Nincsenek álmatlan éjszakái Wim Duisenbergnek, az ECB elnökének. Az euró stabilitásáért felelős intézmény vezetője több európai lapnak is úgy nyilatkozott, hogy az öreg kontinens gazdasága már túl van a “legrosszabb” időszakon, ami az eddiginél gyorsabb – ám továbbra is alacsony inflációval kísért – növekedést, egyúttal pedig az euró megerősödését jelentené.
Az európai gazdaság mostani állapotában mindehhez persze kell némi képzelőerő, hiszen az ma árfolyam-politikai és fiskális szempontból egyaránt elég sanyarú képet mutat. Lapzárttánkkor az euró árfolyama a dollárhoz képest a január elsejei bevezetés után minden eddiginél mélyebbre, az 1,03-as érték alá süllyedt, ami a startot követő január 4-i csúcsráta óta 12 százalékos visszaesést tükröz. További probléma, hogy nehézkesnek tűnik betartani a monetáris unió fő tartópillérének számító úgynevezett stabilitási és növekedési paktumban előirányzott 2 százalékos GDP-re vetített államháztartási hiányt. Olaszország máris kilóg a sorból; az Európai Bizottság a minap engedélyezte, hogy Itália a deficit mértékét 2,4 százalékra növelje (Figyelő, 1999/22. szám).
ERŐS DOLLÁR. Duisenberg amúgy nem szívesen beszél az euró gyengüléséről, ehelyett úgy fogalmaz, hogy a dollár erősödött meg. “Az Egyesült Államok gazdasága lényegesen kedvezőbben fejlődött, mint az Európai Unióé, így természetesnek tekinthető a dollár felértékelődése” – magyarázta a bizonyítványt a WirtschaftsWoche című német gazdasági lapnak. Ráadásul, amit Európa elveszített a vámon, azt az Egyesült Államok megnyerte a réven: a koszovói válság kedvezően hatott a dollár megítélésére, sokak számára a zöldhasú a hagyományosan biztos kikötőt jelenti.
“Ennek ellenére szó sincs arról, hogy az euró puha valutává válnék” – állította Duisenberg, akinek kincstári optimizmusa elsősorban abból táplálkozik, hogy a közös pénz – vagyis korábban az ecu – árfolyama 1997 júliusa és 1998 szeptembere között a mostanihoz hasonló szinten állt, s csak az euróra való áttérés előtti eufóriában ért el 1,16 (rövid időre egyenesen 1,20) dolláros árfolyamot.
Az ECB nem tervezi, hogy akár valódi akár “verbális” szilárdítsa meg az euróba vetett bizalmat. Duisenberg szerint a ráta megerősítéséhez inkább tartós gazdasági növekedésre van szükség. Ennek elérése azonban elsősorban kormányzati feladat, csakúgy mint a munkanélküliség mérséklése. “Fel kellene már végre ismerni, hogy a munkahelyeket nem a jegybankok, hanem a cégek hozzák létre; olyan vállalatok, amelyek bíznak a jövőben” – nyilatkozta Duisenberg a Financial Timesnak. Az ECB áprilisi kamatcsökkentése mindenesetre kifogta a szelet azok vitorlájából, akik szerint az európai gazdasági visszaesés oka a közös jegybank szigorú monetáris politikájában keresendő.
Az ellenkező oldalról is érik azonban vádak az intézményt. Néhány szakértő szerint az ECB – a baloldali kormányok nyomásának engedve – sokkal nagyobb figyelmet fordít a konjunktúra alakulására, mint a példaképéül szolgáló Bundesbank. Duisenberg ezt is élesen utasítja vissza. “Politikánkat továbbra is az árak és a pénzmennyiség alakulásától tesszük függővé” – mondta a bankvezér, aki igazának alátámasztására a maastrichti szerződést idézte. Aszerint az ECB feladata az általános gazdaságpolitika támogatása, amennyiben a valuta stabilitása biztosított. Duisenberg úgy véli, a kettő a jelenlegi körülmények között ugyanazt jelenti, mivel a növekedés felgyorsítása és a munkanélküliség leküzdése érdekében a legtöbb, amit a központi bank tehet, hogy garantálja az infláció korlátok között tartását. Végső soron – mutatnak rá szakértők – az inflációs nyomás hiánya miatt vált lehetővé a kamatcsökkenés.
Az elnök szerint az euró stabilitásához jelentős mértékben járulhatnak hozzá a közép- és kelet-európai országok, amelyek nemzeti fizetőeszközeiket egyre jelentősebb mértékben kötik a közös európai pénzhez. Ugyanígy növeli az euró befolyását, hogy néhány országban már tartalékvalutaként kezelik. Duisenberg úgy véli, a 2,5 százalékra mérsékelt irányadó kamat semmilyen formában nem befolyásolta az euró árfolyamát, a piacok ugyanis már régóta számoltak a monetáris gyeplő lazításával. A kamatcsökkentés mértéke talán egyeseket meglepett – ismerte el -, de a fél százalékpontos enyhítést utólag is megfelelőnek találja. Ha csak ennek felével csökkentette volna a kamatlábat az ECB, rögtön új találgatások kaptak volna szárnyra egy esetleges későbbi mérséklésről. “Ezzel a lépéssel elhárítottuk azt a várakozási nyomást, amely a piacokra nehezedett volna” – magyarázta a döntés hátterét a bankelnök.
Így viszont további kamatcsökkentéseket belátható időn belül nem tart elképzelhetőnek Duisenberg. A II. világháború óta nem voltak ilyen alacsonyak a kamatok, mint most – legyen szó akár a nominális, akár a reálértékükről. “Elvégre nem lehet a kamatokat nulla alá vinni” – dobta be a végső érvet Duisenberg.
A KORMÁNYOKON A SOR. A kamatcsökkenéssel a labda a kormányzatok térfelére került. A kínálati oldal reformjait, az adókon keresztül történő ösztönzést, valamint a mainál nyitottabb munkaerő- és árupiacot ugyanis csak az utóbbiak tudják keresztülvinni.
Az európai valutaunió Achilles-sarkaként kezdettől fogva a költségvetési politikát tartják számon. Duisenberg kemény szavakkal illette Olaszországot, közvetve pedig az Európai Bizottságot, utóbbinak azt felróva, hogy engedélyezte Itáliának az 1999-es deficit 2,4 százalékra emelését. “Ha ez gyakorlattá válik, akkor nem jósolok semmi jót az euró-zónának” – kongatta meg a vészharangot a drámai kijelentéseiről ismert holland ex-pénzügyminiszter.
Az árfolyam mélyrepülése és a költségvetési kilengések ellenére egyébként az euró-zóna gazdasága lassan kezd kimászni abból a gödörből, amelybe az 1997-98-as időszak regionális válságai nyomán került. Optimista előrejelzések szerint az idei év második felében és 2000-ben a növekedés gyorsulására lehet számítani (lásd a grafikont).
Az övezeten belül is vegyes azonban a kép. Németország és Olaszország gazdasága – a kettő együtt az egész térség teljesítményének felét teszi ki – a másik kilenc ország után kullog, már ami a bővülés ütemét illeti. Ez hatással lehet a kamatokra is. Az Írországra és Spanyolországra jellemző gyors GDP-bővülés alacsony, míg a lassabb növekedési ráta magasabb kamatokat feltételezne. A jövő évi előrejelzésekben ennek ellenére 2,7 százalékos GDP-bővülés szerepel. Ha ehhez még hozzájönnek a hőn állított strukturális reformok, oldódik a munkaerőpiac merevsége, s az ECB továbbra sem ijed meg a viszonylag hosszabb ideig tartó monetáris expanziótól, akkor az öreg kontinensen egy, már ismert recept szerint alakulhat a gazdaságpolitika: az amerikai minta alapján.
