Gazdaság

ÍNYENC – Két Szerecsen

Egy-egy kávéház strázsálta az Andrássy úton a Nagymező utca négy sarkát. A Városligetbe kivezető úri Sugárút meg a félhomályos szórakozónegyed bástyái voltak. Évszázada a fölvirágzó polgárság szűk lakásaiból fényes kávéházakba kívánkozott idejét eltölteni, találkozni egymással, híreket gyűjteni, kapcsolatokat teremteni és megszakítani. A négy szomszéd kávévár helyén ma a Lengyel Kultúra, egy Meinl-lerakat, rutibutik és utazási iroda terpeszkedik. A Helvéciában pihentek a környék lányai, itt komponálta Reinitz Béla az Ady-megzenésítéseket. A Francais-be sem apácák jártak.

Amikor a pesti Broadwayból szocialista Broadway lett, készségesen átadták helyüket a kávédák a rendőrségnek és a belső elhárításnak. Most éledeznek. A főútvonaltól beljebb próbálják megvetni lábukat. A Nagymező és Paulay Ede utca sarkán kis ideje működik a Két Szerecsen. Nevét a keresztutca egykori nevéről (Zwei Mohrengasse) nyerte. Nevezték Kéményseprő utcának is, egy koromtalanító iparos háztulajdonosról. Zömében bőrkikészítők lakták, a cserszagú utca a Sugárutat koszorúzó bordélynegyedhez tartozott. Feltehető, hogy a 29. számú házban működő vendéglő két tarkaruhás mórt ábrázoló cégéréről nyerte nevét. Amikor a mostani Új Színház épületébe beköltözött a Nemzeti Színház Kamaraszínháza (1924.), Hevesi Sándor kérelmezte, hogy a Kétszerecseny utcát kereszteljék át a Nemzeti nagy igazgatójáról, Paulay Edéről. Megtörtént. Azóta a tévesen szerecsenynek tekintett két mór a feledésbe merült. (Etiópok, akár Othello.)

Amikor azután a színészgyerek Végvári és az újságíró-ivadék Kereszthy a Mérleg utcában szerencsét próbált vendéglátási szakismeretükkel, visszanyerték a műszaki bolttól az összejöveteli, hírbörze és pletyka-fórum számára a helyiséget: emlékeztettek a tradíciókra. A tehetséggel-ízléssel berendezett melegkonyhás üzlet nappal barátságos kávéház, esténként zsúfolt diáktanya.

Elsősorban persze kávéval szolgálnak. Van bőséges itallapjuk. Iváshoz-beszélgetéshez adnak falatkákat. Andalúz hagyományból tapas (fedő) a nevük. Padlizsánkrém, töltött szőlőlevél, gyöngyhagyma kolbásszal, tonhalas burgonyasaláta, taboulé. Télen adtak frissen gőzölgő sült tököt. A falon, palatáblán krétával kiírt napi ajánlatok. Óránként változnak. Sosem szárad rájuk a fölirat. Sem a vendégekre a frissen sült. Ízletesek a salátáik: zöldsaláta rokfortos öntettel, vagy vinaigrette nyakon öntéssel, görög saláta, csirke saláta, nizzai saláta, katalán répasaláta. Nincs zene. Nagy előny. Lehet beszélgetni. Gyors megbeszélésekre lassú trécselésekre, hosszú udvarlásokra alkalmas hely. Középen kagylóforma páholy párnázott kördívánnyal. Bizalmas fülke. Üzleti gyónásra, szerelmi támadásra. Értelmiségi kávézó. Intellektuális fórum. Otthonos pletykafészek.

Elbájoló, hogy lassacskán-fokozatosan, szívós akarattal, leleménnyel és sok fortéllyal mint hódítja vissza lakhatóvá városát a lakosság. A Két Szerecsen remek példa arra, hogy nem a sebes megtollasodás vezette képzeletüket, hanem a polgári öntudat, a vevőkör igényeinek ismerete és előzékeny szolgálata. Ezt a lokált a hagyományokra büszke lokálpatriotizmus rendezte be. –

– Környezet: barátságos

– Kiszolgálás: ugyancsak barátságos

– Előételek: 890 forintig

– Saláták: 530 forintig

– Főételek: 1100 forintig

Ajánlott videó

Olvasói sztorik