Tovább apadt tavaly a hazai sörértékesítés. A Borsodi Sörgyár Rt. adatai alapján az 1991-ben még 9,5 millió hektoliteres forgalom tavaly már csaknem kétharmadára: 6,9 millió hektóra fogyott. Ezért a bőcsi gyár disztribúciós rendszerének javításával akarja tovább élénkíteni a világos sörök piacán több mint 30 százalékos részesedésű Borsodi forgalmát. A termék marketingjét is erősíti a gyártó, számos akcióval és nagyszabású rendezvények támogatójaként. A Borsodi Sörgyár tovább bővíti két éve indított márkaorientált sörözőhálózatát, a Café Rolling Rockot. A franchise hálózat tavaly ősszel egy szekszárdi és egy kecskeméti taggal gyarapodott, s néhány napja adtak át egy új budapesti egységet. A bevált magyar példa után Angliában, Belgiumban és Franciaországban is létesít hasonló márkaorientált sörözőket a magyar gyártó tulajdonosa, a belga Interbrew. Magyarországon második borsodi hálózatként terjeszkedik – talán a konkurens John Bull Pubokhoz hasonlóan – a témaorientált sörözők lánca, amivel a Borsodi Sörgyár a tradicionális belga sörkultúra meghonosítására készül. Miskolcon tavaly decemberben adták át az első Belgian Beer Café sörözőt, a másodikat pedig júliusban Zalaegerszegen nyitják. Ilyen jellegű sörözőket egyelőre csak Japánban és Új-Zélandon tart fenn a belga tulajdonos. A sörfogyasztás csökkenése ellenére a Borsodi Sörgyár 1998-ban – 1,84 millió hektoliter sör eladásával – 17,33 milliárd forint nettó árbevételt ért el, aminek 12 százaléka származott az exportból. Az adózás előtti eredmény 1,92 milliárd forintra rúgott. A minőségbiztosítási rendszer bevezetésével 1997-ben a hazai söriparban először szerezte meg a borsodi gyár az ISO 9001 tanúsítványt.
- 09:25 Nyomoznak a Nagy Márton testvére körétől vásárolt új iparkamarai székház ügyében
- 08:58 28 év és 50 ezer kilométer gyaloglás után hazatért Karl Bushby világutazó
- 08:55 A legfőbb ügyész megválasztása is napirenden az Országgyűlésben
- 08:54 Holnap zuhan le a NASA űrtávcsöve, ezeken a területeken csapódhatnak be darabjai
- 08:53 Romlott a spanyol labdarúgó állapota, aki egy horrorütközés miatt került kórházba
- 08:49 „A Fidesszel mindenki jól jár!” – nyomoznak a Németh Balázsékat népszerűsítő kiadványok ügyében
- 08:43 Újabb csapás Brad Pittnek: már a negyedik gyereke mondott le a vezetéknevéről
- 08:27 Jön a nyolcadik Sikoly-film, Neve Campbell benne lesz
- 08:25 „Iszonyú vicces” – a veszprémi kézicsapat klasszis kapusa reagált a távozásáról szóló pletykákra
- 08:24 Megpróbáltak 500-ra gyorsítani a BYD 3000 lóerős szuperautójával, óriási baleset lett belőle
- 08:18 Trump a félidős választás előtt indított újabb támadást Irán ellen
- 07:48 Ezért drogozták be és itatták le a gyerekeket az inkák, mielőtt feláldozták őket az isteneknek
- 07:44 Kiderült, mi történik a levegőt szennyező részecskékkel, miután belélegezzük őket
- 07:32 Magyar Péter: Felajánlottuk Feledy Botondnak a lemondás lehetőségét, aki ezzel nem élt
- 08:56 Balaton: egy átlagos csapadékú tél nem elegendő a nyári veszteség pótlására
- 21:00 A párom anyja lettem? – így öli meg a vágyat a párkapcsolati szereptévesztés
- 18:04 Az amerikai kampány eddigi legdurvább árulása
- 06:44 A legfőbb ügyészről, vagyonvizsgálatról és december 24-ről is dönt a parlament
- 07:01 Tárgyalóasztalhoz ül Oroszország és Ukrajna
- 16:33 Még az Arsenal-szurkolók is Szoboszlai Dominikot dicsérik
- 05:58 Mikor kell megszólalnia a vészcsengőnek? – mellbevágó új adatok a magyar népességfogyásról
- 19:57 Magyar Péter négy éve még gratulált és hosszú folytatást kívánt Ókovács Szilveszternek
- 07:48 Ezért drogozták be és itatták le a gyerekeket az inkák, mielőtt feláldozták őket az isteneknek
- 16:53 Magyar Péter: Vége Ókovács Szilveszter rémuralmának
- 17:54 Úgy mellkasba térdelte a kapus az ellenfél csatárát, hogy leállt a szíve
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
