációt jelent a pénzügyi élet szigorú szabályainak követése” – mutat rá Dietz Miklós. Nem nehéz megjósolni, hogy a pénzügyi szektor is reagál majd erre a kihívásra, és az új keretek között keresi majd a fejlődési lehetőségeket.
