A második legnagyobb európai ország, egyiben a második legjelentősebb volt szovjet tagköztársaság függetlenségének első nyolc éve alatt egyedi utat járt be, miközben – kétes dicsőséget szerezve – bizonyos gazdasági és jóléti jelzőszámok tekintetében még Oroszországot is sikerült alulmúlnia. A GDP és az ipari termelés visszaesésében, az életszínvonal csökkenésében, az egy főre jutó működőtőke-állomány nagyságában, a korrupció elterjedtségében és a feketegazdaság arányában Ukrajna az átmenet negatív rekordere lett.
A rövid távú kilátások legfeljebb azt ígérik, hogy a zsugorodás folyamata lelassul, és jövőre stagnálás közeli állapotba érhet a gazdaság. A novemberben újraválasztott, semmi újjal nem szolgáló, ám ismert és külföldön is elfogadott Leonyid Kucsma elnök nemzetközi lavírozásával az ország továbbra is elkerülheti az évek óta fenyegető fizetésképtelenséget.
Az ukrán GDP reálértéke 1998 végére az 1989-es szint 40 százaléka alá süllyedt. A kibocsátás visszaesése azóta némi lassulást mutatott, ám a trend tavaly is folytatódott. A gyakran emlegetett és joggal kárhoztatott szovjet örökség – a veszteséges, nagy nyersanyagigényű nehéziparra, kohászatra és hadiiparra, valamint versenyképtelen mezőgazdasági nagyüzemekre épülő gazdasági szerkezet – mellett a recesszió a mindig tűzoltó jelleggel életbe léptetett látszatreformok következménye is.
Igaz azonban az is, hogy az orosz válság erősen negatív hatást gyakorolt az ukrán gazdaságra, mivel fő kereskedelmi partnereinek radikális importszűkülése ellehetetlenítette az 1997 elején megindulni látszott, exportvezérelt növekedést. A GDP alakulásában ugyan – legalábbis az őszi elnökválasztási kampány finisében nyilvánosságra került, kissé propaganda-ízű jelentés szerint – fordulat történt a tavalyi harmadik negyedévben (4,6 százalékos GDP-növekedés 1998 szeptemberéhez viszonyítva), az év egészét tekintve azonban csupán a csökkenés lassulására lehet számítani.
A reálszféra tartós gyengélkedése mellett az ukrán gazdaságpolitika viszonylag sikeres területének számít az infláció elleni küzdelem. Az 1993-as hiperinflációt a restriktív monetáris és fiskális politika 1997-re 16 százalékra mérsékelte, a hrivnya 1998-as erőteljes leértékelése pedig fenntartotta a fogyasztói árszint kétjegyű emelkedését. Az infláció tavaly ismét felgyorsult, ám az év végére mérséklődni látszott, már csak azért is, mert a parlament leszavazta a közüzemi díjak emeléséről szóló – az IMF-fel szemben vállalt kötelezettségen alapuló – kormányzati előterjesztést.
A külső adósság kezelése egyelőre az átütemezési megállapodások szorgalmazását jelenti. A pontos törlesztésre semmi esély sincs: a 13 milliárd dolláros adósságállományra az idén mintegy 3,5 milliárdnyi törlesztési kötelezettség jut, több mint kétszerese az ukrán valutatartalékok és a tavaly az országba áramlott működő tőke együttes összegének. Az ország fizetésképtelenségéről időről időre felröppenő híreknek tehát valós alapjuk van. Megoldásként a hitelezőkkel kötött átütemezési megállapodások szolgálhatnak. Az átütemezés eléréséhez a régi-új elnök manőverezési képességére is szükség lesz, különösen azért, mert az ímmel-ámmal teljesített ígéretek nyomán az IMF egyre szigorúbbá válik. Valószínű, hogy az ország geopolitikai jelentősége miatt a nyugati kormányok sokadszorra is megmentik a pénzelnyelési képességben Oroszországgal is versengő Ukrajnát.
A külkereskedelem visszaesése a magyar-ukrán gazdasági kapcsolatokban is érezteti a hatását: a magyar export csaknem 50, az import több mint 10 százalékkal esett vissza 1999 októberéig. –
