Ott, ahol nem szárad el az ablakokban a futóimuskátli és a keletről érkező utas hirtelen úgy érzi, hogy megmosakodtak az utcák – most hirtelen megnőtt a légszennyeződés. A vasárnapi osztrák választásokon kiderült: a jólét önmagában nem biztosíték arra, hogy létrehozói megőrizhessék kényelmes hatalmukat. Európa harmadik leggazdagabb országában kérdésessé vált a kormányzást egymás között hagyományosan megosztó “vörösök” és “feketék” (a szociáldemokrata párt és a konzervatív néppárt) hajdanában szinte örökéletűnek tartott “nagykoalíciója”.
A második világháború után egészen 1966-ig megszakítás nélkül működött ez a különös szövetség. Utána 1966 és 1986 között lényegében egymást váltották, majd 1986-tól kezdve az utóbbi tizenhárom évben ismét visszaállt a vörös-fekete koalíció. Egész idő alatt működött azonban a hírneves Proporz-szisztéma: a két párt a közigazgatás legpókhálósabb zugaiban is gondosan kicentizett arányban osztotta el a pozíciókat.
A kétpárti világnak most vége. Vörösök és feketék nincsenek többé egyedül. Ausztriában vasárnap óta három, egymáshoz mérhető erejű párt áll a porondon és a várhatóan bonyolult kormányalakítási tárgyalások során immár több változat is lehetséges.
IDEGENELLENESSÉG ÉS CSALÁDPÁRTISÁG. Mindez pedig azért jelent igazi fordulatot, mert harmadikként egy szélsőjobboldali párt, Jörg Haider Szabadságpártja törte át a sáncokat, amely belső lényegénél fogva joggal nevezhető a parlamentáris neofasizmus pártjának. Még akkor is, ha vezetője nagy taktikai érzékkel igyekszik feledtetni korábbi rajongását az SS “jellemessége”, vagy éppen Hitler munkaerő-politikájának hatékonysága iránt. Most más, a gazdag Ausztriában is hatékonynak bizonyuló jelszavakat hordoznak a Haider-párt kék zászlai. Első helyen az idegenellenességet, a bevándorlás gyakorlatilag teljes tilalmát. Második helyen – de az elsővel összefüggésben – az Európai Unió kiterjesztése elleni harcot, megakadályozandó az olcsó munkaerő beáramlását. Harmadsorban a családpolitika populista kihasználását: “gyermekenként havi 5700 schillinget minden családnak a gyermek hatodik életévéig”, de persze csak osztrákoknak. S hogy ki az osztrák, azt feltehetően Jörg Haider határozná meg.
Mindez – ráadásul kihasználva a kihagyottak természetes utálatát a valóban kicsinyes és megmerevedett Proporz szisztéma mániákus alkalmazásával szemben – elég volt ahhoz, hogy megrendüljön a vörös-fekete nagykoalíció hagyománya. Az új parlamentben továbbra is a szocialisták a legnagyobb párt, de évtizedek óta legrosszabb eredményükkel: eddigi 71 mandátumukból csak 65-öt tudtak megtartani. Ausztria történetében először Haider pártja egy hajszállal megelőzte a Néppártot: mandátumainak száma 41-ről 53-ra szökött fel, míg a feketék maradtak az 52-nél.
TÖRTÉNELMI GYÖKEREK. A “korszerű” populizmus jelszavaival dinamikusan és ügyesen leplezett parlamentáris neofasizmus betörése az osztrák politikába nemcsak azt a kétes dicsőséget jelenti, hogy mostantól kezdve az Európai Unió valamennyi országa között Ausztriában a legerősebbek és legszilárdabbak a szélsőjobboldal pozíciói. Érdemes emlékeztetni régebbi hagyományokra is: a Mussolini fasiszta korporatív államszerkezetéhez hasonuló osztrák kísérletekre, amelyek 1933-ban államcsínyhez és a parlament feloszlatásához, 1934 februárjában pedig Bécsben utcai harcokhoz és a szociáldemokrata párt betiltásához vezettek. (Az már a történelem kegyetlen logikája, hogy e politika megtestesítőjét, Dollfuss kancellárt 1934 júliusában a nácik gyilkoltatták meg. Alig öt hónappal azután, hogy a fasisztoid Heimwehr félkatonai osztagaival szövetkezve fizikailag megtörte az osztrák baloldalt, s megteremtette Ausztriában a talán elkerülhetetlen hitleri hatalomátvétel lelkes fogadtatásának társadalmi bázisát.)
Most persze más világ van. Ausztria továbbra is jólétben fog élni az Európai Unió ölében, puccskísérletek és erőszak nélkül. Csak éppen a szocialisták és konzervatívok kompromisszumra kényszerítő koalíciójának stabilitása a múlté. S ezt a stabilitást egy olyan erő törte meg, amelynek gyökerei egy még régebbi osztrák múlt sötétjébe nyúlnak vissza.
Mostantól kezdve sokféle kormány alakulhat Ausztriában. Talán még mindig a legvalószínűbb a meggyengült vörös-fekete koalíció fennmaradása, azzal a kockázattal, hogy nem tudja kitölteni négyéves mandátumát. A legkevésbé feltételezhető persze az, hogy a szocialisták összeállnának Haiderrel. Ez azt jelenti, hogy valószínűtlen, de nem lehetetlen egy markánsan jobboldali fekete-kék koalíció, amely Hegyeshalomtól nyugatra egy, a számunkra megszokottól idegen Ausztriát formálhat.
Egy bizonyos. A hagyományos Gemütlichkeit, az osztrák kedélyesség korszaka véget érni látszik.
