Örülök, hogy az APEH sajtószóvivője büszke arra, hogy eddig “nem vádolták azzal az adónyomozókat: politikai indíttatásra jártak volna el valakivel szemben” (Adórendőrség, Figyelő 1999/30. szám). Csak azt nem tudom, jogos-e a büszkeség. Én ugyanis hallottam már olyat, hogy ellenzéki képviselőket, akiknek saját vállalkozásuk van, megfenyegettek: ha továbbra sem kímélik felszólalásaikkal a kormányt, kivonul hozzájuk az adóhivatal. És fog is találni valamit. Így a kormány bírálata azokra a honatyákra marad, akik alkalmazotti fizetésből – no meg a képviselői tiszteletdíjból – élnek.
Az adóhivatali szóvivő kijelentésének már csak azért is örülök, mert így nyilvánvalóvá vált: nem politikai okok játszottak közre akkor, amikor folyamatos adóellenőrzéssel bírták rá az Arago-csoportot arra, hogy adja el BÁV-részvényeit a Magyar Fejlesztési Banknak. Az esetet számos újság megírta, de nyilvánvalóan tévedtek, amikor politikai szándékot gyanítottak; valószínűleg pusztán az állami tulajdonú bank gazdasági érdekeit képviselte az APEH, és szó sem volt a kormánypártok támogatásának lehetővé tételéről a BÁV elfoglalásával, ahogy ezt a tudósítások sejteni engedték. Bár az is elképzelhető, hogy mégis voltak politikai okok, csak a nyomást nem adórendőrök, hanem egyszerű APEH-alkalmazottak gyakorolták az Aragóra. Amely a pletykák szerint nem az egyetlen APEH-áldozat. Én azt is hallottam, hogy a TV2 kritikus hírműsorai miatt néz szembe rendszeres adóellenőrzéssel, bár ez tényleg csak hallomás, még újságban sem olvastam róla. A pletykák mindenesetre jól jelzik, hogy a közvélemény mi mindent képes feltételezni az adónyomozókról, s nem a közérdek védelmezőjének tekinti őket. Hogy kinek van igaza, az csak akkor dől majd el, ha a nyomozók hajlandóak lesznek részletesen beszámolni a munkájukról, s nem olyan félvállról állnak szóba az újságírókkal, ahogy ezt az Önök munkatársával is tették.
SZŐNYI PÉTER
Budapest
