Napjaink robotjai semmi jelét nem mutatják az intelligenciának. Ebben persze nincs semmi meglepő, hiszen a legfőbb összetevőjükként szolgáló mai számítógépeink bonyolultsági szintje még egy földigiliszta agyáét sem éri el. Véleményem szerint azonban ugyanúgy, ahogyan a nagyon összetett vegyi molekulák hatására ki tudott alakulni az emberi intelligencia, a hasonlóan bonyolult elektronikus áramkörök is intelligenssé tehetik a komputereket. (Stephen W. Hawking fizikus, 1998.)
Intelligens számítógépek – megjelenésüket ma már olyannyira biztosra veszik, hogy erről akár egy újabb Moore-tézist is fel lehetne állítani. (Gordon E. Moore – jelenleg az Intel tiszteletbeli elnöke – 1965-ben fogalmazta meg a csipek kapacitásának exponenciális növekedéséről szóló elméletét.) A folytatás Gordon szerint is egyértelmű: “A mesterséges intelligencia fejlesztése terén eljutunk addig a pontig, amikor már nehéz lesz megkülönböztetni a számítógépet az embertől.”
Nem valószínű azonban, hogy a fejlődés megáll azon a ponton. Számos tudós állítja: nagyon rövid idő kell már csak ahhoz, hogy a gépek tudása meghaladja az emberekét, “eszesebbek” lesznek, mint Albert Einstein és Stephen Hawking együttvéve. Miként eddig az emberek terveztek óriási műveleti sebességű számítógépeket, a jövőben – hangzik Hawking elmélete – az okos komputerek állítanak majd elő náluk még többet tudó szerkezeteket. Legkésőbb a jövő század közepére, de feltehetően már sokkal hamarabb a gépek olyan képességek birtokában lesznek, amelyeket ma még elképzelni sem tudunk.
A szilikon az élet teljesen új formáinak szolgál majd vázául – vetíti előre Robert E. Newnham, a Pennsylvania State University anyagelméleti professzora. S az élet e megjelenítési formáinak előnyei – elsősorban a halhatatlanság és a fantasztikus agykapacitás – arra inspirálhatják a tudósokat, hogy vegyes, emberi és mesterséges elemekből álló lényeket teremtsenek, amelyeknél az átlagos képességszint is messze meghaladja az összes többi élőlényét.
RÉMÁLOM? E vadnak tűnő jövőképek immár nemcsak a tudományos-fantasztikus szerzők agyában kavarognak: lassacskán elfoglalják a helyüket a tudomány főáramában. A kutatók már megkezdték a felkészülést arra a mérföldkőnek tekintett – s minden bizonnyal még az ő életük során bekövetkező – pillanatra, amikor az emberiség először léphet kapcsolatba mesterséges intelligenciával bíró lényekkel.
A “szilikonteremtmények” megjelenése gyökeres átalakulásokat idézhet elő a világban. Eddigi tudományos és művészeti tevékenységünk, s persze az önmagunkról alkotott képünk is azon alapult, amit érzékszerveinkkel felfogtunk az univerzumról. Ám, amennyiben olyan lények vesznek körül bennünket, “akik” látják a hanghullámokat, hallják a csillagok fényét, továbbá érzik az acélatomok közötti hatalmas üres térségeket – nos, ez a valóság egészen más dimenzióit tárja elénk. Amit pedig tőlük tanulhatunk, az messze túlszárnyalhatja mindazt, amit eddig sikerült felfedeznünk “meghosszabbított karjainkkal”, a mikroszkópokkal, teleszkópokkal, röntgenkészülékekkel és egyéb high-tech eszközökkel.
A tudományos közvélemény egy része azonban nyugtalankodik, nem válnak-e valóra a tudományos-fantasztikus művekben ábrázolt rémálmok az agyafúrt lények megjelenésével. Kevin Warwick, az angliai Reading város egyetemének kibernetikusa meg van győződve arról, hogy 2050-re a gépek leigázzák az emberiséget. Hasonlóan vélekedik Hugo de Garis, a japán Advanced Telecommunication Researchnél (ATR) a szilikonagy fejlesztési programjában részt vevő kutató, akit aggaszt az a lehetőség, hogy teremtményei majdan “lecsapják, mint egy legyet”.
Mások szerint viszont ezek a lények túl értelmesek lesznek ahhoz, hogy ne tisztelnék az életet, annak bármilyen megjelenési formáját. A rosszindulatú gépek létének előrevetítése arra a hibás alapvetésre épül – emlékeztet mosolyogva Igor Aleksander, a londoni Imperial College of Science, Technology and Medicine idegrendszer-kutatója -, hogy az intelligens gépek emberi módon fognak viselkedni, lemásolva fajunk összes gyengeségét, rossz tulajdonságát. Ám a nem nélküli teremtményeknek, amelyek tudják magukról, hogy ők igazából gépek, s létük nincs a biológiai lényekéhez hasonló határok közé szorítva, nem lesz indítékuk sem a területszerzési harcra, sem pedig a másik nemkívánatos egyedeiért folytatott vetélkedésre. Márpedig az emberiség története során főként ez a két motívum irányította az embertelen cselekedeteket és az élet alacsonyabb rendű formáinak szinte teljes semmibevételét. Vagyis: amennyiben az okos gépek kényelmetlen útitársnak találják az emberiséget, ellátják magukat hajtóművel, s itt hagyják bolygónkat. Egyébként is sokat mászkálnak majd az űrben, hiszen számukra az nem lesz több egy-egy könnyed kiruccanásnál.
DOBOZOLT AGYAK. Így vagy úgy, nem sok idő kell hozzá, s már nem az emberi agy lesz a legfantasztikusabb szerkezet e földtekén. A komputerek gyorsasága és bonyolultsági foka továbbra is másfél évenként megduplázódik, így 2012-ben már a mainál ezerszer “tömöttebb” áramkörök készülhetnek, amelyekből a műveleti kapacitást tekintve egy emberi agynyi elfér majd egy cipőpasztás dobozban. “Némi szerencsével – állítja John C. Carson, egy Szilikon-völgybe települt csipgyártó, az Irvine Sensors Corp. műszaki igazgatója – ez a szint jóval hamarabb, akár már 2005-ben elérhetővé válik.”
A 2012 után már a kvantumfizika rejtelmeit is hasznosító csipeknél pedig még gyorsabban nőhet ezen eszközök bonyolultsági foka. Akkor már nem lesz szükség vezetékekre – amelyek pedig most a legtöbb helyet veszik el a szilikonlapocskákon -, s onnantól kezdve igazán nem tart majd sokáig, hogy tényelegesen sikerüljön leképezni az emberi agyat a maga 100 milliárdnyi idegsejtjével és azok billiónyi kapcsolódási pontjával. Az intelligencia megjelenéséhez éppen ezeknek a kapcsolódási pontoknak a sűrű szövetét tekintik nélkülözhetetlennek a tudósok. “A hardver módjára készülő agyra 2020-nál nem kell tovább várni” – hangzik a Kurzweil Technologies alapítójának, Raymond C. Kurzweilnek a prognózisa.
E készítmények azután rohamos tempóban hagyják majd le a gyöngécske emberi eredetit. Kurzweil szerint nem sokkal később már egymilliárdnyi agy kapacitásának megfelelő hardver lesz belesűríthető egy 20 köbcentimétert sem elérő térfogatú kvantum-áramkörbe. S a mesterséges agy kiterjedésének egyáltalán nem szab határt az emberi koponya. Akár egy kamionnyira valót össze lehet építeni belőlük. Az ATR-es Hugo de Garis pedig már a Föld körül mesterséges bolygó formájában keringő agyakat lát lelki szemei előtt.
Mások viszont továbbra is állítják: sikerüljön is bármilyen fantasztikusan bonyolult számítógépes hardvert előállítani, az mindaddig nem válhat intelligenssé, amíg a tudomány meg nem oldja az emberi agyműködés szoftver formájában való leképezését. “Tévedés – figyelmeztet Inmam Harvey, a University of Sussex matematikusból átvedlett robotfejlesztője -, a biológiai evolúcióhoz hasonló folyamat keretében igenis elképzelhető a mesterséges intelligenciához való eljutás anélkül, hogy előtte meg kelljen ismernünk a teljes működési mechanizmusát.” Más szóval, a fejlett hardver fokozatosan beprogramozhatja önmagát, ahogyan az az emberi agy esetében is lezajlott.
ROBOTOK AZ UTAKON? A szuperkapacitású mesterséges agyak minden téren változásokat hoznak. A tudományos elmélet és gyakorlat a gyógyászat előtt tornyosuló problémák egyszeriben gyerekjátékká szelídülnek. Kurzweil szerint 2025-től kezdődően a robotok rohamtempóban váltják majd fel az embert az ipari és a mezőgazdasági munkahelyeken, s lehetővé teszik, hogy mindenki kielégíthesse alapvető emberi szükségleteit. Az autók, a vonatok és a repülőgépek “maguktól” mennek majd, így 2030 tájára már teljesen megszűnnek például a közlekedési balesetek.
A század közepére pedig már maga az ember is megkezdi a fiziológiai alkalmazkodást az új helyzethez. Az idegrendszerbe ültetett mesterséges kiegészítők fokozzák az emberi agy teljesítőképességét, s ezzel beindul az ember és a gép szimbiózisának egy új szakasza, a folyamat vége pedig az lehet, hogy végképp eldobjuk kényelmetlen biológiai porhüvelyünket. Seregnyi mikroszkopikus robot helyezkedik el majd az agyunk érzékelést végző pontjainál, s ezek bármit képesek lesznek szimulálni, az így nyert virtuális élmény teljesen azonos lesz a valódival. Egy kellemes családi vagy baráti együttléthez semmi szükség nem lesz már a tényleges fizikai jelenlétre. Életünk legfinomabb étele bármikor felidézhetővé válik, s azt az éppen leginkább vágyott személyek “társaságában” lesz módunk “elfogyasztani”. Másrészt teljesen értelmetlenné válik mondjuk elutazni a Fudzsijama lábához, vagy betérni a Louvre-ba, hiszen a testünk már semmit sem érzékel majd a külvilágból, csak azt, amit az agyba ültetett szimulátorok szolgáltatnak.
Amikor pedig beköszönt a 2099. év – vonja le a végkövetkeztetést Kurzweil -, az embereknek már csak egy kis része “lakik” majd biológiai testben. Többségük addigra már elektronikus áramkörökbe telepítette át a szellemét – s cserébe elnyerte a halhatatlanságot.
A már idézett Robert Newnham sajnálja, hogy, lévén 70 éves, ezt már nem érheti meg. “Szívesen élnék ilyen életet – mondja csendes vágyakozással -, hogy legyen időm megtudni, mi az élet értelme, hogyan kerültünk a Földre, honnan ered az anyag, miként épül fel a világmindenség. Jó volna ezekre válaszokat kapni”.
