Azok közé tartozom, akik valóban azt mondják, hogy a mozilátogatás régen több örömet okozott, mint mostanában. Mert bár a kényelem hagyott kívánni valót maga után a régi recsegő széksorokban, de a kulturális élmény kárpótolt a fizikai megpróbáltatásokért. Ha a lapjukban megjelent cikk hasonlatánál maradok (Figyelő, 1999/20. szám), a régi mozikban a lábunk zsibbadt el, az új és “full extrás” multiplexekben ezzel szemben az agyunk.
A multiplexek megjelenése mindazonáltal szerintem sem oka, hanem csupán következménye a budapesti mozikultúra hanyatlásának. (S pozitív példaként a cikkben is külön kiemelt Art-mozik állhatnak, amelyek erős bástyaként dacolnak a hollywoodi sikerfilmek offenzívájával.) Azt is könnyű belátni, hogy az, ami most folyik, világjelenség. Európa nagyvárosaiban már a nyolcvanas években lezajlott a filmszínházak profitcenterré alakulása. (S ha már olyan filmeket mutatnak be, amelyekből tizenkettő egy tucat, akkor legalább tegyék kényelmes körülmények között.)
Engem leginkább a moziba járás intimitásának elvesztése zavar. A film megtekintése után a társaság együtt maradt és néhány korsó sör mellett – esetleg vacsorázás közben – megvitatta a látottakat. Ma már nincsen mit vitatkozni a filmeken, de ez az üvegpalotákban, pop-corn-falás közben nem is esne jól…
SÁROSI MÁRTON
Budapest
