Gazdaság

GAZDASÁGI TÁRCA – Más hangsúlyok

Új korszak kezdődött a Gazdasági Minisztérium (GM) életében – hangsúlyozta az elmúlt napokban több alkalommal Matolcsy György. A január elsején hivatalba lépett gazdasági miniszter a kormányzati ciklus második szakaszában arra kapott felhatalmazást, hogy az üzleti szférával, a globális és hazai tőkével, valamint az önkormányzatokkal és egyéb érdekvédelmi szervekkel karöltve konkrét programokat készítsen, indítson útjukra. A GM mindezekhez intézményi átalakításokat is tervez; a külgazdasággal foglalkozó osztály már átkerült a Külügyminisztériumhoz, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) pedig az oktatási tárca égisze alatt folytatja munkáját. Ezen felül a GM ismét egy pezsgő szellemi bázis szeretne lenni, amelyet Matolcsy a korábbi legendás Pénzügykutató Intézethez hasonlatos kutatói apparátus felállításával kíván megvalósítani.

A magyar gazdaság az utóbbi tíz évben jó úton haladt, de a hiányosságokat (infrastruktúra, lakáshelyzet, információs technológia) a minisztérium most egy nemzeti gazdasági terv készítésével kívánja pótolni. A magyar “New Deal” első változata február végén készül el.

Matolcsy az egyes programok lebonyolításában is változtatásokat tervez. A Gazdaságfejlesztési Célelőirányzat működését decentralizálni kívánja, s több új program beindítását is tervezi. Ennek egyik legfontosabb eleme a multinacionális cégeknek beszállító magyarországi kis- és középvállalkozói kör támogatása lesz. A miniszter fontos feladatának tarja az újonnan megjelenő beruházások egyenletesebb földrajzi eloszlásának segítését, hiszen az ország keleti régiói ezen a területen nagy elmaradásban vannak.

Két új helyettes államtitkárság is segíti a minisztert céljai elérésében. A hamarosan létrejövő regionális helyettes államtitkárság az uniótól elnyerhető támogatások megszerzésében segédkezne, ezek a pénzek ugyanis alapvetően régiós szinten pályázhatók. Egy másik államtitkárság feladata pedig a külföldi befektetőkkel, valamint a nemzetközi cégekkel való kapcsolattartás lesz.

Matolcsy továbbra is hisz a 7 százalékos növekedésben, de ennek elérését semmiképpen sem erőltetné. A jelenlegi helyzet ettől nem áll túlzottan messze, hiszen ha 20 ezer új lakás, valamint 50-60 kilométer új autópálya épülne évente, akkor a jelenlegi 4-5 százalékos GDP-bővülés 2 százalékponttal magasabb lenne. Ez még plusz- terhet sem jelentene a költségvetésnek, hiszen a finanszírozás a hazai üzleti és pénzügyi szektor segítségével, valamint autópálya-kötvények kibocsátásán keresztül a lakosság bevonásával megoldható lenne.

Az energiaszektorral kapcsolatosan Matolcsynak az az álláspontja, hogy a gázpiacon a liberalizáció valószínűleg a vártnál, vagyis az uniós csatlakozás időpontjánál hamarabban elkezdődik. Az elektromos áram piacán a nyitás továbbra is 2001-ben esedékes. –

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik