Noha a svájci gazdaság tavaly 1990 óta a leggyorsabb ütemben, 2,1 százalékkal bővült, az idei kilátások ismét borúsabbak. Az 1997/98-as téli szezon 3 százalékos gyorsulását követően egyenletesen lassul a gazdasági aktivitás, és az elemzők 1999 egészére nem várnak nagyobb bővülést 1,3-1,5 százaléknál.
Más európai gazdaságokhoz hasonlóan Svájcot is érinti az ázsiai válság, amely nem csak a távol-keleti térségbe, hanem az Európai Unióba (EU) irányuló exportot is lejjebb nyomta. A svájci árukivitel majdnem kétharmada áramlik az EU tagországaiba, ezen belül egyedül Németországba a teljes export kis híján egynegyede.
A svájci elektronikai, gép-, illetve fémipar – a legerősebb exportágazatok – rendelésállománya tavaly 2,6 százalékkal esett vissza, s a negyedik negyedben az 1997-es év hasonló időszakához képest egyenesen drámai mértékű, 14 százalékos volt a hanyatlás.
A várakozások szerint a 2000-re jósolt élénkülés hajtóerői a lakossági kereslet, valamint a vállalkozások beruházásai lesznek majd, míg a gyengélkedő építőipar továbbra is a mélypont közelében marad. Az 1997-98-as kisebb nekilendülést segítő kivitel most csak feltételesen, s azt követően nőhet, ha 1999 második felében valóban bekövetkezik a remélt világgazdasági javulás.
A svájci gazdaságpolitika nem sokat tud tenni az események befolyásolása érdekében. A monetáris politika már így is fellazult, s jelenleg az az elsődleges célja, hogy megakadályozza a nemzeti valuta túlzott felértékelődését, ami aláásná Svájc versenyképességét.
Bruno Gehrig, a nemzeti bank monetáris politikai tanácsának tagja szerint a jegybank még lejjebb tudná szorítani a pénzpiaci kamatlábakat. Januárban az áfa normál kulcsát 1,0 százalékponttal, 7,5 százalékra emelték ugyan, de ez eddig még nem érződik az árakban, hiszen a nagykereskedelmi árak és a nyersanyagköltségek csökkennek. A kormány gazdaságpolitikai tanácsadó testülete azt prognosztizálja, hogy a tavalyi nulla százalékhoz képest az idei infláció átlagosan 1 százalék körül alakul, mások viszont ennél alacsonyabb rátát tartanak valószínűnek. Mivel azonban a hivatalos diszkontkamatráta a történelmi mélypontot jelentő 1 százalékon áll és a pénzpiaci kamatlábak a megfelelő euró-rátáknak csak a felét teszik ki, a monetáris politika lazítása aligha fejtene ki érezhető hatást.
A fiskális mozgástér még korlátozottabb. A kilencvenes évtizedre általában jellemző hiány után a kormány 2001-re szeretne költségvetési egyensúlyt elérni, ami a gyakorlatban inkább 1 milliárd svájci frankon belüli deficitet jelent. Ehhez a következő két évben további kiadáscsökkentésekre van szükség. (Egyébként az 1998-as 2,5 milliárd frankos hiány ugyan jóval alatta maradt az előre beállított 7,6 milliárdnak; 1999-re 4 milliárd, 2000-re pedig 1,9 milliárd frank deficitet prognosztizál a kormány.)
A tavalyi mérlegre – amelybe nem számították bele a Swiss Telecom állami távközlési cég részleges privatizációjából egyszeri tételként befolyt 2,9 milliárd svájci frankot – kedvező hatást gyakorolt a csökkenő munkanélküliség és a virágzó részvénypiac, amely “megdobta” az osztalékadóból és az illetékekből származó bevételeket. Az idén a várható lassabb növekedés hatására feltehetően megtorpan a munkanélküliség csökkenése, amely jelenleg az aktív népesség kevesebb mint 4 százalékát érinti. Ráadásul úgy tűnik, hogy a tőzsde is egyre érzékenyebben reagál a rossz hírekre.
A svájci kormány számára elégtételként szolgálhat, hogy a korábbi, ellentétes várakozások dacára a központi költségvetés hiánya tavaly nem lépte túl a “konkurenciával” való összevetésnél használható mércét, az EU által a közös valuta bevezetéséhez megszabott küszöböt: jóval a GDP 3 százaléka alatt maradt, s ez igaz az idei évre is. A kilencvenes években felfutó államadósság viszont 1999 végére várhatóan eléri a 210 milliárd svájci frankot, ez viszont megközelíti az európai Gazdasági és Pénzügyi Unióban (EMU) való tagság egy másik kritériumaként megjelölt 60 százalékos maximumot.
Svájc csak kívülről szemlélheti az EMU-t, hiszen nem tagja az EU-nak sem, viszont mindig azzal dicsekedett, hogy legalább olyan jól irányítja gazdaságát, mint a szomszédai. Az euró bevezetése után egyszerűen nem teheti meg, hogy túlságosan eltérjen az euró-térség országaitól, hiszen éppen azok a legfőbb kereskedelmi partnerei.
Noha a jegybank tagadja, hogy tudatosan követné az euró mozgását, elemzők szerint az 1,57 frank körüli irányadó euróárfolyamot tart elfogadhatónak (a jelenlegi érték 1,60-nál áll), mely szint alatt közbelépne a frank gyengítése érdekében. Az év elején – Brazília krízise következtében – a frank már megközelítette ezt a küszöbértéket. A pesszimisták arra számítottak, hogy a svájci valuta tartósan erősödni fog a külső hatások miatt. Ez nem következett be, viszont a svájci frank a devizapiacokon továbbra is a “biztos menedék” szerepét tölti be, ebből kifolyólag a belátható jövőben erős marad az euróhoz képest.
Ugyanebben az irányban hat Svájc magas megtakarítási rátája, valamint a 400 milliárd franknál is nagyobb külföldön lévő nettó eszközállománya, ezek gyakorlatilag garantálttá teszik a folyó fizetési mérleg állandó és hatalmas többletét. Az aktívum 1998-ban több mint 31 milliárd frank volt, a GDP 8 százaléka.
Hosszú távon – feltételezve Svájc eljövendő EU-tagságát is – a közgazdászok az euró-zóna és Svájc kamatrátájának fokozatos konvergenciájával számolnak, ami egymagában 20 milliárd frankos többletköltséget jelentene Svájc számára. Ez is egy fontos eleme az EU-tagság támogatói és ellenzői között régóta húzódó vitának.
