Lehet, hogy kárba vész mindaz, amit kínkeservvel elsajátítottunk a sízés mesterségéből, eldobhatjuk már megszeretett felszerelésünket – már ha adunk magunkra, és lépést akarunk tartani a lécgyártók diktálta divattal. Tény, hogy az alig egy-két éve a pályákon csak fehér hollóként felbukkanó, inkább csak úri szeszélynek tartott kanyarléc, idegen szóval carving sí egyre többeket hódít meg. A jelek szerint a gyártók immár túl vannak a kísérletezésen, s eldöntötték: ez az, ami kell a népnek. Persze a többség ma még csak csodálkozik és esküdözik, hogy esze ágába nincs megválni jól bevált kétméteres talpaitól, a szakemberek biztosan állítják, rövid időn belül tömegek állnak majd át a valóban barátságos külsejű, kerekded vonalú, a hagyományosnál jóval rövidebb lécekre.
Az áttérés nem csak az amatőrök körében okoz problémát. Bartus Miklós örökös magyar síbajnok – azon kevés magyar síoktatók egyike, akit a nemzetközileg is jegyeznek – nagy meglepetésekre számít a most kezdődött alpesi síversenysorozatokon. Mint mondja, a versenyzők között jó néhány, az idősebb korosztályhoz tartozó nagy név ragaszkodik a hagyományos léchez, s nem tud, vagy nem akar váltani. A világversenyek rendezői viszont – nyilvánvalóan a gyártók “nyomós” érveinek is engedve – a korszerűsödés jegyében úgy tűzik ki a kapukat, hogy azokon behozhatatlan előnyhöz juthatnak a carving sít használó versenyzők. Így Bartus szerint az idei szezon nagy meglepetéseket hoz majd.
De mit is tud az új csodafegyver, amely először 1995-ben jelent meg a sípályákon, akkor még alig néhány embert meggyőzve? Az igazi térhódítás az elmúlt esztendőben kezdődött, és a jelek szerint ebben a szezonban végképp sor kerül hatalomátvételre: a sportboltok új kínálata tőlünk nyugatabbra szinte kizárólag ilyen típusú lécekből áll, de itthon is jellemző lett e lécek túlsúlya, már legalább is az üzletekben. Az alkalmazkodásra kész sízők csodákra számíthatnak, ha a számukra legmegfelelőbbet választják a piskóta alakját idéző carverekből, amelyeknek a hagyományos 35-42 méteres rádiuszú lécekétől eltérően mindössze 8 és 28 méter közötti a képzeletbeli sugara, azaz a léc íve által meghatározott kör jellemző mérete. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a gyártók előrukkoltak úgynevezett parabolik lécekkel is; tulajdonságaik hasonlóak, a különbség annyi, hogy a sí képzeletbeli meghosszabbítása révén nem szabályos kör, hanem paraboloid formát kapunk.
Ami az ívelt léc előnyeit illeti, abból a legfontosabb, hogy összehasonlíthatatlanul könnyebb vele kanyarogni, mint a hagyományos sítalppal. Ez a versenyzők esetében azt jelenti, hogy oldalcsúszás, azaz időveszteség nélkül tudják bevenni a kitűzött kapukat. És hogy mi jó van benne egy amatőr számára?
“Olyan az érzés, mintha a legutolsó szezon óta két sítanfolyamot végeztünk volna el” – állítja Bartus Miklós, aki szerint semmit nem kell másként csinálni, csak mindent sokkal természetesebben, és persze kisebb fáradtsággal, kímélve a térdízületeket. Örömöt jelenthet azok számára is, akik ez idáig csak irigykedve nézték a kemény legényeket, amint könnyedén felszántják az akár nyakig érő szűzhóval borított mezőket. Az új léc az esendőbbek számára is elhozhatja e mennyei érzést, miután a széles csőr fizikai erőkifejtés nélkül is szinte “felúszik” a hóra. Már látom a mögöttem porzó hófüggönyt…
Végül egy jó tanács. Mielőtt új sílécet vásárolnánk, érdemes élni a tesztelés lehetőségével, amit minden jobb síhelyen lehetővé tesznek a kereskedők; némelyikük ingyen engedi a portéka kipróbálását, mások jutányos árért. –
